Az úgynevezett spanyol új hullámból természetesen Almodóvart ismerjük, esetleg a szép nevű Bigas Lunát, de a hivatásos besorolók szerint Julio Medem is közéjük tartozik. Pedig sok közös nincs bennük, bár tény, hogy mind spanyolok, viszonylag fiatalok, és szeretnek bonyolult történeteket elmesélni.
Ebben a filmben a jó néző - ha van olyan - sokáig bolyonghat útját veszítve. A mese itt annyira bonyolult, hogy könnyű benne tévelyegni. Csak el kell hinni hozzá. Ez pedig jó.
Rossz az, hogy a forgalmazót viszont, úgy látszik, bosszantják a kétértelmű helyzetek, és ezért az eredeti cím - Föld - helyett egy nem túl jól sikerült szellemesség kedvéért azonnal választ ad az egyik fő kérdésre: ki a főszereplő. Szerinte angyal. Lehet, hogy az. Ámbár a film szerint az is előfordulhat, hogy agrármérnök, aki csupán a környéken elszaporodott pincebogarak permetezését akarja megszervezni.
A széteső szilánkok időről időre összeállni látszanak, aztán történik, hallatszik vagy látszik valami, amiből újra kiderül, hogy még sincs minden rendben. Nincs rend, vagy másképp van: kezdhetjük elölről a bizonytalankodást. A természetfölötti jelenségek valami földhözragadtnak tűnő magyarázat segítségével mindig új megvilágításba kerülnek, hogy aztán egy újabb jelenet újra összekavarja a nyomokat.
A kétes identitású főhős, aki az őt körülvevőket néha megváltani igyekszik, néha pedig bogárvizsgáló teleszkópján keresztül, szigorú kívülállóként figyeli őket, maga is nyomolvasással, megértéssel, kíváncsiskodással, illetve mediterrán sasorrának más dolgába való beleütésével foglalkozik. Meg szerelemmel. Hasadt énje természetesen különféle nők után ácsingózik. Az ember a vad erotikus démont, az angyal az otthon- és béketeremtő ártatlankát szeretné meghódítani magának. A nők persze férjezettek, a fiú pedig kicsit bamba: rengeteg féltékeny hímtől hagyja magát megveretni.
Medem a legszebb spanyol hagyományokat, Lorcát és Bu-uelt igyekszik egyesíteni. Álomszerű erotika, mese, szürrealizmus, a világot fejjel lefelé fordító groteszk keveredik filmjében. Még csak a varratok, az illesztési vonalak sem feltűnők. Valahogy mégis a pad alá kerül a sok szék között. Mindent jól kifundált, a történet kanyarog, a szimbólumok keresztülvonulnak, a kulturális vonatkozások vonatkoznak, csak az egészen érződik, hogy ezt a filmet kieszelték. Lorca ide, Bu-uel oda, a nézőnek nincs esélye, hogy nagyon másképp nézze a filmet, mint hőse a kiirtandó bogarakat. Messziről, szakértelemmel, hideg, kutató szemmel és kicsit unatkozva. Még a játékos kedv sem segít. Ahhoz képest, hogy egyik fontos témája a szerelem, sőt a vágy, az író-rendező kis intellektuális távolságtartással kezeli filmjét, és nézőjének sem ad más lehetőséget. A föld, a falu terepasztal marad, egy kusza elmélet modellje: nem válik sem ilyen, sem olyan valósággá. De ebben sincs következetesség: ehhez képest túl sokszor vált a film érzelmesre, érzelgősre, túl sokat esik az eső.
A tanulság csupán annyi, hogy aki nem szeret elég közel hajolni hozzájuk, az ne akarjon bogarakkal foglalkozni.
- d -
Tierra, 1996; írta és rendezte: Julio Medem; fényképezte: Javier Aguirresarobe; zene: Alberto Iglesias; szereplők: Carmelo Gomez, Emma Suarez, Carra Elejalde; forgalmazza a Budapest Film
