Könyv: Régi, szép (Nagy Endre: Egy város regénye)

szerző
- szerbhorváth -
publikálva
1999/31. (08. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Üdvözlendő vállalkozásba fogott a Palatinus könyvkiadó: Réz Pál szerkesztésében 10-12 kötetesre tervezik a Várad, villanyváros sorozatot. A Nagyváradhoz így vagy úgy kapcsolodó művek sorát Nagy Endre regénye nyitja, amely sokkal inkább memoár és/vagy anekdoták gyűjteménye, városrajz és történetek egyvelege, mintsem regény.

Üdvözlendő vállalkozásba fogott a Palatinus könyvkiadó: Réz Pál szerkesztésében 10-12 kötetesre tervezik a Várad, villanyváros sorozatot. A Nagyváradhoz így vagy úgy kapcsolodó művek sorát Nagy Endre regénye nyitja, amely sokkal inkább memoár és/vagy anekdoták gyűjteménye, városrajz és történetek egyvelege, mintsem regény.

Először is a városról. Nagyvárad a dualizmus korának egyik legpörgőbb helyszíne: a Pece-parti Párizs társadalmi életét ma is előszeretettel vizsgálgatjak a tudós körök, hiszen a polgárosodás egyes aspektusait tekintve még Budapestet is überolta. Egyebek mellett olykor nyolc napilap, négy heti- és két havilap, emellett a Somló Bódog és Ágoston Péter által fémjelzett jogakadémia és nem mellékesen tizenhat bordélyház működött itt, az erősen zsidó gyökerű polgárság bevallottan volt büszke eme tényekre (a legutóbbira is), melyek számukra Várad nagyvárosi és európai jellegét bizonyították (mint az kiderül a sorozat második kötetéből, a Körösparti metropolisból, melyet Hegedűs Géza írt). Nagyvárad azonban inkább amiatt vált a kultúrélet markáns színhelyévé, mert többek között itt kezdte (újság)írói karrierjét Ady Endre, Krúdy Gyula, Bíró Lajos és maga Nagy Endre is, aki kesőbb Pestre kerülve nemcsak jeles elbeszélővé, de humoristává is vált, az első igazi pesti konferansziéként nevéhez fűződik a modern magyar politikai kabaré megteremtése.

A kötet egy fiatalember Nagyváradra érkezésével kezdődik, és egy másik fiatalember elmenekülésével végződik. Az érkező Krúdy Gyula, a távozó maga a szerző. Krúdyt, a Szabadságba szerződtetett ifjú újságírót a szerkesztő parancsára Nagy Endre fogadta a pályaudvaron, Nagyot pedig Ady Endre búcsúztatta, miután szerzőnket a jogászifjúság mind a kétszáztizennégy tagja ki akarta hívni párbajra. Mindebből arra következtethetünk, elég veszedelmes lehetett akkor és arrafelé újságírni, ám ez még sincs így. Az Egy város regénye elsősorban a korabeli nagyváradi újságíróélet szellemes leírása, és éppen itt kínálkozik a ragyogó alkalom arra, hogy párhuzamot vonogassunk, ha már a recenzálásra képtelenek vagyunk.

Történt, hogy Pestről új főszerkesztő érkezett a klerikális Tiszántúl élére. Annak módja és rendje szerint a Szabó László nevezetű úriember bemutatkozó vizitet tett a konkurenciánál, a szabadelvű Szabadságnál, ahol Nagy is dolgozott. A hűvös, de udvarias látogatás végeztével a kiugrott kispap Szabó megkérdezte a kollégákat, lapzárta után hol szokásuk összegyűlni. Mondták, a Lloyd kávéházban, úgy éjféltájt. Jó, majd benéz hozzájuk, mondta Szabó. S meg is jelent. A szabadelvűek nagyban borozgattak már, mire Szabó pezsgőt rendelt az egész társaságnak, s ha szótlanul is, de ott iddogált velük egészen reggelig. Ettől a szabadelvűek meghatódtak, lám, milyen rendes ember is az új szaktárs, iszik is rendesen, fizet is rendesen, okoskodni viszont nem okoskodik.

Semmi különös sztori, mondhatnánk. Ám ha belegondolunk, mégis az. Mert elég nehéz ma elképzelni, hogy mondjuk az egyik konzervatív budapesti lap élére frissen kinevezett főszerkesztő udvariassági látogatást tesz valamelyik liberális vagy baloldali lapnál (igaz, újabban a konzik szerint már a liberálisok is baloldaliak). És főképpen elképzelhetetlen, hogy egy asztalhoz üljön a konkurencánál (értsd: ellenségnél) dolgozó kollégákkal, akikkel nem fúj egy levest a politikai preferenciákat illetően.

De konkrétabb leszek, saját példámat hozva fel, mennyivel elkurvultabbak a viszonyok a mai újságíró-társadalomban. Pár hónappal korábban, hogy vonattal Pestre érkeztem, persze nem az hiányzott, hogy valaki fogadjon a Keleti pályaudvaron. De hogy javában újságírni kezdtem, egy kiskocsmában, ahol véletlenül (illetve nem véletlenül, mert akkor még ő is oda járt) összefutottam egy újságíróval, aki nemrégiben a jelenlegi kormányzat futtatottjaként került majdnem vezető pozícióba az egyik országos közszolgálati médiában. Nos, rövid úton elmagyarázta nekem, hogy ha etikus akarok maradni, meg akarom őrizni tisztaságomat, akkor egy évig sehol se dolgozzak, mert csak besározom magamat. Az most nem is érdekes, ő besározta-e magát, az azonban igen, hogy ilyen tanácsot adott. Válaszolni sem tudtam rá mit, mert mit lehet erre mondani? Vagy: állok én az egyik büfében, soromra és sörömre várok. Ahogy fizetek, pénztárcámból kikandikál az egyik libcsi/balos lap ideiglenes belépőkártyája. Megszólal mögöttem egy fiatal pasas: te ezeknél dolgozol? Megfordulok, mosolyogva, szinte büszkén mondom, hogy igen, ezeknél, arra gondolva, vagy meg fog dicsérni, vagy kolléga, vagy valami, esetleg kifizeti a sörömet. De frászokat. Cinikusan, megvető mosollyal az arcán veti oda, hogy ő egy kormánypárti lapnál újságír. Mehettem a fenébe.

Nagy Endre könyvét persze nem azért kell elolvasni (amúgy nem ez az első kiadása, de az először az újságban 1936-37-ben publikált mű későbbi kiadásait agyoncenzúrázták - hogy miért, az eléggé felfoghatatlan), hogy a boldog békeidők után ácsingózzunk, de annyi szent, legalábbis ami az újságíró-társadalomban honos normákat illeti, ott van mi után.

Persze csak addig, amíg minket is ki nem kísér valaki titokban a pályaudvarra.

- szerbhorváth -

Palatinus, 1999, 157 oldal, 880 Ft

szerző
- szerbhorváth -
publikálva
1999/31. (08. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...