kínálja számunkra az a háromlemeznyi felvétel, mely a jeles amerikai pianista, Richard Goode és a Fischer Iván vezényelte Budapesti Fesztiválzenekar termékeny, immár több pesti koncertet is tartós élménnyé avató munkakapcsolatának négy év elõtti állomásán, 2005-ben készült. Az ilyesféle összkiadásokat rendszerint az etalonállítás nem (vagy legfeljebb csak alig) titkolt szándéka motiválja, s ezúttal az öt versenymû esztétikai-zenetörténeti ívét markánsan megrajzoló Goode-nak sikerült is e nagyralátó vállalkozás. A Beethoven-specialistaként magasan jegyzett, a zongoraszonáták komplett kiadását már korábban elkészítõ 66 éves mûvész sosem tartozott a komolyzene elsõ ligás sztárjainak sorába, ám személyiségének tartózkodó vonásaiból ordas hiba lenne produkciójának haloványabb, netán kevésbé autentikus jellegére következtetni. Mert bizony Goode éppenséggel konzseniális Beethoven-közvetítõ: szenzitív, szenvedélyes és szellemes, kamarazenészi kultúrájára méltán alapozó, s egyszersmind kirobbanóan energikus, lehengerlõ szólista, értelemszerûen manuális képességeinek teljes birtokában. Ez utóbbiról, s persze a jogos nemzeti büszkeségünkként számon tartott Fesztiválzenekar és Goode föl-fölszikrázó, a zenei dialógust végig elevenen fenntartó együttmûködésérõl mindahány pazar Rondo-tétel tanúskodhat. Aminthogy e virtuóz párbeszéd nyûgözõ varázsát bizonyítja az összkiadás alkalmasint legsikerültebb darabja, a No. 4-es G-dúr zongoraverseny eszményi felvétele is. A szólista és a zenekar méltatását megtoldhatjuk még a Nemzeti Hangversenyterem dicséretével, mely színhely ugyancsak remekül muzsikál a három lemezen. A londoni Times kirendelt kritikusa nem sajnálta azon melegében kiszórni mind az öt csillagot a zongoraversenyek frissen megjelent felvételére, s mi sem igen tehetünk másként.
Nonesuch/Warner, 3 CD, 2009
*****
