Könyv: Anus Dei (Kakadémia. Az emberi ürülék kultúrtörténete)

szerző
Walter Closet
publikálva
1997/46. (11. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nem akarom ebbe is belekeverni, de: József Attila gyomorpanaszokkal került pszichoanalízisbe, doktorai nem a belek mélységeit kutatták, a beteg nem gyógyult meg. Ahogy szalonképesen megfogalmazta: "Az örök anyag boldogan halad / benned a belek alagútjain / és gazdag életet nyer a salak / a buzgó vesék forró kútjain!" S most itt e könyv, tíz évvel a német kiadás után, az utolsó négybetűs tabu titkairól föllebben a vécépapír, Freud, ez ugye öt betű, talán ő is rossz irányban kutakodott, az alantas én a csatornák mélyén keresendő.

Nem akarom ebbe is belekeverni, de: József Attila gyomorpanaszokkal került pszichoanalízisbe, doktorai nem a belek mélységeit kutatták, a beteg nem gyógyult meg. Ahogy szalonképesen megfogalmazta: "Az örök anyag boldogan halad / benned a belek alagútjain / és gazdag életet nyer a salak / a buzgó vesék forró kútjain!" S most itt e könyv, tíz évvel a német kiadás után, az utolsó négybetűs tabu titkairól föllebben a vécépapír, Freud, ez ugye öt betű, talán ő is rossz irányban kutakodott, az alantas én a csatornák mélyén keresendő.

Az analizálás magva a görög ana szógyökből származik, ami azt jelenti, `hátul´. Így a `pszichoanalízis´ egyfajta mentálisan hátrafelé irányuló feloldás. A feloldozás késik, az emberi ürülék (közönségesen: szar) még mindig tabu, a legnagyobb, nem csupán a könyvben megkérdezett német és ausztrál diákok szerint, de mifelénk is, pedig itt aztán, nyíltan, mindenről, szabadon. Egy nagy szart. Tíz évet kellett várni, hogy lefordítsunk egy német könyvet, s benne ezt kell olvasnunk: Nincs még egy nyelv, amely olyan gazdag lenne ürülékkel kapcsolatos és anális kifejezésekben, mint a német. Hát a magyar, szart se ér?! Mely nyelv merne versenyezni véled? A könyv legnagyobb erénye és hibája, hogy német: a szerző összehordott benne szirt-szart, a könyv műfaja elegy német generálszósszal leöntve, talán hogy ne érezzük a szarát/szagát. A szerző belekóstol(tat) mindenbe: a kultúrtörténet valójában anekdoták, újság- és lexikoncikkek halmaza, kupaca, tudományos ismeretterjesztés, babatanácsadás, harcos zöld kakavédelem. S mindezt belengi valaminő óalnémet budinosztalgia átható szaga, utálatos irigység és kisebbségi komplexus az angol (!) vécével szemben (egy fényképen a szerző odenwaldi pottyantós vécéjében épp leszarja az angolokat. Hülye angolok! Szarevők!) Hiába Hundertwasser vödörvécéje a komposztszarral, az idő és az ürülék nem áll meg, tovazubog a csatornák poklába. A jövő zenéje. Mondhatnak nekem bármily hasznos(ítható) zöldeket. Werner Pieper persze hisztérikusan állapítja meg (illetve, jó szokásához híven, idézi): Ha ugyanis manapság 60 millió német polgár naponta átlagosan ötször rántja meg a zsinórt, nyomja meg a gombot vagy húzza le a fogantyút, ez azt jelenti, hogy 3 milliárd liter ivóvíz folyik a szennyvízcsatornába, ami akkora luxus, hogy ezt hamarosan egyetlen ország sem engedheti meg magának. A megoldás: Egy automata műanyag tölcsérbe préseli bele a salakanyagot, majd zacskókba tölti, lezárja, és felhalmozza az elszállításig. Ám a folyamat itt nem áll meg, a kalkuláció: Alapberuházás: 1002 DM, üzemeltetési költség: 13 pfennig. A takarékosság diktálta alaposság eme orgiájától fölfordul a magyar gyomor, irány a WC. Megtudjuk, hogy Átkozottul nehéz dolog 12 tehénnel rendelkező kisgazdaként talpon maradni Németországban. Marhára érdekel, különösen a kisgazdák. Kábé tizenötször olvashatni, hogy Németország a székrekedés hazája, a következtetést Nietzsche vonja le, miszerint a német szellem a meggyötört belek terméke. Egy magyar költő írá: mit rákentek a századok. Ránk kenték, nem jön le egyhamar. A Szaralakok (sic!) galériája fejezetben csupa német és osztrák: Martin Luther, a közismert Pfalzi Liselotte, Wolfgang Amedeus Mozart, Sigmund Freud, Adolf Hitler, a végére mutatóba egy Little Richard. A szar számtalan le-írója közül a németek idéztetnek: a világhírű gandersheimi Roswita, Goethe, Brecht, Böll, Grass. De nem akarok a szerző pöcegödrébe esni, nincs bennem sárga (khaki) irigység, nem vagyok elfogult, hiszen ő figyelmeztet egy - természetesen - északnémet mondással: Lehetsz akár nemzeti vagy liberális, szarszempontból a különbség minimális.

Szóljak az erényekről is, mely a német eredetiből, egy eredeti (humoros, szaretetre méltó stb.) némettől szarmaznak: a könyv szókimondó, szarkimondó, remek anekdotákat szartalmaz, a szorulásos megkönnyebbül, ha ki legközelebb a szart a szájára veszi, legalább tudja, mit beszél. A könyv valódi forrásgyűjtemény, igazi szaranybánya, benne ilyen darabok: az ürülékemet használom fel paranoid-kritikus módszerem fenomenális transzmutációjának végrehajtásához. Ezt Salvador Dalí mondta, lehet találgatni, vajon megette vagy festett vele. Aztán: én vagyok az érett szar, mondta (mármint Luther - W. C.) egy alkalommal egy asztaltársaságban, amikor rátört a depresszió (és tanítványai buzgón jegyzeteltek), a világ pedig tág segglyuk, nyilván kiürít magából. Nyilván. Innen kellett volna elindulni, hogy a vécé az alvilág kapuja, a gyomor a démonok lakhelye, ilyenek. A könyv végén az olvasói levelek fölsorolják, mi hiányzik: kevés szó esett a szagról, a vizeletről. És a vécépapír, az is hiányzik, mondom én, a téma adta érdesség, vécépapír, a valóság érdessége, a szarzőtől, egy Werner Piepertől ez igazán elvárható, bocsánat. Hiányzik ezenkívül... a NAGY ÜRÜLÉKELMÉLET, a címe az lesz: Apokaliptikus hedonizmus, és fel fogja bolygatni a nyugati filozófiát, beleértve a posztmodern elméleteket is. Ezt bizonyos Achim Schnurrer írta, lehet, hogy már a könyvet is, le kellene fordítani, talán ez az a bizonyos szkatologikus alapvetés (szkatológia: az ürülékkel foglalkozó tudomány), amit e könyvből hiányolok. E szkatológiai munka után talán megszületik (világra pottyan) egy eszkatológiai mű, mert bizony mondja néktek Valentin, a Gnosis nagy mestere: Az ürülék kérdése teológiai szempontból súlyosabb a rosszénál. Isten szabad akaratot adott az embernek, végeredményben elfogadhatjuk hát, hogy nem felelős az emberek gonosztetteiért. A felelősséget a szarért viszont teljes egészében az viseli, aki az embert teremtette.

Ne feledjétek továbbá, hogy Gutenberg a Biblia után elsőként mindjárt a Hashajtónaptárt nyomtatta ki. Szaladjatok a vécére, olvasni, e könyv igazi klotyóolvasmány, olvasni és szarni jó. Mit is mondhatnék nektek, a kultúra a béka segge alatt van, és aki ezt nem hajlandó tudomásul venni, az öblítse át az agyát még egyszer ezzel az análszubsztrátummal.

Köszönet a Háttér Kiadónak, hogy magától, magából kiadta, kinyomatta környezetbarát újrapapíron (a könyv végén felszólítás: Töröld ki a gondokat!, de ne e lapokkal, vagy legalábbis elébb olvassuk el) e szar könyvet (jobb lett volna magyarul így, nem az erőlködő, infantilis Kakadémia, a német eredeti is: Das Scheiss Buch), az illusztrátor nevét nem találtam, pedig említésre méltó; igaz, nékem leginkább egy fotó tetszett, egyenruhás és ballonkabátos rendőrtől óva indul a Szentatya a WC Herren felé, ahová a pápa is gyalog; képaláírás lehetne egy Valentin-idézet, nagy baromság: Jézus evett, ivott, de nem székelt; egy valóságos, hús-vér (és szar) embernek ez valóságos istencsapás; a könyvet Meskó Krisztina fordította, kiválóan, visszaadva a magyar szar (a hurka, kupac, gané, valamint a retyi, rötyi, klotyó szartöbbi) becsületét, kitalálva a rehabilit, az össznépi bűntudat-budit, a kakadohányt, külön köszönet a sírárnyékszék szóért és a műfordításért: már Goethe is így szólt: Schiller, ránts elő a seggedből egy thrillert, elő a farbával...

Szarban vagyunk. Vigasztaljon bennünket a (bűn)tudat, a 157. oldal harmadik bekezdésének első mondata: Szar a helyzet a pokolban is.

Walter Closet

Werner Pieper: Kakadémia. Az emberi ürülék kultúrtörténete, Háttér Könyvkiadó, 1997, 195 oldal, 1500 Ft

szerző
Walter Closet
publikálva
1997/46. (11. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...