Miért ne képzelhetnénk azt, hogy külső országból jöttünk, betérünk egy úgynevezett jobb könyvesboltba, és megállunk a folyóiratok polca előtt? Nincs előzetes tudásunk, se prekoncepciónk, nem értjük a nyelvet - csak nézünk a szemünkkel.
Első látásra alighanem a Balkonba szeretnénk bele, papírban, képminőségben, dizájnban ő ma a legszebb a halpiacon. Utána feltétlenül kézbe vennénk a Nappali házat, a Café Bábelt, belelapoznánk az új Beszélőbe. A második körben felmérnénk, hogy a Holmi, amelyben nincs egy szál illusztráció sem, fehér papirosával, tiszta tükrével, antiqua betűtípusával inkább konzervatív, minden bizonnyal mértékadó- és tartó folyóirat lehet.
A tüzetesebb vizsgálat kiderítené, hogy az utóbbi években indult lapok jobban adnak a külsejükre, míg a régiek többsége (lustaságból, megszokásból, ki tudja?) konokul őrzi rongyos régi fazonját.
Itt van mindjárt a Kritika, amely ugyanezzel a külsővel lehetett izgalmas anno, de ma már - legalábbis a címlap alapján - nem sokan vetnék rá magukat. Pedig belül még mindig tartogat meglepetéseket, az egyik oldalpár snassz rajzai és betűsivataga után jön egypár kiváló fotó, pofás tördelési megoldás. A szeptemberi számban ilyen a Kern-interjúhoz készült portrésor (Koncz Zsuzsa), sőt van egy jó kis fotó Kósáné Kovács Magdáról is (Velledics Éva), de a legvonzóbb az, ahogy Márkus György szövegébe beletördelték az illusztrációkat, vagy fordítva, Gerő András kisded szövege köré szervezték a képanyagot.
Belügyek
Feladva az outsider szerepét, jöhetnek a belügyek. A Filmvilág - kihasználva a nyári autósmozi jellegű kínálatot - más hordozóknak engedte át a felszabadult teret. Szilágyi Ákos az orosz média királycsinálóiról értekezik kimerítően (Jelcinméker, Lebegyméker); Spiró György a magyar szinkron végső lezülléséről fest megállapításaiban találó, következtetéseiben túlzó, már-már apokaliptikus képet. Szó esik még az Internet, a CD-ROM mozis lehetőségeiről és a klipkorszak újféle divatbemutatóiról. Még az augusztusi számban jelent meg György Péter írása a köz tereit einstandoló reklámról; ezt követi most Kovács András Bálint és György pengeváltása. KAB ironikus hangvételű cikkére - amely nem alapállását, csak egyes kitételeit, túlzásait vitatja az alapműnek - mérges rekontra érkezik, melyből az derül ki, hogy György Péter erényei inkább a kritika gyakorlásában, mintsem tűrésében ragyognak fényesen.
Lássuk most a hetedik évfolyamába lépett Hitelt, amely nemzeti-konzervatív irányultságú, mértéktartó lappá rúgta ki magát. Érdekes Makkay János írása, amely a székelyek magyarságáért száll síkra - egyszerre több fogásnemben. A rokonszenvesen átfűtött, de tényszerű érvelés közben a szerző koronként előránt egy bunkót, és tudományos vitában talán kissé szokatlan módon ezzel sújt oda a vitapartner nemzetáruló fejire. Olvasni való még az Illyés-Földessy Gyula-levelezés, és ha már Gyula bácsiról esik szó, említsük meg Tornai József vezérversét: Egy mondat a szabadságról. Vannak benne szép és jól megcsinált passzusok, ámde... ha valaki poéta veszi a bátorságot, hogy a magyar költészetnek ezt a vitathatatlan remekét parafrazeálja, nem ártott volna több időt szánni a versmunkára, kigyomlálni belőle az avítt publicisztikai fordulatokat - és az újságírós közhelydumákkal sajátosan együtt járó hibás prozódiát, a versbeszéd megbicsaklásait. Ha már követés (imitatio), akkor legyen olyan hű, mint Kemsei István fanyar utánérzése, Az ötödik levéltöredék Ovidiushoz.
A külszínéről már szemügyre vett Kritikában jó pár ajánlott irodalmat találni, kezdve mindjárt Márkus György Hegel-dolgozatával, melyből kiderül, hogy az öreg épp azzal látott a jövőbe - leírva a művészet, a vallás és a történelem végét -, amiért marxista bírálói a múlt szemétdombjára utasították. Azóta ezek megbuktak, mint Rottenbiller, és elhúzhat a Fukuyama is. Money makes the world go round - éneklik még ma is az utánjátszó mozikban, és ezen lehet keseregni vagy lelkesülni. Aki keserüli, az a közgazdász (Matolcsy György), nehezményezvén a szakadt (le-, el-) magyar társadalomra rászabadított monetáris rémuralmat. Ugyanettől - már világméretekben - az esztéta lázba jön, ld. Almási Miklós új könyvét és itteni beszélgetését Bossányi Katalinnal (A pénzvilág hideg erotikája). Harmadik részéhez ért Csalog Zsolt folytatásos élet-regénye, lehet tovább izgulni Orsós Gyuri cigányzseniért.
És még a Holmi. Benne Határ Győző álma (A Banzáj), akitől én mindent elolvasok, ami csak elém kerül, legyen az regény, vers vagy misztérium, mert szemem-szám eláll attól, amit ő tud, mer és tesz a nyelvvel. Fontos bírálatok. Albert Gáboré A valódi világról; ez Székely János könyve, aki olyat tett, amit szépíró ember már rég nem: filozófiát művelt. Radnóti Sándor és Farkas Zsolt Nádas Péter esszékötetéről. Radnóti lényeglátón és elegánsan, Farkas a szokott fenegyerek-szerepből, jó belemenősen fogalmaz. Megsorozza posztmodern alapállásból, aztán egy Lacan-horog, kis híján öv alá. Szikrák pattognak, ahogy összecsap a két távoli alkat és nemzedék. Csak a nyelvhelyességi szőrözés téveszt célt, megint. Amilyen igaz a szállóige, miszerint a stílus maga az ember, úgy nem vezet sehova a másik nyelvhasználatának kicsinyes piszkálgatása, művelje akár Nádas Lengyel Lászlóval, Farkas Nádassal vagy maga a hírhedett Sipulusz - mindenkivel. A művelet során minden találatra esik egy baklövés, mert egyrészt nincs királyi út, másrészt ezzel az erővel arra is felszólíthatnák a kipécézett személyt, hogy ne legyen már az, aki. De erről majd legközelebb.
Bori Erzsébet
Reményi József Tamás Tarján Tamás
Sírfirkák
Elpatkolt Bán, aki András /
és Zoltán,
Porba hullt feje a JAKtiló folytán.
Litvániában nőtt a sajt-ár.
Tiltakozásul halt meg Bojtár.
Eörsi István, aki
Pápább a pápánál,
Buzgón káromkodik
A végső pá-pánál.
Szoba, ablak, karnis,
Kötél, hurok, Kornis.
Hát, Nádas Péter is megtére
Thomas Mann-nak kebelére.
Itt botlasz, fószer, Parti Nagyba,
Nyelvőrök verték főbe-agyba.
Mondta százszor: Tornai ne!
Hiába szólt Verlaine.
(Részletek a Kritika 96/9-es számából)
