Lassan egy éve, hogy a Helikon vállt vállnak vetve a prágai Albatros kiadóval megkezdte a Vakond-könyvek összkiadását, és azóta nap mint nap remegve megyek el a könyvesbolt előtt, megjelent-e az újabb kötet. Nem mondom, kelt némi zavart a lakosság körében, amikor a 4-6-os villamoson a Vakond a városbant lapozgatva hangosan derülök, de még nem szállítottak le emiatt.
Zdenek Miler illusztrátor és ötletgazda az évszázad egyik legnagyobb húzását ejtette meg, amikor az addig elhanyagolt állatot bevonta a mesekönyvek világába. Mert mi is jutott eszünkbe addig a vakondról: egy föld alatt élő, nem túl szimpatikus, látáscsökkent dolog, ami tönkreteszi a konyhakertet, néha pedig vakondtúrást eredményez, ami egy darabig mozog, aztán meg csak elcsúfítja a gyepet. Élő vakondot emberfia nem látott, hacsak nem fordította ki véletlenül az ásóval, de akkor agyon is vágta ízibe, vagy átdobta a szomszédjához. Miler azonban radikálisan szakított ezzel a kialakult képpel és tévképpel, vakondjának (az eredetiben krtek) hatalmas szemeket rajzolt, ásólábait négyujjú kézzé alakította, természetesen hüvelykujjal, két lábra állította, és csak aludni küldte vissza a föld alá. Ez a vakond nem túl okos, de aranyszívű jószág, aki keveset beszél, ám akkor olyanokat képes mondani, hogy Ahoj, ahoj, meg jííí!
A vakond állandó tettestársa a nyúl és a sün, de kapcsolatba kerül verebekkel, sasokkal, hangyákkal és még számtalan állattal a változó szerzők által írt történetek során, nem beszélve az emberekről, akikkel a hős meglehetősen felemás viszonyt alakít ki. Az emberek egy része ugyanis önző barom, aki lerombolja a természetet, kivágja a fákat, vadászik az állatokra, míg mások jó fejek, és helyrehozzák társaik hibáit. Különös, de a vakond, miután belepillant az emberek világába, apránként megkísérel beilleszkedni a fogyasztói társadalomba. Eleinte még ragaszkodik a természetes anyagból készült zsebes nadrághoz, de aztán már kocsit, rágógumit akar, míg végül - bár ez a kötet már sajnos nem készülhetett el - megcsömörlik, egy darabig a drogok kerítik hatalmukba, majd leszámol az emberiséggel, és feleségül véve a sündisznót, végleg vidékre költözik.
A vakondtörténetek egyediségét és utánozhatatlan báját az adja, hogy a gyakran abszurdba hajló kalandok nem követnek semmilyen sémát, a vakond, mint jobbik, gyermeki énünk, csetlik-botlik a civilizáció vívmányai között, és erőteljes zöld attitűddel megspékelt társadalomkritikával illeti a technikai és konzumvívmányokat, miközben persze gyakran hangoztatja, hogy ahoj.
Mintegy huszonöt éves kihagyás után is boldogan olvastam a köteteket, és teli szájjal idéztem belőle rémült környezetemnek, különös tekintettel a Vakond és a sas meséjére, ami a Monty Python ecsetje után kiált, vagy a Vakond és a rágógumi című opusra, ami nekem még a régi kiadásban van csak meg csehszlovákul, de így is maradéktalan élményt nyújt.
Egyszóval bátran javasolhatom gyermekkel rendelkező vagy egyszerűen csak hozzám hasonlóan infantilis olvasóinknak, hogy ne sajnálják az 1200 forintot az elképesztő humorral és nagy műgonddal illusztrált kötetekért, melyek a magyar könyvkiadás legszebb éveit idézik kemény táblás borítójukkal és nehezen lezúzható lapjaikkal, hanem menjenek be a sarki könyvkereskedésbe, és vásárolják meg a hozzáférhető részeket. Aztán próbálják összegyűjteni az antikváriumokban a kihagyottakat.
Para-Kovács Imre
Zdenek Miler-J. A. Novotny: Vakond a városban; fordította: Cséfalvay Eszter; Helikon, 1999, számozatlan oldalak, 1200 Ft
