Zene

Örömmel tölt el minket, hogy azok, akik ezt az összeállítást olvassák, szintén túlélték a Pepsi Sziget ´98 nevezetű rendezvényt, és minden bizonnyal újfent megfogadták, hogy jövőre pihentebben, felkészültebben, okosabban fognak részt venni a fesztiválon, nem úgy, mint idén, mikor is - akárcsak tavaly - oktalanul, másnaposan és felkészületlenül csaptak bele a lecsóba. Most, a rekreáció és detoxikálás nehéz napjaiban néhány írással emlékeztetnénk az eseményekre, azoknak pedig, akik csak innen értesülnek a Szigeten történtekről, felelőtlen szórakozást kívánunk.

Tán a közepén tartott a film, mikor csípőből leállítottam a kazettát, és a borító aprólékos tanulmányozásához láttam, lázasan. Kerestem valamit. És nem találtam. Átrohantam pár háztömbnyire lakó nagyanyámhoz, s mielőtt a kisbaltát marokra bírta volna kapni, neki szegeztem a kérdést (meg biztos, ami biztos alapon a hokedlit), mondaná már meg, hol találom elhalt nagyapám gőzvontatású nagyítóját.

Vannak ezek az évfordulók, a millenniumra Sugárút épült, a millecentenáriumra lerombolták a BEAC-pályát, Budapest egyesítésének 125. évfordulójára, a centenegyedszázadra könyvek jelennek meg, valami ez is.

Alig lenne ezzel dolgom tulajdonképp, a CD füzetkéjében Billy Bragg leírta a legfontosabb tudnivalókat Woody Guthrie szellemének életre keltéséről, csak lefordítom, és már megyek is, hallgatom újra meg újra.

Itt voltak azok az arcok, akik annak idején a rock and rollban a legbrutálisabbat képviselték: Jerry Lee Lewis, Little Richard és Chuck Berry a Kisstadionban koncertezett. Ha negyven évvel hamarabb jönnek, lehet, hogy Vámosi János karrierje is másképp alakul. Most azonban csak egy Vasas-juniális hangulatú beindulgatásra futotta, fél ház előtt. Igaz, közülük a legfiatalabb, Little Richard is az idén tölti be a hatvanhármat, hármuk összéletkora pedig 193 év. Természetesen hakni sült ki a dologból.

Talán csak a Cápa című film indítása fogott meg ennyire, mint ennek a könyvnek a felütése, amiből értesülhettem, hogy volt egyszer egy ember "Budapest vőlegénye, a kockás báró, aki ifjan egyszer csalódott egy hölgyben, s attól kezdve csak városához volt hűséges, de ahhoz mindhalálig".

A tények olyanok, hogy elmenekülnek, ha tényfeltáró újságíró közelít hozzájuk. Ilyenkor fiókok, akták vagy szociográfiák mélyére húzódnak, alámerülnek, kibekkelnek, de ha elhúz a médiaveszély, előbújnak, és megtalálják a romákat. A romákat valahogy mindig megtalálják a tények, a sok individuális tényből előbb-utóbb közös sors lesz, amelyet talán akkor lehet jobbra fordítani, ha ők meg a többségi társadalom előbb-utóbb megismeri, milyen tények halmazából áll a romák sorsa.

A könyvvel konferenciaként találkozhatott először a közönség. A napi politikát és a holocaustot hangsúlyozottan mellőző, a zsidó szellemi gyökereket, a vallási tradíciókat, a zsidó-keresztény közös eszméket, a kulturális hasonlóságokat és különbözőségeket pedig szinte minden előadás során vállaló, az evangéliumi antijudaizmus és a talmudi irodalom antikrisztianizmusa elől sem kitérő Yahalom Zsidó Szabadegyetem és a honi zsidóság széles látókörrel szerkesztett kulturális lapja, a számos (belső) vitát is bátran vállaló Szombat szervezte a tanácskozást, ahol adódott izgalom és indulat, azonban a szakmai (és közönség-) siker még nagyobb volt. A "könyv népének" (Mohamed nevezte így) irodalmáról szóló könyv sajnos nem tartalmazza az akkori írói kerekasztal-beszélgetést (Hankiss Ágnes, Kornis Mihály, Kertész Imre, Mezei András, Kardos G. György), de stílusában, szerkezetében, szerkesztésében s jegyzeteiben több is, mint ami ott elhangzott.

E kérdés az egyik legismertebb menekülős, ha tetszik, üldözéses filmben, a Butch Cassidy és a Sundance kölyök című westernben hangzik el, nem is egyszer, sokkal inkább ismétlődően, nem is mindig hangzik, de ott van kimondatlan, fokozandó a dramaturgia feszültségét egyfelől, megvilágítandó az űzöttség mint létállapot rákosan burjánzó tébolyát másfelől.

köszöntöm olvasóinkat kéthavonta jelentkező mániámban. Számottevő elragadtatásra nem adódott ezúttal alkalom, de azért a Mahasz-listát verik ezek a lemezek is.

Ritkán hallani olyan esetről, hogy valaki ötvenévesen fogja magát, és mindenféle előzmény nélkül ír egy regényt. Bányai Miklós ezt tette, mi több: könyvét még ki is adták. A borító mindenesetre jól mutat, Magritte tükörbe néző férfija van rajta, az, aki magát látja hátulról. Ezt csak azért írom, mert ez a legérdekesebb a könyvben.

Gary Gilmore ifjonti éveit nevelőintézetben, börtönökben töltötte, mégsem lett az emberiség és a világ szégyene. Járása könnyed, fellépése impozáns, tekintete kíváncsi és csillogó, s mint minden tisztes polgár, munka után néz. S ahogyan azt kell, innen is, onnan is szép sorjában kirúgják. Szegény Gilmore lassan elveszti gyermeki báját, minden szépségét és értékét, amit eladdig magában hordozott. Gonosz lesz és kegyetlen, állati, undok pasi, iszik, mint a kefekötő, tör-zúz, öl, rabol és nyomorba dönt. Mit tehet az életben valaki, ha nem méri fel önnön korlátait? Nem sokat. Ha az eszményt pusztítja el, hitét rombolja le, ha korlátoltságának esik áldozatul, ő maga is gyilkossá válik. Hóhér legyen, vagy áldozat? Nincs kompromisszum. Eleve elrendeltség, amerikai determinizmus, amerikai charmeur tündöklése és bukása amerikai módra. A hóhér dalát Norman Mailer akkor írta, amikor több USA-béli államban, köztük a mormonok lakta Utahban visszaállították a halálbüntetést. Gary Gilmore-t a vallási fanatikusok szándékosan elkövetett emberölés vádjával ítélik el, és 1979-ben ki is végzik.

Az Arab-félszigeten élő beduin arab törzseket Mohamed az iszlám égisze alatt eggyé olvasztotta, majd az ő halála után követői az új vallással hódító utakra indultak, és elfoglalván Ázsia, Afrika és Európa bizonyos részeit, megalapították az iszlám birodalmat, ami a történelem folyamán olyan különböző államokra esett szét, amelyek a mai nemzetközi politika és gazdaság aktív résztvevői. Összefoglalva ez Az arabok története.

Le a kalappal! Íme egy film, mely oktat, nevel és a közönség szókincsbővítésének feladatát is szívén viseli. Tudod, mi az az oxymoron? Ha nem, kérdezd meg Juliant, a pitbullképű amatőr nyelvészt, akit egyébként egyesek meggondolatlan pillanataikban Julie-nak titulálnak, ami rázós dolog, hisz´ ez egy érzékeny fickó, aki az ilyen beceneveket duzzogás helyett herehormonnal dúsított hévvel honorálja. Julian, mellesleg a jó apa példaképe, aki imádja tejszagú fiát ringatni, tudja, hogy "finom menhely", az egy oxymoron. Mondhatnánk, hogy "angol akciófilm": dettó.