Az utóbbi időben sok egykor nagyon jó együttes kifejezetten csapnivaló lemezeket adott ki - ehhez képest az, hogy a thrash metal egyik német alapcsapata, a harmincéves Kreator a megszokottan magas színvonalú, ámde bármiféle előrelépésnek a nyomát sem mutató új albummal állt elő, akár örömteli fejleménynek is tekinthető. Mille Petrozzáék pontosan kimatekozták, hogy mennyi gyorsulásra és mennyi középtempós részre, mennyi lírai futamra és gitárszólóra van szükség egy-egy számon belül, illetve a lemezen szétosztva - és úgy tűnik, számolni nagyon tudnak: akit megnyugtat a matematika állandó egyértelműségéből adódó kiszámíthatósága, annak biztosan bejön majd a Phantom Antichrist is.
Mert tényleg megvan szinte minden a dalokban: kétlábgépes dübörgés, gitárhős szólók, akusztikus gitáros számkezdés utáni begyorsulás, profetikus hangulatú éneklés-szónoklás - a jó tanuló annyira betanulta az anyagot, hogy már magának súg. Ha olyasvalaki hallgatná meg mondjuk a címadót, aki még sosem hallott a Kreatorről, valószínűleg elégedett lenne - tényleg nincs más baj vele, mint hogy pont ugyanezt eljátszották már több tucatnyiszor. Ráadásul a Phantom... tételei korábban inkább korrekt töltelékszámok lehettek volna az ötletesebb, eredetibb, maradandóbb dalok között.
A lemez kétharmadára felhasználják teljes eszköztárukat, s ekkor mintha újra kezdődne az egész, csak ugyanazok a sablonok más sorrendben követik egymást. A kombinatorika törvényei alapján a rutinmegoldásokat mindig máshogy variálva a Kreator még több ugyanilyen lemezt össze tudna rakni. Őszintén reméljük, hogy nem teszi.
Nuclear Blast, 2012
