Lemez - Meleg tapintás - The Feelies: Here Before

  • Nagy V. Gergõ
  • 2011. május 19.

Zene

Hogy túl késő-e újrakezdeni, vagy éppen túl korai - ezt latolgatja Glenn Mercer énekes-gitáros a The Feelies visszatérő albumának legelső számában, ami a húszévnyi tetszhalálból ébredő zenekar esetében kétszeresen is érvényes felvetés. Hiszen azon túl, hogy egy történelmi érdemekkel bíró formáció ekkora kihagyás után ritkán tud felnőni az örökségéhez - s a hipnotikus punk-popjával az R.E.M.-től a Weezerig szakajtónyi college-bandát ihlető The Feeliestől aligha tagadható el az efféle súlyos hagyaték -, az is igaz, hogy a régi klasszikusokat újfent életre hívó poszt-punk reneszánsz már jócskán lecsengőben van.
Három-négy évvel a 2008-as reunió előtt talán Mercerék is közel hasonló figyelmet kaphattak volna, mint a némileg kedvezőbb zenei klímában egybecsődülő Gang of Four, a Mission of Burma vagy a Wire - manapság azonban már kevésbé érdekes a visszatérésük. Pedig az egykoron a CBGB's körüli színtér legjobbjának kiáltott banda fölötte sajátos példány a New York-i illetőségű posztpunkok között - elvégre nyakig begombolkozott, rút geekek és kardigános preppie-k alapították, s rendületlenül minimalista közelítésmódja ellenére valamiféle szégyenlős, ártatlan bájjal tudta telíteni kétakkordos kamaszdalait. Monoton, ideges ritmusokra épülő lecsupaszított tételek szólnak a Crazy Rhythms című debütalbumon, amely a vonalba dugott gitárok száraz hangzásának és a sokszínű ütőhangszereknek köszönhetően megkapóan fojtott, egyedi karaktert kapott - s a további három, konvencionálisabb gitárpopban utazó (s egyúttal jócskán kevésbé hatásos) lemezt is a hasonló hangoltság tüntette ki.

Hogy az ötödik soralbumot jelentő Here Before aligha fog a popzenében számottevő viharokat kavarni, az jószerével borítékolható - ám a két évtizedes hiátus után újra (méghozzá a Good Earthnél létrejövő felállásban) összeálló zenekar láthatólag nem is törekszik ilyesmire. Míg a posztpunk egyéb visszatérői új korszakukban is gyakran próbálták demonstrálni rendületlen újító kedvüket, a The Feelies anyagán nem érződik semmiféle modernista ambíció vagy bizonyítási vágy. Mintha csak a diszkográfia méltó továbbírása lett volna az egyetlen cél, s ennyiben látványos a siker: a Here Before szakasztott úgy szól, mint egy húszéves Feelies-lemez. A jószerint akusztikus hangszerekre komponált Good Earth békés, pasztorális világa az utolsó két lemez vagányabb megoldásaival keveredik, s a hangképben továbbra is a Mercer-Million-páros repetitív gitárjátéka, a minimál ritmusok, valamint Mercer fád (s olykor egyenesen a Yo La Tengo Ira Kaplanját idéző) énekhangja a meghatározó. Nincsenek igazán kiugró dalok, s a nyitány középtempós darabjai közt elsőre különbséget tenni is nehéz - ám később nagyot javul az összkép, s nagyrészt rokonszenvesen szerény, otthonosan meleg tapintású indie-pop zúg-zümmög az anyagon. Az utolsó harmad csendesebb, elégikus tételei pedig vonzóan törékeny arcát mutatják az érett Feeliesnek - a Bluer Skies vagy a záró So Far szemérmes melankóliája különösen szívet melengető.

Bar/None, 2011

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.