A legenda élete
Szemere Miklós még bele se melegedett diplomáciai pályafutásába, a kiegyezés utáni, modernizálódó Magyarország képviselőjeként karrierje el sem kezdődött, amikor első állomáshelyeinek egyikén, Péterváron minden addigi előzmény nélkül egy piképarti közepén találja magát, minekutána a kártyákat épp csak megkülönböztetni képes magyar ifjú több ezer koronás nyereménnyel lép ki a nagy orosz éjszakába. És innentől kezdve nincs megállás. A sikeres flörtöt eljegyzés követi: Szemere Miklós és Fortuna örök hűséget esküdnek egymásnak, holtomiglan-holtodiglan, Szemere megtalálta élete párját. A pétervári frigy után az élettörténet minden porcikája, morzsányi részlete ezen a kapcsolaton, köteléken belül jelenik meg, erre vonatkozik - ezen kívül semmi nincs. Nincs család (végig egyedül él) és nincs otthon (szállodákban lakik), nincsenek barátok és nincsenek nők, és értelemszerűen nincsen szórakozás sem, mindent elborít a lángoló szerelem, amely nem konyhameleg házasság, hanem örökös elhagyás és visszatalálás, elhagyatás és visszafogadás. Csábítás és hódítás és megkísértés. E három, szorosan egymásra utalt szenvedély adja Szemere életének dinamikáját, ritmusát, ezek tartják mozgásban, izgalomban, feszültség alatt, ezek határozzák meg létezésének erotikus alaphangoltságát.
A könyv legendája
Kellér Andor könyvében a legendához hűen veszi végig Szemere életútját az említett pétervári nyereségtől kezdődően a budapesti Nemzeti Kaszinóban aratott győzelmeken át a bécsi Jockey Clubban történt páratlan diadalig. Kellér végigírja a történetet, Szemere kitiltását a Császárvárosból; nem felejti ki a nagy versenyeket; megemlékezik Szemere elhíresült Eltoli nevű lováról; behozza a simlis japán zsokét is, valamint néhány, a tárgykörbe tartozó anekdotával színezi a századfordulós Budapest hazárdvilágát. Mindezeket most nem veszem végig, mert Kellér könyve nem az a típusú irodalom, amelyből sokat szabadna csemegézni. Magam másodszor olvastam a Zöld gyep, zöld asztalt, és az első élmény nem gazdagodott újabbakkal. Egyszerűen azért nem, mert Kellér lemond a szépírói megformálásról, és afféle huszadik századi krónikásként az eseményeket állítja szép egymásutánba, árnyalatok, finom mozdulatok nélkül. Kellér tehát semmi mást nem csinál, mint ráhagyatkozik a szájhagyományban fenn- és megmaradt legendára, ami a szóbeszédre, az anekdotákra, a sztorikra épül. Számítása be is válik, hiszen a történet oly erős, annyira továbbgondolásra, fantáziálásra ingerlő, hogy megállja a helyét. Az írói erény itt pusztán a felismerés, hogy ez az élet tárgyiasítva, azaz leírva megörökítendő. (Kellér ebben nagy! Lásd például a Gály Lajosról szóló, hasonló tematikájú A rulettkirály és a Szomory Dezsőt portrézó Író a toronyban című műveit!) Egyolvasásos könyv.
A csábító (olvasó)naplója
Az elején Szemere erotikus alaphangoltságát pendítettem meg. A mondat bővítésre vár. A látványos és persze használható "felületen", a miliőn, a kulisszákon, a politikán, az adomákon, azaz a korrajzon túl a történetnek erre a rétegére villantanék rá. Szemere emberi viszonylataira, ezen belül a "nőügyeire". Mint Kellér beszámolójából kiderül, hősét bensőséges viszony csak anyjához fűzte. Természetesen megjelennek még mindenféle rangú nőcskék is a színpadon, ám a színlap csupán megannyi mellékszereplőként tünteti fel őket. Senki sem léphet fel primadonnai ambíciókkal, mert azt már a rendező kiosztotta, egy életre szólóan. Ez a szerep egy varázslatos nőé, Fortunáé, akinek léte és lényege egy: a jelen idő, titkai kizárólag a pillanatban tárulnak fel, pillanatokban és pillanatokra, hogy miután bájaival megajándékozta hódolóját, minduntalan visszahúzódjon, láthatatlanná váljék. Kegyeinek elnyerése tehát csak az örök jelenben lehetséges, aminek "szerkezete" viszont diszkrét, pontszerű pillanatokból áll. Nem képzelhetők, nem konstruálhatók összefüggések, ehhez a három dimenzió koordinátáira volna szükség. (A babonák épp ezt a tünékenységet próbálják kikezdeni, persze hiábavalóan: profán áldozathozatalok csak Fortuna oltárán, amelyek hű házastárssá kívánják szelídíteni őt.) Minden egyes alkalommal körbe kell udvarolni, meg kell hódítani és el kell csábítani az isteni nőt, kinek leánykori neve: pillanat. Szemere pedig az ő bolondja. A kártya esetében nyilvánvaló a képlet, a lovaknál kevésbé. Ott lehet jó szemről, szakmai felkészültségről, gyakorlatról beszélni. Ám Szemere a lovakhoz - saját bevallása szerint - soha nem értett, mindig csak a megérzéseire hagyatkozott. Úgy vásárolt és tippelt, ahogy lapot kért. A csábítónak elég minden napnak a kihívása: önmagát csak úgy nyerheti el, ha szóra bírja szíve választottját, isteni hölgyét. Önmaga választása önelvesztésével egylényegű. Csak vele és csak akkor, az asztalnál vagy a futtatónál önmaga - nyereségtől vagy veszteségtől szinte teljesen függetlenül adja oda és meg magát a pillanat eufóriájának. És ez bizony kemény kurzus, szilaj igénybevétel. Élet, amely szemben a múlttal, harcban a jövővel áll.
Jánossy Lajos
(Noran, 2001, 210 oldal, 1600 Ft)
