Az Arab-félszigeten élő beduin arab törzseket Mohamed az iszlám égisze alatt eggyé olvasztotta, majd az ő halála után követői az új vallással hódító utakra indultak, és elfoglalván Ázsia, Afrika és Európa bizonyos részeit, megalapították az iszlám birodalmat, ami a történelem folyamán olyan különböző államokra esett szét, amelyek a mai nemzetközi politika és gazdaság aktív résztvevői. Összefoglalva ez Az arabok története.

Az Arab-félszigeten élő beduin arab törzseket Mohamed az iszlám égisze alatt eggyé olvasztotta, majd az ő halála után követői az új vallással hódító utakra indultak, és elfoglalván Ázsia, Afrika és Európa bizonyos részeit, megalapították az iszlám birodalmat, ami a történelem folyamán olyan különböző államokra esett szét, amelyek a mai nemzetközi politika és gazdaság aktív résztvevői. Összefoglalva ez Az arabok története.

ismertetésével foglalkozó bevezető Egyiptomról szóló oldalai napról napra feltárják előttünk az ország fáraókori múltját Menésztől Octavianusig, ám a bizánci korszak már csak két, uralkodók nélküli sor. Az ismertető nem említi az óegyiptomi vallás szövegeit, rituáléját és a fáraók népének utódait, a kopt keresztényeket sem, holott ők mindig is meghatározói voltak Miszr kultúrájának, vallásának, kül- és belpolitikájának, egészen a mai napig. (Hogy mást ne mondjunk, Butrosz Butrosz-Gáli volt ENSZ-főtitkár is egyiptomi kopt keresztény.)

Mezopotámiával kapcsolatban megtudhatjuk, ki kit követett a trónon, de Zarathusztra, a zoroasztriánizmus, Mani és gondolatainak megismerése már egy újabb könyvet igényel. Kevés szó esik Szíria, Palesztina, Fönícia történelméről, és nem történik utalás a régió keresztény - jakobita, nesztoriánus - közösségeiről, a zsidók vallási nézeteiről, a filozófiai gondolkodókról.

A Bevezetőhöz a későbbi események mélyebb megismerése végett hozzátartozott volna egy vallási, kulturális, nyelvészeti, filozófiai, építészeti ismertető. A 63. oldalon ez olvasható Mohamedről: "Amint a pásztorok között megtanulta a beduinok szokásait, fortélyait, sajátos nyelvüket, amelyek nyoma később a Koránban is feltűnik, az utazások során nemcsak különböző, a törzsbeli araboknál fejlettebb népeket ismer meg, nemcsak kereskedelmi tapasztalatokat szerez, hanem olyan, törzsének hitrendszerétől eltérő vallások -zsidó, keresztény, zoroasztriánus - tanításaival ismerkedik meg, amelyekből élénk fantáziája, rendkívüli emlékezőtehetsége gazdag anyagot halmozott fel lelkében."

visszanyúlva, vázlatosan megismerteti a szerző az olvasót a mai Jemen és Omán területén élt délarabok történelmével, akiknek nagy része északra, Szíriába és Irakba vándorolt. Röviden vázolja a kor két nagyhatalmának, Bizáncnak és Perzsiának a hatalmi harcait is. Az arabok földjeiért és az azon végigvonuló Tömjénút feletti ellenőrzés jogáért kibontakozó, hosszú éveken át tartó harc legyengítette a két birodalmat, és meggazdagította, megerősítette a Tömjénút mellett fekvő kereskedelmi és vallási központot, Mekkát.

Itt, i. sz. 570 táján született egy fiú, Abú´l Kászim Mohamed Ibn Abdalláh. A korán árvaságra jutott, majd karavánkísérőként dolgozó ifjúban napról napra erősödött a tudat, hogy neki küldetése van itt a földön, és csak idő kérdése, hogy az Egy Igaz Isten, a zsidók és a keresztények istene kinyilatkozzon neki.

életét röviden, lényegre törően taglalja a szerző, az első isteni revelációtól - a 610-es évek egyik Ramadán hava - egészen haláláig, azaz a mekkai prófétától a medinai bíróig, hadvezérig. Eközben ismerteti az iszlám vallás jellegzetességeit, az úgynevezett "öt pillért", a többnejűséget, a Koránt és a többi szent iratokat, és megmagyarázza a mindenki által sokszor hallott, mégis magyarázatra szoruló fogalmakat is.

A Mohamed halála utáni harminc évben négy uralkodó irányítja az iszlám birodalmat. Õk az úgynevezett "Igaz Úton Járó Kalifák". Oszmán kalifa összeállíttatja a Koránt, de rossz politikai döntései miatt ellenségei meggyilkolják. Ezért utóda, Ali ellen a szíriai helytartó vérbosszút fogad. A harcokból győztesen kikerülő bosszúálló kalifává lesz, az ország fővárosa Medina helyett Damaszkusz.

A kor híres költőit is ismerteti a szerző pár sorban, ami az alapkoncepciónak nem felel meg, minthogy egyébként nem az arabok irodalmáról szól a könyv. Bár a kalifákat dicsőítő versek érdekesek, al-Farazdak vagy al-Dzsarír nevének megemlítése az arab irodalomban nem jártas olvasónak nem sokat mond, arról nem is beszélve, hogy költő valójában csak a verseiből ismerhető meg.

I. sz. 747-ben lázadás tört ki az iráni Horaszánban, és két év múlva a mozgalom kalifajelöltjét, Abú´l-Abbászt Kúfában kikiáltják kalifává. Az államot perzsa mintára megszervező Abbászidák a birodalom fővárosát Szíriából áttették Irakba, és al-Manszúr i. sz. 762-ben felépítette az új fővárost, "Isten ajándékát", Bagdadot.

A dinasztia bukásáig (1258-ig) tart az arab birodalom fénykora. A sok történelmi adat és tény sűrűségét oldandó, a szerző kultúrtörténeti érdekességekkel színesíti a lapokat. A kalifák, hatalmukat biztosítandó, elkülönített városrészben laktak, különlegesen képzett török testőrökkel vették magukat körbe, akik csak az uralkodónak engedelmeskedtek. Egy ideig. Mert fordult a kocka. És a politikai és vallási hatalommal rendelkező királyok már csak a vallási életet irányították.

Megkezdődött

A kegyelemdöfést megadó tatárok feldúlták és kifosztották az országot, és az utolsó kalifát szőnyegbe csavarva lovaikkal halálra taposták 1258-ban. Aztán jött az oszmán-török. Benke a törökök arábiai szereplését 1514-gyel kezdi, majd tizenhat oldal után (az ötszázhúszból) eljut 1812-ig, miközben külön-külön felületesen foglalkozik minden régióval, egy-két dolgot megemlítve róluk.

Napóleon egyiptomi partraszállásával új fejezet kezdődött. A sorokat olvasva egyre több ismert ténnyel és eseménnyel találkozik az olvasó, hiszen nem másról van itt szó, mint az európai nagyhatalmak gyarmatosításáról, illetve az orientalisztika megszületéséről.

Miközben Champollion megfejtette a hieroglifákat, és Ferdinand de Lesseps kiásta a Szuezi-csatornát, Tunéziába megérkeznek "a francia csapatok a rend helyreállítása végett", Olaszország Líbia felé orientálódik, az angolok az "egyiptomi ügyek" rendeződéséig ideiglenesen letelepednek Egyiptomban. A gyarmatpolitikára válaszként megszületik a pániszlámizmus és a pánarabizmus ideológiája.

a Sykes-Picot-paktum értelmében a nagyhatalmak a Közel-Keletet mandátumterületekre osztották. A "kék zóna" a franciáké lett, a "piros" az angoloké, míg a "barna zóna" megmaradt nemzetközi igazgatás alatt. Így az arab országok csöbörből vödörbe kerültek. Az elnyomók és elnyomottak közötti viszály mellett egyre súlyosbodott az arabok szembenállása a Palesztinában önálló zsidó államot akaró telepesekkel.

A második világháborúban az arabok a németeket támogatták. Még fel sem ocsúdhattak vereségükből, amikor 1948-ban Ben Gurion kihirdette Izrael állam megalakulását, és elkezdődtek az úgynevezett "arab-izraeli háborúk". Ezekről alig találunk valamit; a szerző talán ráébredt, hogy ennek az időben és térben hatalmas témának nem elég egyetlen könyvet szentelni. Az arab országok történetét befejezi az ötvenes, hatvanas éveknél, nem ír az Öböl-háborúról, Irak és Irán háborújáról, a Kairóban megszületett autonómiamegállapodás előzményeiről, a kortárs irodalomról és építészetről, a vallási terrorista szervezetekről. Sokkal részletesebben, precízebben taglalja a múlt és a jelen eseményeit egy másik, Az arab országok története I-II. című könyvében, melynek harmadik kötete most van nyomdában.

Galgóczi István

Alexandra, é. n., 533 oldal, 2980 Ft