Könyv: Emlékek kottából (Marcel Proust: Álmok, szobák, nappalok)

szerző
Nagy Ágnes
publikálva
1998/7. (02. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A könyv első kiadásai még a Contre Sainte-Beuve címet viselték meglehetősen érdemtelenül, mivel csak néhány írás foglalkozik az irodalomtudós módszerével. A rövid művekben inkább Az eltűnt idő nyomában című regény első futamai csendülnek fel Lóránt Zsuzsa szobrászművész érzékeny fordításában (ő egyébként több Proust-figurát is megformált már). A mesteri kiállítású kötet prózái 1908-1909 között születtek, ám jóval később jelentek meg. Ennek talán csak örülhetünk, mert elképzelhető, hogy a kiadás kudarca inspirálta a nagyregényt.

A könyv első kiadásai még a Contre Sainte-Beuve címet viselték meglehetősen érdemtelenül, mivel csak néhány írás foglalkozik az irodalomtudós módszerével. A rövid művekben inkább Az eltűnt idő nyomában című regény első futamai csendülnek fel Lóránt Zsuzsa szobrászművész érzékeny fordításában (ő egyébként több Proust-figurát is megformált már). A mesteri kiállítású kötet prózái 1908-1909 között születtek, ám jóval később jelentek meg. Ennek talán csak örülhetünk, mert elképzelhető, hogy a kiadás kudarca inspirálta a nagyregényt.

A kötet első felében a parafaszobába zárkózó, beteg író fordított napjaiba, éjszakáiba pillanthatunk be. A Cikk a "Figaró"-ban című írásában gyerekes örömmel osztja meg izgatottságát rajongott édesanyjával, és a kötet gerincét képező bírálatokat is mintha a Mamának mondaná. Proust esetében nehéz elvonatkoztatni az életrajzi elemek ismeretétől (asztma, neurózis, morbid és feminin viselkedés, sznobizmus, dandyzmus stb.), noha épp ő száll síkra ezért a híres-hírhedt irodalmárt bírálva.

Sainte-Beuve (1804-1869) korának legismertebb atyamestere, Stendhal, Balzac műveinek kiváló ismerője, Baudelaire "barátja" volt, aki jelentős műveit akkor hozta létre, Proust csípős megjegyzése szerint, amikor el kellett mennie dolgozni. Dicsérte a középszerű művészeket, míg az igazán jelentős kortársakkal szemben végtelenül és sajnos negatívan elfogult volt. Míg az írótársak éltek, közepes vagy jó minősítést kaptak, haláluk után érdemük Sainte-Beuve szemében elégségesre csökkent, sőt: gyakran újraírta bírálatait. Úgy gondolta, hogy az író művéhez hozzátartozik minden apróság, anekdota, pletyka, csak így értelmezhető a műalkotás. Proust több szempontból, jó néhány szerző bemutatásával bírálja a francia kritikust. Egyrészt szemére veti morális és személyes elfogultságát, másrészt bebizonyítja, hogy az író, akivel esetleg naponta találkozunk szalonok és kiskocsmák mélyén, nem azonos az írói énnel. Nem hisz a külsődleges megfigyelésekben, ezért tartja megbízhatatlannak Sainte-Beuve-öt, és ezért gondolja, hogy a teoretikus félreértette Hugót, Balzacot és Baudelaire-t.

Ezzel mintha a későbbi kíváncsiskodókat is helyreutasítaná (halála után többen felvetették, hogy a Proust-szakirodalom jelentős része olyan módszerekkel készült, melyeket a szerző a leghatározottabban elutasított), egyben alkotásmódjának sajátosságára is utal: "Napról napra kevesebb értéket tulajdonítok a tudatosságnak. Napról napra tisztábban látom, hogy az író csak az értelmen túl képes bármit is megragadni élményekből, vagyis megfogni valamit önmagából és a művészet egyedüli anyagából."

Később majd Az eltűnt idő nyomában című regényben mutatja be, hogy az élet a memóriában játszódik, s nincs más boldogság, mint amikor egy emlék hatalmába keríti lelkünket. Ez az introverzió mutatkozik meg a kritikákban is, melyekben Gérald de Nerval, Baudelaire és Balzac műveit elemzi. Utóbbinál ő sem tud elvonatkoztatni Balzac parvenü viselkedésétől, és ezzel kissé saját módszerét cáfolja. A tanulmányok szervesen összekapcsolódnak az arisztokrata környezet ábrázolásával, felbukkan Swann és Guermantes úr neve is, a kötet egyik meglepő írásában pedig a homoszexuális Quercy márki jelenik meg, aki kísértetiesen emlékeztet a regénybeli De Charlus báróra. Proust ebben a lírai hangvételű, fájdalmas írásában a különbözőség okozta gyötrelmeket párhuzamba állítja a zsidók világlátásával, ami nem is igazságtartalmában, hanem érzékletességében megdöbbentő.

A könyv végén visszatérünk a Mamával való beszélgetéshez, melyben a szerelmes szeretet önzése a domináló. A mai olvasó sem tud elvonatkoztatni: azonosítja a Mama-Fiú kapcsolatot a valósággal (Sainte-Beuve ironikusan mosolyog), de ez inkább hozzáad értékelésünkhöz. Az emlékek pontos előhívása és lekottázása hitelesíti az érzelmeket és a vágyakat: "Úgy fogalmaztam: örökre. Ám valami egészen más kapcsán aznap este azt mondtam neki, hogy szemben azzal, amit mostanáig hittem, a tudomány legutóbbi felfedezései és a legszélsőségesebb bölcseleti kutatások megdöntötték az anyagelvűséget, látszólagossá tették a halált, a lélek pedig halhatatlan, és a lelkek egy nap újra egyesülnek."

Nagy Ágnes

Filum Kiadó, Budapest, 1997, 246 oldal, 980 Ft

szerző
Nagy Ágnes
publikálva
1998/7. (02. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...