Zene
Mindig felfelé
Ingmar Bergman Suttogások és sikolyok című filmjének van egy fantasztikus jelenete. Az egymástól teljesen elhidegült testvérek, Karin és Marta között, akik addig kötelességszerűen ápolták nagybeteg nővérüket, Agnest, a beteg halála előtti éjszakán váratlanul felszakad a jég. Végre csak beszélnek és beszélnek, áradnak belőlük az évek, évtizedek óta ki nem mondott szavak, és újra szerető testvérekké válnak.
Teljes holdfogyatkozás
Festő és filozófus
Miles Davisről szokták mondani, hogy zenekaraival meghatározta a jazztörténeti stílusok irányát. Aktuális zenekarához 1964-ben csatlakozott Wayne Shorter szaxofonos, aki abban is felzárkózott a mesterhez, hogy a járatlan utat kereste.
Négy húron pendül
Az utóbbi évtizedek magyar improvizatív/jazz univerzumának egyik legtudatosabban építkező, élőben és lemezeken is maradandó produkciókat megvalósító művésze Kézdy Luca hegedűs.
„A hibát kell arannyá változtatni”
Yo La Tengo: This Stupid World
Jövőre ünnepli negyvenéves jubileumát a szerethetően esetlen, zajos gitárzenét játszó Yo La Tengo.
„Hány ilyen férfi van?”
„Az alkotás a fontos, nem a műfaj”
Fekete-Kovács Kornél zenész, zeneszerző, a MAO művészeti vezetője
A Wolf Street farkasa
Kicsinek bizonyult a Zeneakadémia Solti Terme Balog József lemezbemutató koncertjén. Az óriási érdeklődés egyaránt szólt a zeneszerzőnek és az előadónak. Az elhangzott kompozíciók kettejük szoros és igencsak szerencsés együttműködésének gyümölcsei. A Jazz Preludes sorozat ugyanis nem más, mint Wolf Péter nagy sikerű Wolf-temperiertes Klavierjának folytatása, azaz 2. kötete.