A 3 múmia (Jerry Lee Lewis, Little Richard és Chuck Berry Budapesten)

szerző
- legát -
publikálva
1998/32. (08. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Itt voltak azok az arcok, akik annak idején a rock and rollban a legbrutálisabbat képviselték: Jerry Lee Lewis, Little Richard és Chuck Berry a Kisstadionban koncertezett. Ha negyven évvel hamarabb jönnek, lehet, hogy Vámosi János karrierje is másképp alakul. Most azonban csak egy Vasas-juniális hangulatú beindulgatásra futotta, fél ház előtt. Igaz, közülük a legfiatalabb, Little Richard is az idén tölti be a hatvanhármat, hármuk összéletkora pedig 193 év. Természetesen hakni sült ki a dologból.

Itt voltak azok az arcok, akik annak idején a rock and rollban a legbrutálisabbat képviselték: Jerry Lee Lewis, Little Richard és Chuck Berry a Kisstadionban koncertezett. Ha negyven évvel hamarabb jönnek, lehet, hogy Vámosi János karrierje is másképp alakul. Most azonban csak egy Vasas-juniális hangulatú beindulgatásra futotta, fél ház előtt. Igaz, közülük a legfiatalabb, Little Richard is az idén tölti be a hatvanhármat, hármuk összéletkora pedig 193 év. Természetesen hakni sült ki a dologból.

*

Valószínű, egy bizonyos életkor fölött, mondjuk hatvanon túl, már semmi sem számít, még a szar is le van szarva. Az ember csak ül, és néz ki a fejéből, elmereng a múlton, rejtvényújságokba küldözget megfejtéseket, hogy nyerjen egy olajsütőt, várja a postást, kedvezményesen utazgat, és megpróbál igazán bölcsnek látszani. A rock and roll túlélőiről persze nem lehet ilyesmit állítani, pedig mennyivel egyszerűbb volna nekik is, nekünk is! Jerry Lee Lewisnak, Chuck Berrynek és Little Richardnak úgy 1955 és 1959 között volt néhány jó éve, slágerlistát vezettek, feltankoltak jogdíjakból, álmot valósítottak keményen. Ez persze még nem olyan nagy dolog, minden évben fölbukkan néhány hasonló teljesítmény, ám ők valóban olyan zenével és olyan színpadi produkcióval álltak elő, amivel addig senki, és amire még ma is ez az egész nyomorult szórakoztatóipar épül. Ha ők nem lettek volna, nincs Beatles, Rolling Stones meg minden, ami utánuk jött. A saját árnyékukat viszont sohasem tudták átlépni, és már a hatvanas években is nosztalgiaestekre váltottak jegyet azok, akik rájuk voltak kíváncsiak. Chuck Berry kacsázása, Jerry Lee Lewis és Little Richard zongora elleni merényletei már akkor is afféle panoptikumi mutatványnak számítottak. Egyedül a király, Elvis volt a kivétel, őt viszont Las Vegas darálta be.

Amikor a rock and roll negyven év késéssel idevetődött, korai bálványai valóban sztárok voltak, Magyarországon még olyan dalok vezették a slágerlistákat, mint az Egy Duna-parti csónakházban meg a Troli-trolibuszra vártam én. Később aztán hiába lett a magát nagynak nevező generáció számára már-már himnusz, hogy "a csillogó fekete lemezeken Little Richard énekel, hogyha hallom én, minden az enyém, sikítani akarok, váu", valószínűleg ezt már a fiatal Szörényi Levente sem gondolta komolyan, csak hát olyan baromi jól szólt. Nálunk a rock and roll csak Fenyő Miklós 1980-as fölbukkanása után vált igazán népszerűvé, amúgy magyar módra, operettdíszletekkel, és ez az imágó a mai napig tartja magát. Rock and rollban a Hungaria az etalon, ami ettől eltér, egyszerűen nem lehet komoly siker.

*

Így aztán nem csoda, hogy Jerry Lee Lewis, Little Richard és Chuck Berry koncertjére közel sem voltak annyian kíváncsiak, mint amikor például Fenyő Miklós ünnepelte fennállásának harmincadik évfordulóját. Viszont az a meglehetősen vegyes összetételű, tipikus strandközönség, amely a korai kezdés és a pofátlanul drága belépők ellenére is eljött megnézni a rock and roll kitalálóit, mindent megtett, hogy jól érezze magát. Táncparketté varázsolták a Kisstadion betonját, és egyáltalán nem zavarta őket, hogy az egész produkcióról lesírt, csupán nyugdíj-kiegészítés, ócska hakni. A színpadon három múmia próbálkozott azzal, hogy bekapcsolja az időgépet. Voltak pillanatok, amikor úgy tűnt, ez tényleg sikerül, de a látvány és a katasztrofális hangzás csak egészen rövid időre engedte szabadjára az illúziókat. Három, nagyon-nagyon öreg ember erőlködött, hogy visszahozza saját és mások fiatalságát. Lehetne arról beszélni, hogy csapnivaló volt a hangminőség, hogy Little Richard zenekara olyan szinten játszott összevissza, ami még a Ki mit tud?-selejtezők közönségét is kikészítette volna, hogy Chuck Berry valószínűleg 1957-ben hangolta be utoljára a gitárját, de minek?

Igazából úgyis csak az abszurditás volt értékelhető.

- legát -

szerző
- legát -
publikálva
1998/32. (08. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...