Ahhoz képest, hogy csupa pasi ügyködik a színpadon, meglehetősen széles a megvillantott riszálási technikák skálája. Van itt szolid csípő jobbra-csípő balra, elviccelt fenékrázás, ritmikus önsimogatás, komolyan vett fenékrázás, és hasonló mozdulatsorok minden mennyiségben és minőségben.
A csípőcsavarintáshoz hasonlóan a danolászás színvonala is erősen ingadozó szombat este a Gödörben: hiába sikerül például Poniklo Imrének (Amber Smith) vagy Bakó Balázsnak (Supersonic) többé-kevésbé megidéznie a mester szellemét, pár egyedi humorral fűszerezett sztorizgatásnak vagy hangképzésügyileg komoly kihívásokkal küszködő kollégának egy fenékrázásnyi idő sem kell ahhoz, hogy legyilkolja az amúgy sem különösebben sűrű hangulatot. A mélypont egyértelműen Bérczesi Róbert egy szál gitáros akciója valahol félidőben: a Hiperkarma és a Biorobot énekese szóban, dalban és tettben egyaránt bizonyítja, hogy nem sok köze van David Bowie-hoz – ami igazából nem lenne baj, ha erről nem egy Bowie-esten adna számot. Ráadásul zsinórban hármat.
Frenk
Fotó: Németh Dániel
Ezután már csak jobb jöhet – és szerencsénkre jön is: bár Poniklo és Bakó továbbra is ügyesen és szórakoztatóan utánozgatják a mestert, a legigazibb mű-Bowie díja egyértelműen Frenknek jár. A (nehezen megbocsátható nevű) The Starmans tagjai közül ő az egyetlen, aki van annyira izgalmas és karizmatikus előadó, hogy csuklóból, (látszólag) minden erőlködés nélkül magára vonja és végig meg is tartsa a figyelmet; a kissé hermafrodita megjelenés, a mély hang és a kígyónőmozgás már csak a hab a Bowie-tortán.
Senkinek sem akarunk tippeket adni, de ha a jövőben Frenk többet, mindenki más pedig kevesebbet (vagy egyáltalán nem) szerepelne az ilyen jellegű megmozdulásokon, akkor a dolog inkább emlékeztetne valódi koncertre, mint egy jól hangszerelt, lelkes rajongók által lezúzott karaoke-estre.
Gödör Klub, december 17.
