Nemcsak a repertoárjuk tartalma és hangulata magyarázza ezt, hanem elõadásuk színvonala, kifinomultsága, eleganciája is. Minthogy ez a program - legalábbis lemezen - nem ismételhetõ a végtelenségig, már korábban jelezték, hogy a következõ körben a nyolcvanas évek alternatív, underground zenei világát veszik célba, és házasítják a hegedû-cimbalom-bõgõ-zongora felállással, amely persze már eddig is kiegészült vendéghangszerekkel.
Ez a mostani dupla album viszont egészen más, mint az elõzõek: inkább a dzsessz és olyan határterületei felé nyit, mint az argentin Astor Piazzolla vagy az 50-60-as évekbeli brazil új hullám világa. A lemez énekes-fõszereplõje az amerikai Mazz Swift, aki hegedül is, játszanak rajta további külföldi zenészek (pl. Brian Kellock - zongora), továbbá magyarok Szakcsi Lakatostól Ferenczi Györgyig. Szóval túlságosnak tûnik a zsúfoltság, és ez vonatkozik a programra is - mintha egyfajta bizonyítási kényszer nyomása alatt készült volna az összeállítás: megmutatni, mi mindent tud az együttes. Iránytalanul csapódik ide-oda a hallgató a sokféleségben, mintha türelmetlenül terelnék egyre tovább - hiába egységesíti a lemezt a hangszerelés színvonalas és könnyed egyöntetûsége.
Sony Music, 2010
*** és fél
