Columbo esete Branford Marsalisszal a Dokkban

  • m. l. t.
  • 1998. július 16.

Zene

Marsalis, Garrett, Redman, Carter -- megint egy csomó jelképes név az amerikai szaxpiacon. Mondhatni befutott egy nemzedék, melynek tökéletes a képzettsége és vonzó pofára is, nem szúr szemet a privát szférában, és könnyedén eligazodik úgy a hagyomány, mint a marketing útvesztőiben. Õk lehetnének a jazz yuppie-jai, ha a falra akarnám festeni.
Marsalis, Garrett, Redman, Carter -- megint egy csomó jelképes név az amerikai szaxpiacon. Mondhatni befutott egy nemzedék, melynek tökéletes a képzettsége és vonzó pofára is, nem szúr szemet a privát szférában, és könnyedén eligazodik úgy a hagyomány, mint a marketing útvesztőiben. Õk lehetnének a jazz yuppie-jai, ha a falra akarnám festeni.

De nem mennék olyan messzire. Nekem kiesik a Hajógyári-sziget is. Rákanyarodom a hídjára, szépen lestoppolnak a biztonságiak, nem bántanak, mutatnak parkolóhelyet. Csupa szép és új autó, a Columbo szokott így megérkezni, ha szabad ezt mondanom. Dokkot ilyen elegánsnak még soha nem láttam, márpedig ez bent is ragyog, továbbá egy motorkerékpár úszik a légterében. Meccs van. Két futballcsapat játszik a kivetítőn egymással, és ha az egyik nyer, akkor nem lesz hosszabbítás, vagyis nyertem. Tele a dokk drukkal. De azért nem hinném, hogy beférnének három-négyszáznál többen, márpedig valamiből ki kellett hozni Marsalist, bizonyára innen a négyezerötszázas jegy. Nem az enyém, az tisztelet-. De akkor is. Én úgy nőttem fel, hogy ez egy plebejus műfaj; igaz, nem is nőttem magasra. A Columbo már megint.

*

Bejutottak a döntőbe, 2-1. Immár Marsalis is az öltözőbe vonult; kikunkorodik egy-egy futama - bemelegít. Jeff "Tain" Watts bukkan fel először, kicsit birizgálja a bőröket, aztán hátra ő is. Gyerünk, még gyorsan pörgessük át, mit lehet ezekről a palikról tudni.

Marsalis Stingnek köszönheti nemzetközi hírnevét - és egy csomó dohányt is. Ez úgy volt, hogy a Police felbomlása után Sting dzsesszmuzsikusokra építette a továbbiakat. 1985-öt írtunk, amikor a Blue Turtles Band összeállt: benne Branford Marsalis, az öccse, Wynton, aztán Darryl Jones, Kenny Kirkland, Omar Hakim. A Sting-történet ekkor ért a csúcspontjára, nevezetesen Dream Of The Blue Turtles és Bring On The Night címmel. Branford épp negyedszázada működött abban az évben, kijárta már a Berkleet, túlesett a debütáló Scenes In The City albumon, előtte Art Blakeyvel, Lionel Hamptonnal, Herbie Hancockkal turnézott. És noha neveltetése (a papa, Ellis Marsalis kiváló bopzongorista) a dzsessz klasszikusaihoz kötötte, nyitott volt a legkülönfélébb határszegésekre is. ´87-ben Ravel-, Satie- és Debussy-feldolgozásokat készített (Romances For Saxophone) és így tovább, így tovább, csikicsukizva a mainstream dzsessz (Roral Garden Blues, Renaissance, Random Abstract, Bloomington, The Dark Keys), a rock (együtt a Grateful Deaddel, Stinggel, Bruce Springsteennel), a blues (I Heard You Twice The First Time) és a hip-hop (Buckshot LeFonque, Musical Evolution) között. Még klezmert is játszott (L´Chaim) a klezmaticsos Frank Londonnal - Dávid és Góliát történetéről egy rajzfilm alá kanyarítva zenét.

*

Utálok így az évszámokkal meg a címekkel fontoskodni, de ezt most vállalom. Az nekem nagyon tetszik, hogy Branford mindenféle zenét játszik - miért ne játszana, ha kedve van -, de érzem benne azt a tapogatózást is, ami a dzsesszt illeti, úgy globalice, egyáltalán. Jelentős kiadók - így a Marsalist nyomó Sony is - nem szívesen csapnak olyan lecsóba, amelyre nincs mérhető igény. Mérhető igény pedig a fúziós dzsesszre van, aztán a posztbopra van; úgy fest, mintha az elmúlt két-három évtized kiesett volna az elődöntőből. Gáz van. Nem attól, hogy a marginális kiadókhoz kényszerül a progresszió, attól van gáz, hogy már az alternatív sem kapaszkodó. Naná, hogy a hatvanas években utazik Marsalis is, aki amúgy ezerszer elmondta, hogy Charlie Parker, Cannonball Adderley, Ornette Coleman, Sonny Rollins, Ben Webster és Wayne Shorter a bálványai.

Hát így.

Hát így lép a Dokk színpadára a zongorista Kenny Kirkland, a dobos Jeff "Tain" Watts és a bőgős Eric Revis kíséretével. Kirkland hamarosan magába fordultan száll, Watts is mintha egy burában verné; tizenhét éve csinálják ezt így együtt, belefér. Revis új fiú, és igazán a kedvemre való: jelentős érzékenység, de semmi tolakodás. Marsalis profin kommunikál, nem lihegi túl a nyelvi korlátokat, jó körülötte a levegő, csak a háta ne fájna úgy. Mindenki bemutatva, jöhet a Spartacus.

Akusztikus dzsessz, szeretjük, ugye.

Szeretjük. Mondom, Marsalisé - az alttól a szopránig - jelképes név, és ha a dzsesszkonzira jártam volna, simán lehidalok. Akkor azt mondom, a palinak briliáns a technikája, azt mondom, bámulatos tüdő; és eszembe nem jut számon kérni egy kis vért, egy kis izzadságot, egy kis lemeztelenedést, annyit csupán, amennyit Marsalis a bálványaitól kapott.

Élmény, különben, majdnem. Komolyan mondom.

Indulás haza. A kapuban Columbóba botlok, úgy látom, jó képet vág ő is. Várok kicsit, visszafordul-e valamiért. De nem.

m. l. t.

An Evening With Branford Marsalis; Dokk Backstage Arena; július 8.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.