Könyv: Anus Dei (Kakadémia. Az emberi ürülék kultúrtörténete)

  • Walter Closet
  • 1997. november 13.

Zene

Nem akarom ebbe is belekeverni, de: József Attila gyomorpanaszokkal került pszichoanalízisbe, doktorai nem a belek mélységeit kutatták, a beteg nem gyógyult meg. Ahogy szalonképesen megfogalmazta: "Az örök anyag boldogan halad / benned a belek alagútjain / és gazdag életet nyer a salak / a buzgó vesék forró kútjain!" S most itt e könyv, tíz évvel a német kiadás után, az utolsó négybetűs tabu titkairól föllebben a vécépapír, Freud, ez ugye öt betű, talán ő is rossz irányban kutakodott, az alantas én a csatornák mélyén keresendő.
Nem akarom ebbe is belekeverni, de: József Attila gyomorpanaszokkal került pszichoanalízisbe, doktorai nem a belek mélységeit kutatták, a beteg nem gyógyult meg. Ahogy szalonképesen megfogalmazta: "Az örök anyag boldogan halad / benned a belek alagútjain / és gazdag életet nyer a salak / a buzgó vesék forró kútjain!" S most itt e könyv, tíz évvel a német kiadás után, az utolsó négybetűs tabu titkairól föllebben a vécépapír, Freud, ez ugye öt betű, talán ő is rossz irányban kutakodott, az alantas én a csatornák mélyén keresendő.

Az analizálás magva a görög ana szógyökből származik, ami azt jelenti, `hátul´. Így a `pszichoanalízis´ egyfajta mentálisan hátrafelé irányuló feloldás. A feloldozás késik, az emberi ürülék (közönségesen: szar) még mindig tabu, a legnagyobb, nem csupán a könyvben megkérdezett német és ausztrál diákok szerint, de mifelénk is, pedig itt aztán, nyíltan, mindenről, szabadon. Egy nagy szart. Tíz évet kellett várni, hogy lefordítsunk egy német könyvet, s benne ezt kell olvasnunk: Nincs még egy nyelv, amely olyan gazdag lenne ürülékkel kapcsolatos és anális kifejezésekben, mint a német. Hát a magyar, szart se ér?! Mely nyelv merne versenyezni véled? A könyv legnagyobb erénye és hibája, hogy német: a szerző összehordott benne szirt-szart, a könyv műfaja elegy német generálszósszal leöntve, talán hogy ne érezzük a szarát/szagát. A szerző belekóstol(tat) mindenbe: a kultúrtörténet valójában anekdoták, újság- és lexikoncikkek halmaza, kupaca, tudományos ismeretterjesztés, babatanácsadás, harcos zöld kakavédelem. S mindezt belengi valaminő óalnémet budinosztalgia átható szaga, utálatos irigység és kisebbségi komplexus az angol (!) vécével szemben (egy fényképen a szerző odenwaldi pottyantós vécéjében épp leszarja az angolokat. Hülye angolok! Szarevők!) Hiába Hundertwasser vödörvécéje a komposztszarral, az idő és az ürülék nem áll meg, tovazubog a csatornák poklába. A jövő zenéje. Mondhatnak nekem bármily hasznos(ítható) zöldeket. Werner Pieper persze hisztérikusan állapítja meg (illetve, jó szokásához híven, idézi): Ha ugyanis manapság 60 millió német polgár naponta átlagosan ötször rántja meg a zsinórt, nyomja meg a gombot vagy húzza le a fogantyút, ez azt jelenti, hogy 3 milliárd liter ivóvíz folyik a szennyvízcsatornába, ami akkora luxus, hogy ezt hamarosan egyetlen ország sem engedheti meg magának. A megoldás: Egy automata műanyag tölcsérbe préseli bele a salakanyagot, majd zacskókba tölti, lezárja, és felhalmozza az elszállításig. Ám a folyamat itt nem áll meg, a kalkuláció: Alapberuházás: 1002 DM, üzemeltetési költség: 13 pfennig. A takarékosság diktálta alaposság eme orgiájától fölfordul a magyar gyomor, irány a WC. Megtudjuk, hogy Átkozottul nehéz dolog 12 tehénnel rendelkező kisgazdaként talpon maradni Németországban. Marhára érdekel, különösen a kisgazdák. Kábé tizenötször olvashatni, hogy Németország a székrekedés hazája, a következtetést Nietzsche vonja le, miszerint a német szellem a meggyötört belek terméke. Egy magyar költő írá: mit rákentek a századok. Ránk kenték, nem jön le egyhamar. A Szaralakok (sic!) galériája fejezetben csupa német és osztrák: Martin Luther, a közismert Pfalzi Liselotte, Wolfgang Amedeus Mozart, Sigmund Freud, Adolf Hitler, a végére mutatóba egy Little Richard. A szar számtalan le-írója közül a németek idéztetnek: a világhírű gandersheimi Roswita, Goethe, Brecht, Böll, Grass. De nem akarok a szerző pöcegödrébe esni, nincs bennem sárga (khaki) irigység, nem vagyok elfogult, hiszen ő figyelmeztet egy - természetesen - északnémet mondással: Lehetsz akár nemzeti vagy liberális, szarszempontból a különbség minimális.

Szóljak az erényekről is, mely a német eredetiből, egy eredeti (humoros, szaretetre méltó stb.) némettől szarmaznak: a könyv szókimondó, szarkimondó, remek anekdotákat szartalmaz, a szorulásos megkönnyebbül, ha ki legközelebb a szart a szájára veszi, legalább tudja, mit beszél. A könyv valódi forrásgyűjtemény, igazi szaranybánya, benne ilyen darabok: az ürülékemet használom fel paranoid-kritikus módszerem fenomenális transzmutációjának végrehajtásához. Ezt Salvador Dalí mondta, lehet találgatni, vajon megette vagy festett vele. Aztán: én vagyok az érett szar, mondta (mármint Luther - W. C.) egy alkalommal egy asztaltársaságban, amikor rátört a depresszió (és tanítványai buzgón jegyzeteltek), a világ pedig tág segglyuk, nyilván kiürít magából. Nyilván. Innen kellett volna elindulni, hogy a vécé az alvilág kapuja, a gyomor a démonok lakhelye, ilyenek. A könyv végén az olvasói levelek fölsorolják, mi hiányzik: kevés szó esett a szagról, a vizeletről. És a vécépapír, az is hiányzik, mondom én, a téma adta érdesség, vécépapír, a valóság érdessége, a szarzőtől, egy Werner Piepertől ez igazán elvárható, bocsánat. Hiányzik ezenkívül... a NAGY ÜRÜLÉKELMÉLET, a címe az lesz: Apokaliptikus hedonizmus, és fel fogja bolygatni a nyugati filozófiát, beleértve a posztmodern elméleteket is. Ezt bizonyos Achim Schnurrer írta, lehet, hogy már a könyvet is, le kellene fordítani, talán ez az a bizonyos szkatologikus alapvetés (szkatológia: az ürülékkel foglalkozó tudomány), amit e könyvből hiányolok. E szkatológiai munka után talán megszületik (világra pottyan) egy eszkatológiai mű, mert bizony mondja néktek Valentin, a Gnosis nagy mestere: Az ürülék kérdése teológiai szempontból súlyosabb a rosszénál. Isten szabad akaratot adott az embernek, végeredményben elfogadhatjuk hát, hogy nem felelős az emberek gonosztetteiért. A felelősséget a szarért viszont teljes egészében az viseli, aki az embert teremtette.

Ne feledjétek továbbá, hogy Gutenberg a Biblia után elsőként mindjárt a Hashajtónaptárt nyomtatta ki. Szaladjatok a vécére, olvasni, e könyv igazi klotyóolvasmány, olvasni és szarni jó. Mit is mondhatnék nektek, a kultúra a béka segge alatt van, és aki ezt nem hajlandó tudomásul venni, az öblítse át az agyát még egyszer ezzel az análszubsztrátummal.

Köszönet a Háttér Kiadónak, hogy magától, magából kiadta, kinyomatta környezetbarát újrapapíron (a könyv végén felszólítás: Töröld ki a gondokat!, de ne e lapokkal, vagy legalábbis elébb olvassuk el) e szar könyvet (jobb lett volna magyarul így, nem az erőlködő, infantilis Kakadémia, a német eredeti is: Das Scheiss Buch), az illusztrátor nevét nem találtam, pedig említésre méltó; igaz, nékem leginkább egy fotó tetszett, egyenruhás és ballonkabátos rendőrtől óva indul a Szentatya a WC Herren felé, ahová a pápa is gyalog; képaláírás lehetne egy Valentin-idézet, nagy baromság: Jézus evett, ivott, de nem székelt; egy valóságos, hús-vér (és szar) embernek ez valóságos istencsapás; a könyvet Meskó Krisztina fordította, kiválóan, visszaadva a magyar szar (a hurka, kupac, gané, valamint a retyi, rötyi, klotyó szartöbbi) becsületét, kitalálva a rehabilit, az össznépi bűntudat-budit, a kakadohányt, külön köszönet a sírárnyékszék szóért és a műfordításért: már Goethe is így szólt: Schiller, ránts elő a seggedből egy thrillert, elő a farbával...

Szarban vagyunk. Vigasztaljon bennünket a (bűn)tudat, a 157. oldal harmadik bekezdésének első mondata: Szar a helyzet a pokolban is.

Walter Closet

Werner Pieper: Kakadémia. Az emberi ürülék kultúrtörténete, Háttér Könyvkiadó, 1997, 195 oldal, 1500 Ft

Figyelmébe ajánljuk

„Rá­adásul gonosz hőseinek drukkol”

A több mint kétezer strófás Nibelung-ének a középkori német irodalom talán legjelentősebb műve. Hogyan lehet ma aktuális egy 800 éves irodalmi mű? Miért volt szükség egy új magyar változatra? Erről beszélgettünk Márton László író-műfordítóval öt évvel ezelőtt. Idézzük fel a cikket!

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”