Könyv: Régi kedves ismerős (Nikolaus Harnoncourt: Zene mint párbeszéd)

  • 2002. május 9.

Zene

Végre itt volt Nikolaus Harnoncourt, és budapesti fellépését (a "Végre!!!" jegyében) egy sor, a karmesteri vendégszereplésekkel nem feltétlenül együtt járó esemény tarkította. Pódiumcsevej, televíziós interjú, "én és Harnoncourt" típusú rádiós beszélgetések, s egyszerre két könyv magyarországi premierje.

Az egyik könyv viszonylag friss (egy 1999-es életrajzi összefoglalás Monika Mertl tollából), a másik, az eredetileg 1984-ben publikált válogatás Harnoncourt írásaiból, mely magyar fordításban Zene mint párbeszéd címmel jelent meg. A címmagyarítás nyilván Harnoncourt egyik korábbi kötetének eredeti grammatikai szerkezetét (Musik als Klangrede - magyarul A beszédszerű zene) kívánta megidézni, bár így valamivel okoskodóbb lett, mint az egyszerű eredeti: Der musikalische Dialog.

Megkésett könyv ez a javából,

több szempontból is. A hosszabb-rövidebb felolvasások, előadások és tanulmányok valamikor a hetvenes években keletkezhettek (pontos hely- és dátummegjelölés sajnos nem szerepel a kötetben), egy részük valószínűleg a nevezetes salzburgi főiskolai előadások keretében, nem kis felzúdulást keltve. Ezekből állt össze 1984-re a Zene mint párbeszéd, mely némileg az 1982-es A beszédszerű zene nagyívű koncepciójának törmelékeként hat. A 60-as, 70-es évek Harnoncourt-ja minden bizonnyal kulcsfigurája annak a folyamatnak, mely a paradigmaváltás minden tünetét magán viseli, legalábbis szociológiai értelemben. A paradigmaváltás üdítő hullámverése azonban Magyarországot részben elkerülte. Harnoncourt zenéről vallott felfogása (az egyszerűség kedvéért nevezzük historizmusnak, bár Dolinszky Miklóssal maximálisan egyetértek abban, hogy ez a fogalom Harnoncourt-ral kapcsolatban igencsak félrevezető) már a 80-as években beépült a hazai zenetudományi közgondolkodásba, a népszerűsítő (!) rádió-előadásokba, s amint magyarul is megjelent, A beszédszerű zene kötelező olvasmány lett a Zeneakadémián, már a felvételizők (!) számára is. Továbbmenve: az Orfeót és a Poppeát természetesen a Ponelle- Harnoncourt előadás videójáról ismertük meg, s aki az én generációmból ma tanít, az 15-16 éves tanítványainak ezt adja tovább. Egyszóval

a paradigmaváltást szépen elszabotálták

Soha édesebb szabotázst! (Hogy a hangszeres oktatásban a szabotázs eredeti értelmében honol zenei közoktatásunkban, az egy másik, igencsak hosszú történet.) Tehát az a zenetörténetre fogékony olvasó, aki forradalmi bizsergésre vágyik a "mozarti Allegro és Andante" kapcsán, talán csalódni fog. (A Gondolatok a mozarti Allegro és Andante kapcsán című fejezet egyébként a kötet egyik legizgalmasabb tanulmánya, véres konfliktusok forrásává válhat mester és tanítvány között, úgyhogy csak óvatosan!)

Késve kaptuk kézbe ezt a könyvet abból a szempontból is, hogy néhány állítását, kiindulópontját

egyszerűen elsöpörte

az utóbbi két évtized zenetudományi kutatása. Harnoncourt egy-egy szép és impozáns gondolati konstrukciója fennakad néhány, ma tényként ismert zavaró körülményen. Gyanítom például, hogy a János passióról szóló fejezet részgondolatai valamikor az 1970-es évek elején fogantak (talán a passió Harnoncourt dirigálta lemezfelvétele idején), azaz a mű addig megismert minden variánsát közlő összkiadás megjelenése előtt. "Lemondok a lábjegyzet-, utalás- forrásapparátusról" - írja Harnoncourt az előszóban, amiben semmi kivetnivalót nem találok. Ám néhány tájékoztató adat, fordítói kommentár vagy jegyzet, azt hiszem, segíthetné az olvasót, hogy egy-egy filológiai szálka ne akadjon meg a torkán, s hogy esélye legyen meglátni a szövegekben azt, amit egyébként egyetlen filológus sem tudna kikezdeni, azaz a lényeget, azt, ami Harnoncourt-t megkülönbözteti a vulgárhistorikustól, a könyvtárlovagtól és a karmesteri álmokat dédelgető szobatudóstól.

Ma sem azonos Harnoncourt a róla kialakult képpel, főleg nem azzal, amit évtizedekkel ezelőtt a hírek és írásai sugalltak, vagy legalábbis amit írásaiból és a hírekből kihallani véltünk. Az utóbbi években több alkalommal is láthattam, hallhattam. Aktuális munkája iránt tinédzsereket leköröző módon rajong, elképzeléseiről tanárosan magyaráz, kommunikációs habitusára egyfajta felfokozott közlésvágy jellemző. Megnyúlt kardigánját (hamisítatlan bölcsészattribútum) évszaktól függetlenül, évtizedek óta hordja - Budapestre is elhozta, talán több is van belőle? -, látszólag a zenebiznisz fő sodráról nem tud semmit, vagy nem érdekli. (Persze tudjuk: Harnoncourt ma jó üzlet.) A tanár-Harnoncourt hallatszik a Zene mint párbeszéd fejezeteiben is, gondolatmenete néha túlságosan is lekerekített, kiérlelt (tanároknál gyakori veszély), rövidre vágott, frappírozó, de a műfajból eredően egyben az elnagyoltság benyomását is kelti.

Talán nem csak jámbor óhaj részemről, ha a kötet megkésettsége fölötti lamentálásomat enyhítendő a magyar könyvkiadás figyelmét felhívom Harnoncourt 1995-ös kötetére (Was ist Wahrheit - Mi az igazság), gyorsan jelentessék meg, amíg nem késő. Gyorsan, de ne sietősen. A hiányolt jegyzetek ellenére a Zene mint párbeszéd jól forgatható, alapos és igényesen kivitelezett könyv. Gondosak a kottapéldák, a német szövegidézetek és fordításaik. Talán csak az utolsó pillanatban kerülhettek időzavarba és zárult le a szerkesztés sietősebben a kelleténél, így az utolsó simítások elmaradtak, amire néhány tipográfiai és bennmaradt helyesírási hiba utal.

Molnár Szabolcs

Fordította és az utószót írta: Dolinszky Miklós; Európa Könyvkiadó, 2002; 382 oldal, 2600 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.

Presztízskérdés

A magyar kormányzat hosszú ideje azt kommunikálja, hogy csökkent a szegénység Magyarországon, az MCC-s Sebestyén Géza pedig odáig jutott, hogy idén februárban bejelentette a szegénység eltűnését is. A kormány helyzetértékelése eddig is vitatható volt, és a KSH szegénységi adatai körül felfedezett furcsaságok tovább bonyolítják ezt az így is zavaros ügyet.

„Lövésük sincs róla”

Magyarországon nem az illegális kábítószerek okozzák a legnagyobb problémát a fiatalok körében. A hazai 16 évesek élen járnak az alkohol, a cigaretta és e-cigaretta kipróbálásában, és kilátástalannak érzett helyzetük miatt sokan a serkentők felé fordulnak.