Cirkusz: Fel-feldobott nő (A Les Arts Sauts a Felvonulási téren)

  • - sissova -
  • 2001. július 26.

Zene

is elemelkedett a földtől. Tizenegy trapézművész, egy opera-énekesnő és néhány zenész szárnyai nőttek ki a szemünk láttára a Felvonulási téren felállított óriás igluban. A francia légierő, vagyis a Les Arts Sauts társulat előadásai után nyugodtan elmondhatjuk, hogy ekkora cirkusz és ilyen magnéziumeső itt még nem volt.
Az előadó-művészet a szó szoros és átvitt értelmében is elemelkedett a földtől. Tizenegy trapézművész, egy opera-énekesnő és néhány zenész szárnyai nőttek ki a szemünk láttára a Felvonulási téren felállított óriás igluban. A francia légierő, vagyis a Les Arts Sauts társulat előadásai után nyugodtan elmondhatjuk, hogy ekkora cirkusz és ilyen magnéziumeső itt még nem volt.Anémet építész, Hans Walter Müller tervezte sátor belsejében húsz méter magas, Eiffel-toronyra emlékeztető mobil díszletek között látványlégtornáztak a világ legjobb iskoláiban tanult előadók. A Luftwaffét is megcsúfoló lendülettel repültek-estek, komplett harmóniában az építmény nyújtotta lehetőségekkel és a társművészekkel.

A francia színház már jó ideje tudatosan törekszik arra, hogy a cirkuszművészetnek visszaadja a szórakoztatásban elfoglalt méltó helyét, sőt ezen túlmutatva, kiszabadítsa megszokott közegéből. Az 1993-ban alakult, és azóta az egész világot bejárt társulatnak úgy sikerült újraéleszteni a trapézművészet szellemét, hogy anakronisztikus jövődíszletek nélkül is galaktikussá változtatta a levegő színházát. Sorrendben a második, az utazások során szerzett élményeiket is feldolgozó előadásukat, a Kayassine címűt nézve az az érzésünk, mintha cirkusz által mindig kerek lett volna a világ. A gravitációt legyőzni képes testek, a Kodályt és Meredith Monkot idéző, biztos alapokon nyugvó improvizatív zene, Pascale Valenta mindent tudó énekhangja, valamint a magnéziumködön átderengő modern világítástechnika úgy tölti be és alakítja át a teret percről percre, mintha a szépség iróniával teli univerzumát szőné körénk az a néhány légiforgalmista. Vagy legalábbis egy repülőjegyet váltottunk volna a paradicsom újrafelfedezése fejezetre. Az álom a fogadó és a repülő emberek biztos kezei között, testről testre, a szaltótól a szabadesésig, a trapéztól a védőhálóig, a kenderkötelektől a fémhuzalokig, az érzelmektől a vágyakig szövődik tovább. Azt a kollektív tudattalanunkban élő mesét látjuk itt valósággá válni, amely szerint el szeretnénk rugaszkodni a földtől, aztán szállni, újra és újra, még magasabbra, lélegzetvétel nélkül.

A fejtámlás nyugágyakban fekve bámuló, túlsúlyos közönség is elhiszi végül, hogy ez lehetséges, és az élmény olyan erős, hogy ébredéskor is képes legyőzni a beteljesületlen mesék szomorúságát. Nem számít, hogy a művészek, akikről azt hittük, hogy nyurga, repülő félistenek, a földön csak feleakkorák, mi pedig két olyan dongalábbal állunk a kövezeten, hogy a víziló is balerina hozzánk képest. Az egy- órás közös éjszakai repülést már nem lehet törölni, azt pedig szentül hisszük, hogy ezek a szentjánosbogarak és Pán Péterek a sátrukkal együtt repültek tovább, turnézni a világ más tájaira.

Elrugaszkodás előtt persze azért továbbra is nézzünk magunk alá.

- sissova -

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.