lemez - BILL CALLAHAN: SOMETIMES I WISH WE WERE AN EAGLE

  • G. A.
  • 2009. május 14.

Zene

Két évvel ezelőtt úgy tetszett, Bill Callahan azért vált meg a közel húsz éven át használt művésznevétől, a Smogtól, és készített egy lemezt azon a néven, ami az anyakönyvében áll, mert a korábbi anyagaitól sokban eltérő (rockosabb, könnyedebb, konvencionálisabb) zenét szeretett volna játszani. Az új anyag java részén viszont alapvetően ismét azt az elegáns, melankolikus folkzenét játssza, amit az 1993 utáni érett (azaz már nem az albérleti hálószobájában, három centből készített) Smog-lemezekről ismerhetni.
Két évvel ezelõtt úgy tetszett, Bill Callahan azért vált meg a közel húsz éven át használt mûvésznevétõl, a Smogtól, és készített egy lemezt azon a néven, ami az anyakönyvében áll, mert a korábbi anyagaitól sokban eltérõ (rockosabb, könnyedebb, konvencionálisabb) zenét szeretett volna játszani. Az új anyag java részén viszont alapvetõen ismét azt az elegáns, melankolikus folkzenét játssza, amit az 1993 utáni érett (azaz már nem az albérleti hálószobájában, három centbõl készített) Smog-lemezekrõl ismerhetni. A visszahátrálás érthetõ, hiszen a két évvel ezelõtti lemez nem volt igazán átütõ, s az annak világára emlékeztetõ, szabálykövetõbb új dalokról (mint amilyen az Eid Ma Clack Shaw vagy a My Friend) sem állítható más, mint hogy sûrûségükben és szuggesztivitásukban elmaradnak a balladák minõségétõl. Ugyanakkor az önmagukban kiváló lassúk sem képesek olyan erõvel megszólalni ezúttal, mint mondjuk a 2005-ös A River Ain't Too Much To Love keringõritmusban elõadott csodás tételei, s ezért legfõképp a túlhangszereltség a felelõs. Callahan ugyanis akkor a leginkább magával ragadó, amikor a repetitív akusztikus gitártémái és a kivételesen kifejezõ baritonján énekbeszélt dallamai kerülhetnek az elõtérbe, minden más pedig inkább csak a hátteret színezi, mint például a cselló, a nõi ének és a zongora a Rococo Zephyrben. A szinte az öszszes többi számba betolakodó édeskés, hivalkodó vonósbetétek annyi napfényt vonzanak, amennyi már némiképp kifakítja a põreség marylandi mesterét.

Drag City, 2009

**** alá

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.