Lemez: Mozgalmi a nosztalgia (Még, még, még és még egyszer a Best of Communismról)

  • Sajó László(1956)
  • 1997. november 13.

Zene

Épp írni akartam róla, ám P. L. Á. megelőzött (MaNcs, 1997. szeptember 11.). Sebaj, jót szórakoztam, s akkor jött egy olvasói levél (MaNcs, 1997. október 23. [!]), benne: "demagóg és áljópofi frázisokat sokkal könnyebb írni, mint belehatolni a dolgok mélyibe, és valódilag kultúr- és politikaelemzést végezni. Ahogy azt illett volna a Best of Communism esetében. Már csak azért is, mert vezeti a lemez- (kazetta-) listát, és ennek a nosztalgiának kell hogy oka legyen." Az olvasó szent, megpróbálok valódilag, a mélyibe, de a kultúr- és politikaelemzést meghagyom a proletkulturo- és politológusoknak. Ja, és a kottát se ismerem. Viszont én fehér ingben és nyakkendőben (vörös) vettem részt az iskolai novhét ünnepélyeken. Ünnepélyesen bevallom a nincsmit. A leadás novhét, legyen ez emlékez(tet)és, nem, nem, soha.
Épp írni akartam róla, ám P. L. Á. megelőzött (MaNcs, 1997. szeptember 11.). Sebaj, jót szórakoztam, s akkor jött egy olvasói levél (MaNcs, 1997. október 23. [!]), benne: "demagóg és áljópofi frázisokat sokkal könnyebb írni, mint belehatolni a dolgok mélyibe, és valódilag kultúr- és politikaelemzést végezni. Ahogy azt illett volna a Best of Communism esetében. Már csak azért is, mert vezeti a lemez- (kazetta-) listát, és ennek a nosztalgiának kell hogy oka legyen." Az olvasó szent, megpróbálok valódilag, a mélyibe, de a kultúr- és politikaelemzést meghagyom a proletkulturo- és politológusoknak. Ja, és a kottát se ismerem. Viszont én fehér ingben és nyakkendőben (vörös) vettem részt az iskolai novhét ünnepélyeken. Ünnepélyesen bevallom a nincsmit. A leadás novhét, legyen ez emlékez(tet)és, nem, nem, soha.

(A vég kezdete)

A kazetta, cédé (nekem ez van, megvan, a Kilián-jelvény és a Ki tud többet a Szovjetunióról? vetélkedőn csapatban elért IV. hely [szabotázs!] oklevele mellett őrzöm), a Válogatott mozgalmi dalok az Internacionáléval indít, az Internacionálé az Iniciálé, mely, mint nyitány, egységbe forrasztja az összes későbbi vezérmotívot (rabok, proletár, győzelem, harc, összefogás, nemzetköziség). Végre megfejtettem a sort (hála a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara és Énekkara hibátlan artikulációjának): a Föld fog sarkából kidőlni, szemben az én, sokszor és hamisan eldünnyögött (mert dünnyögtem, dünnyögtünk, barátaim, nem zengtük ugyan a dalt teli torokból, csak aláfestettünk, dünnyögő kórus) változatommal: a Föld fok-sarkából kitörni, szerintem ez sokkal jobb és van értelme.

(Nézd tragédiának,s legott mulattatni fog)

A tragédia, a tragédiám, a tragédiánk, mint minden rendes görög tragédia, valamint opera, öt felvonásból áll (csak manapság sűrítik három, kettő részbe, rohan az i). A cédé sorsunk tragédiáját görgeti lassúdan - a sorsunk mostoha, idézi az a bizonyos olvasói levél is e gyönyörű metaforát, s tegyük hozzá, ráadásul gonosz, mint minden rendes mostoha, s e jelzővel, szókapcsolattal (epiteton ornans) a népmesék világába emelkedünk-süllyedünk, a Népek Börtönébe, a Gonosz Birodalmába, helyben vagyunk, hagyva. A szerkezet (struktúra) világosan (sötéten) öt felvonásra tagolódik, az

első felvonást

egy magányos hang (mono) vezeti be, Lenin hangja, egyenes adásban az örökkévalóság poklából, a mauzóleumból, búgyet zsitty. E nonvokális zenei adabszurdum (próza) után fölhangzik a cédé talán legszebb, -szívmelengetőbb, -velőtrázóbb nótája, a Lenin-dal. Ki kell emelnünk a (lenini hullát) feldolgozó dramaturgosz, András Béla nevét (évek múltán sem halovány, még jó pár dal Kiváló felDolgozója). A Ganz-Mávag Művelődési Központ "Cérnahang" Gyermekkara és "Acélhang" Férfikara konzseniálisan danol, sajnos a gyár "Búgóhang" Asszonykara a felvétel idején (1973) épp Kazahsztánban vendégszerepelt m. v., a kazah kolhozok Ruszki kazah találkozóján. Lenin után két russztikus dal (Fel vörösök, proletárok; Amuri partizánok); a szovjet színben vagyunk s leszünk végig, mert mindez Moszkvában történt, idézet az említett olvasói levélből, bár fordul a színpad,

a második felvonás

az internacionalizmus jegyében halad, föltűnik a (szintén) Vörös Csepel (figyeljük meg e finom szín-kópát!), a Varsavianka, vissza a végtelen szovjet mezőkre, vár ránk a síkság (Poljuska), aztán Szállj, te büszke ének Spanyolhonba (A köztársaság dala). A felvonás végén, némileg váratlanul, de teljesen helyén valón az úttörők köszönetet mondanak Rákosi elvtársnak, s így érkezünk el, a zúttörővasúton

a harmadik felvonásba.

A színt és fegyverét betölti a Munkásőrség Központi Férfikara, tűz!, vezényel Tóth Béla. A klasszikus hármas tagozódás (bevezetés nélkül, nem tárgyalunk, lövünk, pofa be, fejezés) jegyében fogant három dal (Munkásőrinduló, Puskadal, Erdő szélén) közül utóbbi a kedvencem, a népművészet (pholklore), jelesül a népdal aranybányájából tisztára mosott gyöngyszem, hogy kép- (metaphora) zavarral éljek. Különösen figyelemreméltó a nép(i)dal szövegének dobtárogatóval kísért változata: azért vagyok géppuskás, nékem is van fészkem. A Földművelési Minisztérium tetején sajnos már nem láthatók, pedig sok japáni turista levideózná, amint vidáman kelepelnek odafönt. Magyar gyerek gyógyítja. Csak a sír van meg, de föntről ez se látható, a sortűz áldozatainak emlékhelye, fiammal (másfél éves) ingáztunk az örök- és a sok kis mécses között, engem csak a tüzi érdekel. Zárójel, be. Említsük meg a felvonás fő szövegírójának nevét, megérdemelné a, Kapuvári Béla, ő vette át a puskatust az előző felvonás librettistájától, Raics I.-től (akiről az ötödik felvonásban kiderül, hogy István, de még nem tartunk ott).

Negyedik felvonás

Az új, tavaszi seregszemlén, szorosan a Munkásőrség nyomában a szocialista ifjúság lépked vidáman, vidáman, vidáman, együtt A párttal, a néppel; Egységbe forrasztva a KISZ-szel, a DIVSZ-induló dallamára vonul Fel (az) ifjúság a szocializmusért, Mint a mókus. A menet ellép a dísztribün hűlt helye előtt, a ligetben elfelejtett ősök árnyai bolyongnak. Mint akasztott fenn a fán, az úttörő oly vidám. Ajkáról ki se fogy a bauxit. A párt nyal, a nép nyel. A nőő, ki csak féérjének élt. Amilyet siheder, nyikorogva. Én még mint kommunista ifjú (s nem kommunista szívvel) indultam, bennem apáink reménye (s nem a népünké) pislákolt (zárójelben a cédén immár kanonizált verziók). Unokáimnak majd elsuttogom az igazit.

Ötödik felvonás

Klasszikus szabály szerint az utolsó felvonás (a vég előtt) rövid: két röpke, elsóhajtott dalocska, főhősök erejüket az utolsó leheletre tartogatják. Az időben eljutottunk április négyig, arról szól az ének (A felszabadulás dala), innen egy ugrás május elseje (Májusköszöntő), vezényel Csányi László, Botka Valéria nélkül. A katarzis a tragédia 22. dalában (Zengjük a dalt - Egyveleg) üt be, fergeteges finálé, Bunkócska, Bécsi munkásinduló, Geyer Flórián, önök kérték, vagy amit akartok. Kicsordulnak a könnyeim nyomban (itt: kifakadnak, ezt a seb, a genny szokta csinálni, verzió nem a véletlen, a munkásmozgalom valamint Lányi Sarolta nűve, őt még Szimonov partnereként ismertem meg, várj reám, s én megnövök). Felhívom a figyelmet a sor-, s különösen a rímpárra: A harcunk nincsen jó vezér híján, sej, haj stb., Vezérel minket Geyer Flóríján, valamint a van bunkócska, van még ezerszám rozsda nem marta aktualitására.

(A kezdet vége)

A tragédia befejezését már zokogva hallgatom, a közönség felállva őrjöng, A Szovjetunió himnusza megy, újrázás, fölcsendül A kommunizmus himnusza, vezényel Tóth Béla, előkerült a zenekari lövészárokból. Csönd, csak szipogás és Lenin egyenletes lélegzése hallik, Apa mit csinál, kérdezi a gyerek, tőlem, ragozása még nem az igazi, majd meg fogja tanulni, tanulni, tanulni. Tényleg, mit csinálok? Az album ismeretterjesztő jellegű, de lehetőséget teremt a nosztalgiára is, részlet a cédéborító szövegéből. Én nem tudom, mit cselekszem. Csak azt tudom, nem nosztalgiából vittem ki a gyereket a Kossuth térre, ebédidőben, sekoszorúzás, seünnepibeszéd, segyerekműsor, segyertyagyújtás. Éles októberi napfény.

És majd november hetedike előestéjén meghallgatjuk, csak, úgy, s nem csakazértis, mondjuk ismeretterjesztés céljából a mozgalmi dalokat. A gyerek már tudja, hogy lenin és proletár. Most jön az internacionalizmus.

Sajó László

(1956)

Figyelmébe ajánljuk