Zene
Szelíd rockerek – jövő héten indul a FEZEN Fesztivál
Az augusztus 1-jén startoló székesfehérvári fesztivál erős rock-metál felhozatallal veteti észre magát. Kovács Antal főszervező elmondja, mi várható.
"Ósdi megszólalás"
Az újkori doom metal alapító atyjának számító Saint Vitus tizenhét év után új lemezzel jelentkezett. A Magyarországon pár hete először fellépő zenekar vezetőjével, az agykárosító gitárszólók mesterével, Dave Chandlerrel a koncert előtt beszéltünk.
Concerto Armonico
Tegye fel a kezét, aki ötnél több Carl Philipp Emanuel Bach-versenyművet ismer! A Spányi Miklós vezette Concerto Armonico pedig már pusztán a csembalóversenyek felvételének a tizennyolcadik lemezénél tart.
Scissor Sisters: Magic Hour
Az amerikai ötös a nosztalgia mocsarából startolt, de a 1970-es évek sűrűjéből olyan ügyesen halászták elő az értékelhető motívumokat, hogy a hozott anyag ellenére is teljesen eredeti dolog került ki a kezük közül.
Premier Prairial 16-án
"Legatusomat, a kiváló Catullinust megdicsérem, amiért ezt a gyakorlatot úgy készítette elő, hogy semmiben sem különbözött az igazi ütközettől; de a végrehajtás is olyan volt, hogy elismerésemet fejezhetem ki mindnyájatoknak. Praefectusotok, Cornelianus eleget tett a beosztásával járó kötelességeknek. A szemberohamok nem találkoznak tetszésemmel.
Éjszaka vörösben
Jamie Stewart, a kortárs artisztikus rock/avantpop (és még sorolhatnánk a hülye címkéket) zseniális koboldja sosem volt az a remeteszerűen magányos alkotó - habár az is igaz, hogy személyében jelenti a folytonosságot a még tíz éve létrejött, immár legendás hírű Xiu Xiu formációban.