A maga módján meglehetősen perfekt darab Barta Lajos 1916-ban írott színműve. Ezért aztán a legtöbb előadás, mely belőle készül, hagy maga után hiányérzetet, még akkor is, ha sok jó részlettel, megoldással büszkélkedhet. Mert a kihívás nyomasztás is ezúttal.
Három nővér - nem is kerüli el a mű az összehasonlítást Csehov remekével - férfira, szerelemre vágyik: ez az ő Moszkvájuk. Anya, apa teszi kerekké a családot - de micsoda finom rajzolatú karakter mindkettő, mármint Bartánál; az egész hosszú házasságot rekonstruálni lehetne apró megnyilvánulásaikból. Ahogy a papa hazaérkezik, és rögtön beordít (mármint hogy köszön) a mamának, ahogy a lányok nem mímelt szeretettel nyomnak csókot a homlokára, de azért túl komolyan nem veszik őt - de látom, hogy máris nemcsak a darabról, hanem Novák Eszter rendezéséről beszélek. Amely - bocsátom előre - a maga módján szintén perfekt. És a két mód nem ugyanaz. Novák ugyan meglehetős eltökéltséggel rábízta magát a darabra, ami a szerelem körül, a szerelemért folytatott csatákat illeti; híven követi a szerzőt a kapcsolatok alakulásának koreográfiájában is - mégis átemelte ezen a majdnem száz éven. Ebben nagy segítségére volt Kárpáti Péter, aki dramaturgként nemcsak nyelvileg frissítette föl a művet - finoman, alig észrevehetően -, de néhány hangsúly ide-oda csoportosításával voltaképpen
a szellemi hűséget
mélyítette el. Igen: a Szerelem ma így, ilyenformán képes ugyanolyan érvényesen megszólalni, mint majd' száz évvel ezelőtt. Ha tetszik, az örök érvény ez, amely eszerint változó bánásmódot kíván.
Zeke Edit díszlete ugyanezen átemelés közmegegyezésesnek számító vizuális közegét hozza létre: a falak elkezdenek lenni, aztán abbamaradnak, a fal vázán átlátunk a szomszédos terekbe, de ami megvan belőle, annak a tapétája olyan. Így aztán sok ajtót látunk mindenfelé - kell is, mert nagy a rohangálás a Szalay családban. Erős az érzelmi viharzás, magas a hőfok, intenzív a kapcsolattartás - ennyi puszi és ennyi ütlegelés ilyen harmonikus együttélésére ritkán látni példát.
Az előadás másik stabil pillére - mármint a darab mellett - a szereposztás. Parádés, szoktuk mondani az ilyenre, pedig hát ez az éppen jó. Mert noha látszik lenni a darabnak két főszereplője, a legidősebb lány, Nelli és a befogni megcélzott agglegény, Komoróczy, az bizony kevés, ha ez a két színész el van találva. Itt el van találva, persze: Tóth Ildikó Nelli alakuló vénlánykliséit fölülüti a markáns, sprőd, öntörvényű személyiség eljátszásával, akinek ráadásul igazi Achilles-sarka a szeretettúltengés. Hiába nyúlja le magától értetődő természetességgel és önzéssel mindkét húga az általa kiszemelt vőlegényt, nagy dührohamai, kitörései, verései után mindannyiszor érzelmes összeborulás jön, és nagy empátiaroham az aktuális szerelmi csalódások iránt. Tóth Ildikó fortéban tartott alakítása megrendítő.
És hát Varga Zoltán Komoróczyja is remekmű: az első bejövés, a körülményes leülés, a leplezni próbált, de annál feltűnőbb fészkelődés a kényelmetlennek avagy ártalmasnak tartott székeken - ez többet mond el erről az alakról, mint három nagymonológ. Varga ráadásul mindvégig, a nem csekély érzelmi hullámzás ellenére is, kordában tartja a figurát: éppúgy szánalmas, ahogyan agresszív. Belejön a "kakas-szerepbe", bár mindvégig enyhe csodálkozással kommentálja, hogy ez is kijutott neki. Varga Zoltán is a perfekt színészek közül való - én most jó sok komoly főszerepet tudnék ráosztani. Ez is forte alakítás.
A sokat megélt lányos anyát, Szalaynét aggódásból és szeretetből gyúrja össze Csomós Mari. Távolról sem a szokásos módon: ez az asszony egy lesz a "lányok" közül, ahogy kivel-kivel
tökéletesen megéli
annak aktuális kalandját. Sok nevetés, mi több, gurgulázó kacagás ellenpontozza a lányok érzelmi viharainak tragikussá növesztett dimenzióit - és persze az örök anyai reflex: enni kell, pirítós kell.
Az utolsó felvonásban akad egy hálás epizód: Kocsárd, a temetkezési vállalkozó látogatása a halni készülő Komoróczynál. Kényes pont ez az előadásban: ha nem illeszkedik tökéletesen, kiveti magából az egész. Magyar Attila, aki amúgy is a kabinetalakítások mestere, ezúttal képes rész, nagyon jó rész maradni.
Csehov persze átleng a három lány közös jelenetei felett. Az egymáshoz tapadt sorsok mélabús jövője dereng föl. A Lujzát alakító Kovács Vanda a felnőtté válás, a szerelmi csalódás okozta hirtelen túlérés gyorstalpalóját veri le előttünk, Gidró Kati Böske szerepében pedig a féktelen, zabolázhatatlan végzet asszonyát skicceli föl. Jók a férfiak is, megannyi untermann: Biky, a szépreményű költőcske Chován Gábor, a pillanat ajándékát gyorsan elfogadó Katona Szabó Zola.
Novák Eszter nemcsak a legaljáig érti, hanem ugyanennyire meg is érteti Barta csodás darabját. Kicsit teker csak a szokásos nézőponton. Annyira, hogy a hajszálnyit elrajzolt vonalak közt teljes pompájában ott ragyog, hogy milyen komoly, életre-halálra szóló játék a szerelem. És a fekete lepedő alatt ott a virágos rét.
Április 15., Tatabányai Jászai Mari Színház, Vidám Színpad (Thália Színház)
