Öltönyös fegyvercsempészek és egyszerű, utcai maffiózók a szerencsés és kölcsönös megelégedésre lezajlott üzletkötés után keresztbeölik egymást, hogy csak egy bőrönd pénz és egy piros kamion marad utánuk, fegyverekkel a titkos raktérben. Majd lemegyünk Belgrád egyik punk-rock pincéjébe, hogy megismerjük az énekesnőt, aki bajban van: nem elég, hogy terhes, de a katonatiszt papája valami hazafias pilótajátékba ölte a család pénzét. Ratko, a szent együgyűség szobra börtönből szabadul; három évet kapott kamionlopásért, pedig csak kocsikázni szeretett volna, mert ez a szenvedélye.
E hármas expozíció után már robogunk is Jugoszlávia útjain a piros kamionon. A volán mögött Ratko, mellette a mocskos szájú, káromkodós, köpködős, de mimózalelkű rocker leányzó, a cél Dubrovnik. Szabad szemmel is jól láthatóan nyár van, Ratkót régi kedvencünk, a Macskajaj feledhetetlen, "pitbullterrieres" bizniszmen-patriótája adja, jó kis balkáni road movie-nak nézünk hát elébe, sok nótával-kacagással.
Csak ne emlékeznénk arra a nyáréjszakára... Az inzert szerint ugyanis 1991-ben járunk, az autórádió szerint a szlovén rendőrök "Isten hozott Szlovéniában!" szövegű szórólapokat osztogatnak a jugoszláv néphadsereg katonáinak, a televízió szerint Szerbiában egyeduralkodóvá lett a turbó műfaja, amelyet gyakorlóruhában, Kalasnyikovval a vállon és kézigránáttal az övben lehet csak igazán élvezni, s egy túlfűtött dzsembori után a sportcsarnokból egyenes út vezet a polgárháborúba.
A felsorolt, markáns ízű összetevők ellenére Srdjan Koljevic filmje csak diétás koszt, talán hogy a nyugati újkonyhához szokott gyenge gyomrúak is bevegyék. Így, egy határral arrébb még felmerülhet az az olvasat, hogy itt bizony jól csőbe húzták az aranyszívű, ártatlan szerbeket: Boszniában minden szénakazal egy-egy géppuskafészek, a parasztok nem azok, amiknek látszanak, ki tudja, mióta rejtegetik, gyűjtögetik már a fegyvert és gyakorlatoznak földművelés örve alatt, hogy az első adandó alkalommal minden asztaltársaság kikiáltson egy-egy autonóm és szigorúan nemzeti krajinát. A horvát határ átlépéséről a plafonig csempés, makulátlanul ragyogó budi tanúskodik (éles ellentétben egy korábban látogatott hasonló műintézménnyel, ahol bokáig állt a fekália), na meg két marcona német zsoldos, akik igencsak siethettek, hogy le ne késsék a polgárháborút, ha már 1991 júniusában látható otthonossággal ügyködnek egy útelzárásnál.
De mindez csak háttér, balkánian tarka és mozgalmas kanavász egy rendhagyó love story mögé feszítve. Mert legyen bármilyen eltérő a zenei ízlésük, afelől egy percig sem lehet kétség, hogy ezek ketten egymásba szerelmesednek, még mielőtt letelne a másfél óra. Ratko fölöttébb látványos és hangzatos suttyósága, ahogy a hősnő érdes modora egyaránt gyöngéd lelket és érző szívet takar, és ők ketten tisztán és érintetlenül zúgnak által a fokozódó őrületen. Közben válogatott fura alakokkal futnak össze, ezer veszély leselkedik rájuk... Dubrovnikról, majd Porecről is le kell mondaniuk, ahogy előttük-mögöttük lezárulnak az utak. Nem marad más választásuk, mint a kies Itália, ahol az eladott fegyverek árából bisztrót nyithatnak egy idilli halászfaluban, és szépecskén felnevelik a gyermeket, amíg elül a zaj a szembenső partokon. De közbeszól a gonosz háború, amiből senki sem vonhatja ki magát, így a szeretni való hősök álmai már csak egy másik, szintén túlparti életben valósulhatnak meg, ahol nem számít a gyermek bőrének színe (továbbá vallása, nyelve, előbőrének megléte avagy hiánya, és még sorolhatnám a kritikus jegyeket, amelyekkel mit sem sejtve együtt születünk, és ha úgy hozza a szelek járása, mit sem értve együtt halunk).
Forgalmazza a Szimpla Film
