Talán csak a Cápa című film indítása fogott meg ennyire, mint ennek a könyvnek a felütése, amiből értesülhettem, hogy volt egyszer egy ember "Budapest vőlegénye, a kockás báró, aki ifjan egyszer csalódott egy hölgyben, s attól kezdve csak városához volt hűséges, de ahhoz mindhalálig".
Podmaniczky Frigyes ő, akinek nem kevés szerepe van abban, hogy Budapest a hosszú rombolás ellenére még mindig lakható hely, és a könyv, amiről beszélek, Erki Edit Pest-Budától Budapestig című műve, ami a könyvhétre jött ki, de csak most volt időm végigolvasni.
Tulajdonképpen nincs ebben a könyvben semmi különös, csak amit az alcím ígér: Képek egy város életéből, képek egy meglehetősen zaklatott történelmű település hétköznapjaiból, ahol - véletlenül vagy sem - évszázadról évszázadra összegyűltek azok, akik toszogatták ennek az országnak a szekerét, mert ez már csak egy ilyen hely, nincs második város, nincs harmadik, csak ez a böhöm Budapest, ahol történnek a dolgok. Na persze Csáth Géza, Móra Ferenc, Kazinczy, Berzsenyi. Tudom, tudom, de akkor is.
Erki Edit könyve úgy kalauzol végig bennünket az időn és a városon, hogy beleszagolhatunk a Grand Hotel Royal konyhájába és Petőfi hálószobájába, sétálhatunk a Svábhegyen anélkül, hogy kerülgetnünk kéne a 600-as Mercedeseket, és nem utolsósorban megtudhatjuk, hogyan került a fóka az asztalra a Sörkabaréban.
Mivel tartalomjegyzéket a kötet nem tartalmaz, semmi sem gátolja a barangolást, csak kritikaíráskor nehézkes kissé kikeresni egy-egy idézetet. Szerencsére sem a térkép, sem más általam felismerhető szerkesztési elv nem zavarta a szerzőt, hogy kedvére csapongjon a helyek és események között, így kerülhetett egymás mellé a lovas kocsis szemetes és a könyvkótyavetye, bár ez sem igaz, mert a fejezetek sorrendje korántsem véletlenszerű, csak Erki Edit ügyesen elkerüli a közhelyes csoportosítás valamennyi csapdáját.
A hangsúly a századfordulón, bár lehet, hogy csak az én agyamban alakult így, mindenesetre sokadszor is nagy élvezettel olvasom a háborúk előtti Pest-Buda éjszakai életéről szóló részeket, és nagy-nagy megnyugvással konstatálom, hogy azon kor jeles alakjai is pont olyan lumpok voltak, pont olyan belefeledkezéssel kártyáztak, ittak, csajoztak éjszakákon át, mint azok, akik manapság. Csak talán kicsit élhetőbb volt a város, kicsit átláthatóbb és szerethetőbb, bár lehet, hogy csak azért írom ezt, mert ellopták a biciklimet, és ha véletlenül belecsöppennék a századelő éjszakájába, nyomorultul érezném magam Red Bull-whisky és acid party nélkül.
Persze kocsmázások és kártyázások élvezetes leírásánál sokkal több ez a könyv, átfogó lexikona a főváros szellemtörténetének, miközben végig olvasmányos és könnyed tud maradni (ellentétben ezzel a béna mondattal). De hát így van ez: az író ír, "Az oroszlány egyre ordít / Csendre nem nagy gondot fordít" - mint azt Nagy Lajos találóan megjegyezte.
Para-Kovács Imre
Officina ´96, 159 oldal, 1450 Ft
