lemez - BUDAPEST BÁR: ZENE

  • - kyt -
  • 2011. január 6.

Zene

Ha egyáltalán van vagy lehet jövője valamilyen megújult, más műfajokból is építkező formában a cigányzenének, Farkas Róbert és zenésztársai igazán mindent megtesznek, hogy feltámasszák ezt az eredeti, kávéházi, éttermi közegéből szinte teljesen kiszorult, közönségét vesztett műfajt. A Budapest Bár első két albuma a kuplék, a régi slágerek könnyed, édesbús és dallamdús világához, nosztalgiát fakasztó és már a zenekar elnevezésében is hangsúlyozott bárhangulatához alkalmazta a játékosan cirkalmas cigányzenei stílusjegyeket, kiugrasztva rejtekéből azt a generációkat összekötő érdeklődést, amely immár évek óta biztosítja az együttes - és vendégénekesei - produkciója, fellépései iránt a figyelmet.

Nemcsak a repertoárjuk tartalma és hangulata magyarázza ezt, hanem elõadásuk színvonala, kifinomultsága, eleganciája is. Minthogy ez a program - legalábbis lemezen - nem ismételhetõ a végtelenségig, már korábban jelezték, hogy a következõ körben a nyolcvanas évek alternatív, underground zenei világát veszik célba, és házasítják a hegedû-cimbalom-bõgõ-zongora felállással, amely persze már eddig is kiegészült vendéghangszerekkel.

Ez a mostani dupla album viszont egészen más, mint az elõzõek: inkább a dzsessz és olyan határterületei felé nyit, mint az argentin Astor Piazzolla vagy az 50-60-as évekbeli brazil új hullám világa. A lemez énekes-fõszereplõje az amerikai Mazz Swift, aki hegedül is, játszanak rajta további külföldi zenészek (pl. Brian Kellock - zongora), továbbá magyarok Szakcsi Lakatostól Ferenczi Györgyig. Szóval túlságosnak tûnik a zsúfoltság, és ez vonatkozik a programra is - mintha egyfajta bizonyítási kényszer nyomása alatt készült volna az összeállítás: megmutatni, mi mindent tud az együttes. Iránytalanul csapódik ide-oda a hallgató a sokféleségben, mintha türelmetlenül terelnék egyre tovább - hiába egységesíti a lemezt a hangszerelés színvonalas és könnyed egyöntetûsége.

Sony Music, 2010

*** és fél

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.