Cirkusz: Fel-feldobott nő (A Les Arts Sauts a Felvonulási téren)

  • - sissova -
  • 2001. július 26.

Zene

is elemelkedett a földtől. Tizenegy trapézművész, egy opera-énekesnő és néhány zenész szárnyai nőttek ki a szemünk láttára a Felvonulási téren felállított óriás igluban. A francia légierő, vagyis a Les Arts Sauts társulat előadásai után nyugodtan elmondhatjuk, hogy ekkora cirkusz és ilyen magnéziumeső itt még nem volt.
Az előadó-művészet a szó szoros és átvitt értelmében is elemelkedett a földtől. Tizenegy trapézművész, egy opera-énekesnő és néhány zenész szárnyai nőttek ki a szemünk láttára a Felvonulási téren felállított óriás igluban. A francia légierő, vagyis a Les Arts Sauts társulat előadásai után nyugodtan elmondhatjuk, hogy ekkora cirkusz és ilyen magnéziumeső itt még nem volt.Anémet építész, Hans Walter Müller tervezte sátor belsejében húsz méter magas, Eiffel-toronyra emlékeztető mobil díszletek között látványlégtornáztak a világ legjobb iskoláiban tanult előadók. A Luftwaffét is megcsúfoló lendülettel repültek-estek, komplett harmóniában az építmény nyújtotta lehetőségekkel és a társművészekkel.

A francia színház már jó ideje tudatosan törekszik arra, hogy a cirkuszművészetnek visszaadja a szórakoztatásban elfoglalt méltó helyét, sőt ezen túlmutatva, kiszabadítsa megszokott közegéből. Az 1993-ban alakult, és azóta az egész világot bejárt társulatnak úgy sikerült újraéleszteni a trapézművészet szellemét, hogy anakronisztikus jövődíszletek nélkül is galaktikussá változtatta a levegő színházát. Sorrendben a második, az utazások során szerzett élményeiket is feldolgozó előadásukat, a Kayassine címűt nézve az az érzésünk, mintha cirkusz által mindig kerek lett volna a világ. A gravitációt legyőzni képes testek, a Kodályt és Meredith Monkot idéző, biztos alapokon nyugvó improvizatív zene, Pascale Valenta mindent tudó énekhangja, valamint a magnéziumködön átderengő modern világítástechnika úgy tölti be és alakítja át a teret percről percre, mintha a szépség iróniával teli univerzumát szőné körénk az a néhány légiforgalmista. Vagy legalábbis egy repülőjegyet váltottunk volna a paradicsom újrafelfedezése fejezetre. Az álom a fogadó és a repülő emberek biztos kezei között, testről testre, a szaltótól a szabadesésig, a trapéztól a védőhálóig, a kenderkötelektől a fémhuzalokig, az érzelmektől a vágyakig szövődik tovább. Azt a kollektív tudattalanunkban élő mesét látjuk itt valósággá válni, amely szerint el szeretnénk rugaszkodni a földtől, aztán szállni, újra és újra, még magasabbra, lélegzetvétel nélkül.

A fejtámlás nyugágyakban fekve bámuló, túlsúlyos közönség is elhiszi végül, hogy ez lehetséges, és az élmény olyan erős, hogy ébredéskor is képes legyőzni a beteljesületlen mesék szomorúságát. Nem számít, hogy a művészek, akikről azt hittük, hogy nyurga, repülő félistenek, a földön csak feleakkorák, mi pedig két olyan dongalábbal állunk a kövezeten, hogy a víziló is balerina hozzánk képest. Az egy- órás közös éjszakai repülést már nem lehet törölni, azt pedig szentül hisszük, hogy ezek a szentjánosbogarak és Pán Péterek a sátrukkal együtt repültek tovább, turnézni a világ más tájaira.

Elrugaszkodás előtt persze azért továbbra is nézzünk magunk alá.

- sissova -

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.