Koncert

Vonzások és állatságok

Animal Collective a Balaton Soundon

  • Nagy István
  • 2012.07.26 13:45

Zene

Amióta létezik a Balaton Sound, majdnem minden évben kitermelt egy olyan fellépőt, amelyik annyira nem illett a sorba, mint Chewbacca a Halálcsillagra. Lebegett itt a Massive Attack, robotolt a Kraftwerk, és borult el a Portishead, idén pedig Björkre várt volna a totális kívülálló szerepe, ha nem mondta volna le a fellépést, úgyhogy a megtisztelő címke ezúttal az Animal Collective-é lett.

 


Fotó: Balogh Zoltán / Sziget

 

A marylandi négyes amolyan igazi Pitchfork-darling zenekar, mely a korábbi elborultságaival szembemenve három éve egy erősen Beach Boys-os hatású, poposabb orientáltságú albummal, a triófelállásban rögzített Merriweather Post Pavilionnel vett le sokakat a lábukról, és indult világhódító körútra, mely Zamárdit is érintette. Az más kérdés, hogy az ő produkciójuk sokkal jobban passzolna az A38 belsejéhez, mint a szilikoncicikkel, nonfiguratív tetkókkal és szőrtelenített mellkasokkal tarkított Balaton-parthoz, de a zenészeket ez láthatóan nem nagyon izgatja. A színpadon ezúttal már négyen vannak, mert nemrég visszatért a fentebb említett csúcsalbumból kimaradó gitáros-billentyűs, Deakin - mellette ott van a bányászlámpájával headbangelő billentyűs, Geologist, a dobokat lelkesen püfölő Panda Bear és a kamionos-baseballsapkát viselő frontember, Avey Tare. A Merriweather és a fesztivál jellege miatt az ember egy poposodó Animal Collective-re számít, de ők lazán tesznek arra, hogy ki mit vár: a nem túl fantáziadús pszichedelikus vetítések előtt totál elmebeteg tripet szabadítanak arra a pár száz emberre, aki odatéved a színpadjuk elé. Nem könnyű megkülönböztetni a dalokat, de az egyértelmű, hogy pár darab felcsendül a szeptemberben megjelenő új albumról, a Centipede Hz-ről is, és aki azt hiszi, hogy a zenekar az előző lemez játékosságát viszi tovább, az bizony jó nagyot téved.

Talán Deakin az oka, de az együttes megint a létező legmesszebb jár az együtt dúdolható melódiáktól, a strukturált dalformától és a táncolhatóságtól, és némileg szomorú konzekvencia, hogy a felvételeken nagyszerűen csengő énekhangok élőben sokkal erőtlenebbek. A koncert közepétől (és miután idegtépően hosszan szerelgetik Panda Bear dobszettjét) aztán egy kicsit már kezdenek a zenészek is felengedni, felcsendül a Brother Sport, és ez tényleg azon kevés pillanatok egyike, amikor a színpad előtt sok fej himbálózik egyszerre, hogy aztán egy újabb experimentális őrülettől megint mindenki lecövekeljen. Azért a második félidőben lazább a hangulat, főleg, amikor a Summertime Clothes is előkerül, és az ember már kezdene örülni, de aztán a dalt villámgyorsan lezáró zenészek még gyorsabban lejönnek a színpadról (Avey Tare köszönetmondása az egyetlen kommunikáció a közönséggel az este során), és már nem is jönnek elő többet. A nyolcvanpercnyi szadista agytornába sajnos nem fér bele a nagy sláger, a My Girls, ami az utóbbi évek egyik legzseniálisabb dala, de ebből a gesztusból is látszik, hogy az Animal Collective-et teljesen hidegen hagyják az elvárások. Páran még reménykedve ott állnak a színpad előtt, de azt már szedik szét, úgyhogy nincs mit tenni, keresni kell valami mást. Marad a dubstep.

Balaton Sound, Zamárdi, július 15.


Neked ajánljuk