Nem öröm határon túli, főleg oroszországi finnek sem lenni, ennyit bizonyosan megtudhatunk a szerző első, 2002-ben írt krimijéből. Az anyaországban élősködő ruszkinak számít, szülőföldjén meg el van nyomva, nyilván.
Ajánlom
Nem öröm határon túli, fõleg oroszországi finnek sem lenni, ennyit bizonyosan megtudhatunk a szerzõ elsõ, 2002-ben írt krimijébõl. Az anyaországban élõsködõ ruszkinak számít, szülõföldjén meg el van nyomva, nyilván. A regény áttelepült fõhõse, Viktor Kärppä is e határhelyzetben él Helsinkiben; magánnyomozó, aki karéliai, inkeri és orosz keresztapáknak intéz kisebb-nagyobb ügyeket. Amikor pedig egy aggódó bennszülött (finn) férj megbízza eltûnt feleségének a fölkutatásával, a rettenetes észt maffia is beúszik a történetbe. A kétségkívül érdekes környezetbõl Rönkä azonban nemigen hoz ki semmit: a sztori nehézkesen bonyolódik, s bár az összképen a végkifejlet többszörös csavarja valamit javít, a könyv kiváló példája annak, hogy egy krimi akkor is lehet gyönge, ha történetesen a Skandináv-félszigeten született. A párbeszédek erõltetettek, a humorosnak szánt jelenetek pedig többnyire kínosak. "Menjél, Ypi, mutasd meg az anakondának a csempét! - utasította Korhonen a társát. Vagyis vécére - tette hozzá, amikor látta Parjanne értetlenségét. - Vagyis nem. Inkább menj, és nézd meg, a kocsiban vagyok-e." Vagy: "És Ypi nem rosszindulatú, csak egyszerû. Olyan, aki arra vágyik, hogy egyszer eljusson Last Minute-be, meg akinek kedvenc színésze Also Starring." Ráadásul ezek még a jobb poénok közül valók. Ezzel együtt sem baj, hogy a kiadó megjelentette Rönkä amúgy díjnyertes könyvét: A határjáró ismeretében legalább megtanuljuk becsülni a mûfaj ászait.
Fordította: Bogár Edit. Animus, 2010, 199 oldal, 2390 Ft
Idén jelent meg Erdő van idebenn című bemutatkozó kötete, amiért Margó-díjat kapott. A novellaciklus első darabjait már 2011-ben publikálta, ahogy azonban szépírói indulása, úgy az Eger környéki falu történetének megírása is időigényes munka volt. Filmes látásmódról, kétpólusú életről és önéletrajzi inspirációkról beszélgettünk a szerzővel.
Nagyon nehéz megfejteni a fideszes kampány működését, de van néhány elem, amelyek alapján arra lehet következtetni, hogy van muníció a tarsolyban. És ez egyáltalán nem megnyugtató.
Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.
Magyar Péter magáévá tette a Fidesz legsikeresebb dolgait, a szavazói pedig rácsodálkozhattak, hogy többen vannak és menőbb tüntetésekre járnak, mint a fideszéi.
Bár kiadták a tűzparancsot, 1956 őszén Szentesen véráldozat nélkül zajlott le a forradalom, ez a katonákon túl még sok emberen múlt. A gimnázium azonban számontart egy mártírt, aki Veszprémben tanított, és akiért özvegye 32 éven át járt ki a 301-es parcellához.
De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.
Buzizás és újságosztás a piacon, nyomor a fürdőváros szélén. Hajdú-Bihar megyét elérte a változás szele, sokan kárhoztatják a Fideszt. Megnéztük a választókörzetet, ahol azt beszélik, Ruszin-Szendi Romulusz indulhat a Tisza jelöltjeként.
A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?
Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépéseit viszi színre.