Lemez

Xiu Xiu: Always

  • - minek -
  • 2012. július 28.

Zene

Múlt héten még Jamie Stewart olaszokkal közös budapesti koncertjét méltattuk, most pedig itt az idő, hogy megemlékezzünk a friss Xiu Xiu-albumról is, mely - többek között - folytat és kiteljesít korábbi témákat. Mindenekelőtt le kell szögeznünk: az Always igazi kollektív munka gyümölcse - sokan, közöttük reaktivált régi alkotótársak is hozzátették a magukét. Első hallásra úgy tűnhet, hogy innen hiányoznak a tavalyelőtti Dear God, I Hate Myselfen szereplő Chocolate Makes Me Happyhez vagy a This Too Shall Pass Awayhez hasonló, kiforgatott szintipopslágerek, de például az albumot nyitó Hi című (a nyugalom megzavarására alkalmas klippel is megtámogatott) műremekkel szépen meg lehet táncoltatni egy sötét diszkóra kiéhezett termet.

Az első négy, szinte már megszokottan szubverzív popszám nagy ravaszul becsalja a gyanútlan befogadót Stewart saját komfortzónájába. A szerzőtárs Angela Seóval duettben előadott Honey-Suckle után szinte már hátra is dőlnénk, ám ekkor jól fejbe som a punkos-indusztriálos durvaságú I Love Abortion: itt teljes összhangba kerül a brutális mondanivaló és a nyers kifejezési forma. Zavarba ejtő zongorás ballada, minimálpop döngölés és további szintipop/diszkó parafrázisok szegélyezik utunkat a finálé felé, s közben eltűnődhetünk, miként lehet Born To Suffer egy (csak látszólag!) kedves poszt new wave szöszszenet címe. Ritkán tapasztalható energia munkál valamennyi új Xiu Xiu-dalban: a felkavaró tartalom és a kontrasztként adagolt elidegenítő zajokon is áthatoló, meglepően friss harmóniák izgalmas elegyet kínálnak - a spontán csomók bogozgatása pedig játékként is élvezetes.

Bella Union/Neon Music, 2012

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.