A Roxy Music hetvenes évekbeli lemezeinek kulcsfigurája a borítón szereplő "jó nő" volt, a csomagolással való pepecselés olykor több időt vett igénybe, mint a dalok elkészítése. Ez akkoriban a kritikusok gúnyolódásának tárgya volt, mára azonban szinte az összes 1972-1979 közötti RM-borító klasszikussá vált. A címlaplányokat - köztük Amanda Leart és Jerry Hallt - Bryan Ferry "szállította", ő hagyta jóvá a megjelenő fotót is, vagyis általában miatta "úsztak el" a dolgok. Ellenben az énekes 1973-tól megjelenő szólólemezeinek borítói már korántsem ennyire emlékezetesek - szmokingban, pólóban, bajusszal, bajusz nélkül, színpadon, tóparton, kastély udvarán, taxi hátsó ülésén: Bryan Ferry eddigi tizenkét albumának borítóját egy kivételével Bryan Ferry díszíti.
Mindez azért érdekes, mert a veterán playboy tavaly megjelent lemezének borítója körüli felhajtás a régi időkre emlékeztetett. A cover girl ezúttal Kate Moss volt, a fotózás - a kelléknyakék miatt - a legszigorúbb biztonsági intézkedések közepette zajlott, és persze hamar kiderült, hogy a topmodell és az énekes között kölcsönös a rajongás. Ferry korunk Marilyn Monroe-jának nevezte Mosst, aki az akcióról készült werkfilmben csillogó szemmel kér autogramot az énekestől az első Roxy-album bakelitkiadására.
Ami a borítót illeti: parfümreklámnak tökéletes.
De nincs evvel semmi baj, hiszen az Olympián szereplő (a lemez címét Manet festménye ihlette) tíz dalra ugyanazok a jelzők illenek, mint a minőségi illatszerre: balzsamos, fűszeres, fanyar. Ferry legutóbbi lemezein (As Time Goes By, 1999; Frantic, 2002; Dylanasque, 2007) megpróbált a "luxusdiszkók hajnali dalnoka" skatulyából kibújni, most azonban visszatér a régi játszótérre. Az Olympia a nyolcvanas éveket idézi fel, Ferry le sem tagadhatná, hogy az előkészületek során legnagyobb szólósikerei, a Boys And Girls (1985) és a Bte Noire (1987) receptjét használta. A közreműködők között olyan hírességeket találunk, mint David Gilmour, Flea, a Scissor Sisters, Marcus Miller vagy a Radiohead-gitáros Jonny Greenwood; felbukkannak a régi társak, Phil Manzarena és Andy Mackay a Roxy Musicból, sőt Brian Eno is, ám a legfontosabbnak mégis az tűnik, hogy Ferry a korszak két legnagyobb hatású producerét, Dave Stewartot és Nile Rodgerst is rábírta, hogy vegyenek részt a közös munkában.
Végeredményben az Olympia kifejezetten kellemes hallgatnivaló, és bár "érzelmi alapon" idéz fel régi, szép időket, egy pillanatra sem tűnik kopottnak, öregesnek. Tökéletesen kivitelezett kötéltánc.
Virgin, 2010
