Sziget

Lara Croft gitárral

Halestorm

  • G. A.
  • 2015. szeptember 19.

Zene

Az amerikai hajmetál, vagyis a 80-as évek legsikeresebb rockzenei alzsánere 1991. szeptember 24-én, a Nirvana Nevermindjával kapta be a halálos vírust.

Nem vérzett ki azonnal, de már kevesebb mint egy éve volt hátra, aztán pedig olyan mélyre ásták a földben, hogy azóta sem keveredett elő a sírból. Semmi sem tudta feltámasztani: a svédek a punkkal ke­verték, a britek iróniát vittek bele – hiába. Még a kockahasát bevető Tom Cruise is csak elnéző mosolyokig jutott a nosztalgikus Rock Of Agesszel néhány évvel ezelőtt. De a nyertesek töretlen optimizmusa, az irigyelni való bátorság és a hibátlanul rossz ízlés keveréke nemcsak a hajmeresztő frizurák és kosztümök megalkotásához volt elengedhetetlenül szükséges, hanem a jellegzetesen nagy ívű, egészségtől és vágytól kicsattanó gitárpopdalok gondtalan világra segítéséhez is. Az AIDS-ben elhunyt popsztárok, a grunge (majd Manson és a többiek) általános rosszkedve és a közel-keleti háborúk után ezt az atmoszférát nem lehetett újrateremteni, de persze az is igaz, hogy 6-7 éves szárnyalás után a hajmetálban már csak igen kevés tartalék maradt. Ám erre a kevésre azért lehet építeni manapság is.

A Halestorm pontosan ezt teszi, és szerda este lenyűgöző volt látni a Szigeten, hogy kora esti koncertjén simán megtöltik miatta a második legnagyobb helyszínt azok a fiatalok, akiknek már/még biztos nincs meg otthon például a Cinderella második lemeze, amire a négyes (főleg a lassú számaiban) előszeretettel épít. A legjobb persze az, hogy a Halestorm egyáltalán nem igényel semmilyen előzetes ismeretet. Nem a bennfentesekhez beszél, hiszen nem idézetekre építi a dalait, hanem friss, azonnal ható, egyszerű, de nem buta gitárriffekre, a számok dallamvezetését pedig legalább annyira befolyásolják az elmúlt tizenöt év amerikai dívapopjának fejleményei, mint a dicső múlt a Sunset Stripen, s így elég sok irányból lehetséges a csatlakozás. Ráadásul az elsődleges, de nem kizárólagos megszólítottak nem is a fiúk, mint egykoron, hanem a lányok, ami a hajmetál parodisztikus hímsovinizmusához képest jelentős előrelépés.

Persze az üzenetet, ami kábé annyi, hogy senki se baszakodjon a csajokkal, a gitáros-énekes Lzzy Hale-nek kellett eljuttatnia ifjú közönségéhez. Lzzy ráadásul nem­csak azt nyújtotta, amit a feminista teoretikusok, de azt is, amit a lányos szülők szemében az antikrisztust megtestesítő Mötley Crüe-t a hőskorban naggyá tevő zsáner megkövetelt: a savanyú pc-harcosok elvárásainak fittyet hányva, őrületes magassarkúban, illetve egy olyan trikóban lépett színpadra, hogy rögtön feltűnjön: nem visel melltartót. De azután már egyáltalán nem a testére, hanem csak a torkából és a szebbnél szebb gitárjai­ból előteremtett, az elején szerényebben, utána viszont respektálandó határozottsággal előmasírozó hangokra irányította a figyelmet. Lzzynek a nagyszínpadhoz szükséges kiállás már bőven megvan, úgyhogy most már csak egy-két lendületes fordulatot kellene kigyakorolnia (esetleg a magassarkúja nélkül), olyasmiket, amilyenekkel a precíz, de arctalan zenészei közül Arejay Hale még a dobcucc mögül is ki tudott emelkedni. A Halestorm egyébként már annyira profi, hogy 75 percbe a teljes koncertműsorát beleszuszakolta balladákkal, dobszólóval, mindennel. Csak a duma volt kevés, bár ezt nyilván csak mi, a nagypofájú régi rockereken szo­cializált harmincon túliak hiányoltuk a nagyszerű műsorból.

A38 Színpad, augusztus 12.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.