Könyv: Hogy volt! (Norman Lebrecht: Maestro! - A karmestermítosz)

szerző
Korányi Tamás
publikálva
2001/21. (05. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az 1948-ban született szerző a Daily Telegraph zenekritikusa, szenvedélyes zenészportrégyűjtő, magyarul jelen kötet a második munkája (Művészek és menedzserek, avagy rekviem a komolyzenéért címen tavaly jelent meg könyve) és így tovább... Így kezdeném mondandómat, ha erről volna szó. A két könyv kitűnő, "lebilincselő", tele van csámcsogni való sztorival, leleplezéssel, egyszóval jó könyv mind a kettő. Tessék elolvasni, és tessék kétségbeesni...

Az 1948-ban született szerző a Daily Telegraph zenekritikusa, szenvedélyes zenészportrégyűjtő, magyarul jelen kötet a második munkája (Művészek és menedzserek, avagy rekviem a komolyzenéért címen tavaly jelent meg könyve) és így tovább... Így kezdeném mondandómat, ha erről volna szó. A két könyv kitűnő, "lebilincselő", tele van csámcsogni való sztorival, leleplezéssel, egyszóval jó könyv mind a kettő. Tessék elolvasni, és tessék kétségbeesni...

Lebrecht

egy világjelenség kommentátora,

s nehéz eldönteni, hogy hősei - a menedzserek, a karmesterek, a zenészek, a művészek - vajon áldozatok-e vagy hétpróbás, cinikus gazemberek, a fogyasztói társadalom ízlésének éllovasai, sztárjai, címerpajzsai. Azután meg: mindig így volt-e ez, vagy csak arról van szó, hogy mostanában jobban látszik, meg a számokra lefordítva ijesztőbbnek mutatkozhat a jelenség, vagyis az, hogy a komolynak mondott művészet - vajon tulajdonképpen mi is az? - a kutyát se érdekli, és egészen másról van szó. A dolog szerfölött gyanús! Rengeteg minden belejátszik. Bizonyos, hogy a pénz meg

a globálissá tágult üzlet

befolyásolja a zenei életet, az emberi tényezőről pedig jobb nem beszélni, hiszen e folyamat sokszor szenvedő alanyai - a művészek - ugyancsak gyarló emberek, mint mi itt valahányan: többiek. Ami a világban történik e téren, az szinte hajszálpontosan megfigyelhető mindannyiunk kicsiny környezetében, csak tessék őszintén, üzlet- és piszkosérdek-mentesen körülnézni! Így hát engem talán nem is Lebrecht világméretű pesszimista következtetése tör le, hanem az a mód, ahogy megállapításait fogadják. A reakciók egy része elutasító: Lebrecht túloz, egyes emberi gyengeségeket felnagyít, általánosít, tessék csak megnézni mégis: mennyi kitűnő zenei esemény sorjázik világszerte... És ami szomorú: még ez a jobbik változat. Legalább hárítja a katasztrófát, szeretné azt hinni, hogy nincsen akkora baj. A másik csoport véleménye: no, az az igazi agyrohasztás - egyébként széles körű divattá vált kis honunkban. Miről is van szó? Arról, hogy a totális csőd, a szellemi leépülés, a tisztességtelenség stb. ordító jelenségein nekikezdünk "jópofizni": te jó isten, mindjárt következnek az énekesek, majd jól megírja Lebrecht őket is! Mintha talán Lebrecht rendelné a tenorok megakoncertjeit, mintha talán Lebrecht tehetne róla, hogy Domingo a stadionban énekli a "Hazám, hazám"-ot, hogy aztán egy idevágó film címszerepe várományosának nézzék a legmagasabb "menedzseri" szinten. Vagyis - mint annyiszor - megint azt hisszük, hogy a farok csóválja a kutyát, tulajdonképpen Lebrecht is csak egyfajta üzletember, vállalkozó, és így próbál megélni... Tessék eldönteni, ámbár...!

Igen: ámbár vannak korábbi feltűnő példák. Például Glenn Gould harmincéves kora táján, sikerei csúcsán abbahagyta a koncertezést, mondván: a hangversenytermek sem a művészi munkát szolgálják. S íziben áttért a kizárólagos lemezkészítésre, nem is sejtve, hogy a komolyzenei lemezkészítés távlatai is rémísztően beszűkülnek: A Sony cég, a világ ma legnagyobb lemezkiadója ma össz lemezeinek mindösszesen négyszázaléknyi példányán ad ki komolyzenét! S ez még akkor is komor adat, ha ez a négy százalék ma még egy vaskos katalógust megtölt évente!

Vagy tessék csak figyelni Ligeti György szavaira! "Az 1960-as év megváltoztatta a zenekultúrát, mégpedig a lökhajtásos repülőgépek bevezetésével. A híres karmesterek, hangszeres művészek, énekesek és persze a koncertrendezők rájöttek arra, hogy nonstop lehet Európából New Yorkba vagy Buenos Airesbe utazni. Az egész zenei életnek a színvonala ettől sekélyesebb lett... A koncertrendezők azt mondják: itt és itt kell játszanod, és a művészek oda mennek. A lökhajtásos légi forgalom leszűkítette a repertoárt... az úgynevezett művelt közönség, az európai, az amerikai, a japán polgári hallgatóság mindig ugyanazokat a darabokat hallja..."

Mauricio Kagel új művét tavaly novemberben adták elő Kölnben:

Szöktetés a hangversenyteremből

Ez a címe! A hiányos zenekart vezénylő karmester pulpitusa mellett meg-megszólal a telefon, egy-egy zenészt kér ki az éppen játszó zenekarból: Zenei jelentés egy esetről - ez a mű alcíme. És megindul a nyílt színi alku: a karmester azt kéri, hogy legalább a szoprán énekesnőt hagyják meg a koncert idejére és így tovább. Kagel kompozíciója ugyanarról szól, amiről Norman Lebrecht tudósítása. És ami még nagyon szörnyű: egy ma kezdő fiatal művész aligha úszhatja ezt meg, ha meg is akar élni a művészetéből. Lebrecht tudósításának pozitív példái - feltűnően kevesen vannak! - az idősebb nemzedék tagjai, akik jobb időben jobb minőséggel teremtették meg nevük fedezetét, s így a csőd közepén az egykori színvonal és tisztesség kövületeiként élhetnek még.

Aki mindezt okadatolva akarja megismerni, olvassa el Lebrecht könyveit, és állításait szorozza be a magyar zenei életre jellemző együtthatóval!

Korányi Tamás

Európa, 2001; fordította: Borbás Mária

szerző
Korányi Tamás
publikálva
2001/21. (05. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...