Könyv: Jól utazott (Brian Preston: Fűbolygó - kalandozások a világ marihuánakultúrájában)

szerző
Krommer Balázs
publikálva
2003/22. (05. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Miközben olvasgattam a könyvet, úgy éreztem, lassan süppedek. Na nem, nem jár hozzá félgrammos melléklet, mint annak idején a Pifhez haletető csúzli meg viszketőpor, csak éppen elábrándoztam egy kicsit arról, hogy mennyivel több céltalan kiadványt képes felvenni az amerikai könyvpiac, mint a hazai, és ettől a témától rögtön nagyon elálmosodtam. Álmomban egy verőfényes május eleji napon, amikor az anyukáját mindenki nagyon tiszteli, a Vörösmarty tér integető transzparensei között feltűnik Brian Preston. Igaz, elég szerencsétlen irányból közelít, de ő erről mit sem tud: kóstolni jött és örülni, azt hitte, lehet; gőzölgő szívvel lépked a tömegben, úti szótárában keresgél picit, aztán hirtelen felindulva a leglelkesebb nagyi fülébe kiáltja: Engedd a fűt! A hatás azonnali. Miután kiöblítette a pólóját a reptéri klotyóban, Preston nagyon gyorsan húz vissza Kanadába, hogy

Miközben olvasgattam a könyvet, úgy éreztem, lassan süppedek. Na nem, nem jár hozzá félgrammos melléklet, mint annak idején a Pifhez haletető csúzli meg viszketőpor, csak éppen elábrándoztam egy kicsit arról, hogy mennyivel több céltalan kiadványt képes felvenni az amerikai könyvpiac, mint a hazai, és ettől a témától rögtön nagyon elálmosodtam. Álmomban egy verőfényes május eleji napon, amikor az anyukáját mindenki nagyon tiszteli, a Vörösmarty tér integető transzparensei között feltűnik Brian Preston. Igaz, elég szerencsétlen irányból közelít, de ő erről mit sem tud: kóstolni jött és örülni, azt hitte, lehet; gőzölgő szívvel lépked a tömegben, úti szótárában keresgél picit, aztán hirtelen felindulva a leglelkesebb nagyi fülébe kiáltja: Engedd a fűt! A hatás azonnali. Miután kiöblítette a pólóját a reptéri klotyóban, Preston nagyon gyorsan húz vissza Kanadába, hogy

a sarki rendőr arcába

fújja a füstöt, és egy sort nem ír a magyar marihuánáról.

Könyvvel a kézben ébredek. Az igazság az, hogy a szerző be sem tette a lábát Kelet-Európába: jó néhány kannabiszmegmozdulásról tudósít Ausztráliától Angliáig, ám szemernyit sem izgatják az itteni ügyek, könyve pedig sajnos köszönő viszonyban sincs a magyar helyzettel, ami persze nem Preston hibája, nyilvánvaló, hogy utazásai során nem véletlenül mellőzi régiónkat: őt mindenekelőtt a fű íze, minősége, hatása érdekli, a szívás kultúrája, miközben könyvét átitatja a marihuána legalizációjának politikája, már amennyiben az több évtizedes múltra tekint vissza, és aránylag megbízhatóan ábrázolható az adott régió egymásnak feszülő politikai céljainak vagy valamilyen (pl. műanyagipari) lobbiérdekeknek a tükrében.

Melyek a legalizáció mellett szóló legfontosabb gazdasági és politikai érvek? Milyen döntések terelték holtvágányra a marihuána ügyét évtizedekre? Hogyan akasszuk ki teljesen a bobbyt a londoni tüntetésen? - ilyen korántsem rendszeres kérdésekre építi Preston beszámolóit. Nem aktuális, ez az első probléma a könyvvel. Húsz év múlva újból bele lehet lapozni, mondogatni, hogy "hát igen", meg "nálunk is", de most úgy tűnik, hogy nálunk nem. Nem a rendőrrel megy a huzavona, aki fizetésért üldöz, hanem azokkal, akik szabadidejükben, rekreációs céllal piszkálnak, és ettől az egyszerű ténytől valahogy az egész kötet átalakul a magyar olvasó kezében. Kicsit olyan hatást tesz, mint az importreklámok, melyekben a száj bántóan másképp mozog, mint ahogy a magyar tévénézőnek jólesne. A Fűbolygó megpróbál népszerűsíteni valamit, ami nálunk olyan, mint Skandináviában a házibor, létezik ugyan, de a kultúrája nem kielégítő; számolatlanul sorolja a nemes és keresztezett fűfajtákat, részletesen tárgyalja a Shishkaberry és a Purple Hempstar hatása közti különbséget, miközben mi itthon inkább csak gyanakszunk, ha két cucc nem ugyanúgy működik, és eközben egy kanadai fűfogyasztó nagyon is amerikai nyelvét beszéli.

Az aktualitásokon túl az is nyilvánvaló, hogy ez a könyv nem útiregény, annak a maga módján túlságosan célzatos, teleszórva Ronald Reagan és a Bush család rémtetteivel, körítve egy adag Európára figyelő hollandofil/anglofób gyarmati színezetű szorongásossággal, ugyanakkor nem kímél meg bennünket a helyenként kellemkedő útleírásoktól és a többnyire funkciótlan miniportréktól sem, melyek a politikai tényvilág pihe-puha bélését alkotnák, és elejtett ötletei ellenére garantáltan nem tanulhatunk meg növényt termeszteni sem belőle. Brian Preston szuggesztív könyvet kívánt írni egy nagyon fontos témáról, ám vagy már az elején megalkudott magával, vagy munka közben egyszerűen átverte a marihuána, nem tudom. El kell ismerni, e tekintetben legalább olyan nehéz dolga lehetett, mint maguknak az aktivistáknak, akikről azt írja a Fűbolygó megítélésem szerint messze legbölcsebb soraiban, hogy a kannabisz legalizálásáért folytatott harcot már réges-rég

megnyerték volna,

ha nem pont a szívás lenne a tét, ha a tüntetéseken nem volnának annyira ellazulva, és nem dobálnák el egyből békés eszközeiket, amint meglátnak egy komolyabb spanglit. Preston persze jóval fegyelmezettebb a füves átlagnál, nem apellál folyton a megértésünkre, hogy ő most állatira be van tépve, de ez nem menti meg a könyvet, legfeljebb egy kicsit szimpatikussá teszi.

Ez valójában egy füves bedekker - kevés erénye is ebből fakad. Négy kontinens tucatnyi országát járja be a szerző anyaggyűjtés céljából: Nepál, Ausztrália, Amszterdam és Marokkó talán a legfontosabb a helyszínek között, és mellesleg tájékoztat bennünket arról, hogy mit, hol, mennyire szabad. A marokkói fejezet kimondottan hasznos, nem árt elolvasni utazás előtt, a címben beígért kalandokra viszont ne nagyon számítson az olvasó, ahhoz túlzottan rendben vannak Preston úti okmányai: néha fázik, többször melege van, egyszer meg a gyenge cucc miatt idegesíti a szállodai légkondi, ennyi, egyebekben meg a maga történeteit kommentálja. Ez a legfőbb kifogásom a könyvvel kapcsolatban: hemzseg a mesélő, panaszkodó, vicceskedő alakoktól, akiknek mikronarratívái felszívódnak a szövegben, minden történet hasonlít az előzőre, épp ezért egyik sem nyújt valódi szempontot, ahogy Prestont is szinte csak e történetek apropójaként érzékeljük, nagyon kevés személyes, semmi valóban átélt, kivéve talán a könyv utolsó fejezetét, ahol a szerző maga vonja le a bölcsészeti tanulságot, már-már egy parainézis szelídségével mondja meg, hogyan kell élni: "Tiszteljük felebarátainkat, a bolygót és a növényt. Légy tiszta, életed nyitott könyv legyen." De ha nem muszáj, inkább ne Brian Prestoné, tenném hozzá halkan.

Krommer Balázs

Cartaphilus, 2002, 258 oldal, 2400 Ft

szerző
Krommer Balázs
publikálva
2003/22. (05. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...