Lemez - Meleg tapintás - The Feelies: Here Before

Hogy túl késő-e újrakezdeni, vagy éppen túl korai - ezt latolgatja Glenn Mercer énekes-gitáros a The Feelies visszatérő albumának legelső számában, ami a húszévnyi tetszhalálból ébredő zenekar esetében kétszeresen is érvényes felvetés. Hiszen azon túl, hogy egy történelmi érdemekkel bíró formáció ekkora kihagyás után ritkán tud felnőni az örökségéhez - s a hipnotikus punk-popjával az R.E.M.-től a Weezerig szakajtónyi college-bandát ihlető The Feeliestől aligha tagadható el az efféle súlyos hagyaték -, az is igaz, hogy a régi klasszikusokat újfent életre hívó poszt-punk reneszánsz már jócskán lecsengőben van.

Három-négy évvel a 2008-as reunió előtt talán Mercerék is közel hasonló figyelmet kaphattak volna, mint a némileg kedvezőbb zenei klímában egybecsődülő Gang of Four, a Mission of Burma vagy a Wire - manapság azonban már kevésbé érdekes a visszatérésük. Pedig az egykoron a CBGB's körüli színtér legjobbjának kiáltott banda fölötte sajátos példány a New York-i illetőségű posztpunkok között - elvégre nyakig begombolkozott, rút geekek és kardigános preppie-k alapították, s rendületlenül minimalista közelítésmódja ellenére valamiféle szégyenlős, ártatlan bájjal tudta telíteni kétakkordos kamaszdalait. Monoton, ideges ritmusokra épülő lecsupaszított tételek szólnak a Crazy Rhythms című debütalbumon, amely a vonalba dugott gitárok száraz hangzásának és a sokszínű ütőhangszereknek köszönhetően megkapóan fojtott, egyedi karaktert kapott - s a további három, konvencionálisabb gitárpopban utazó (s egyúttal jócskán kevésbé hatásos) lemezt is a hasonló hangoltság tüntette ki.

Hogy az ötödik soralbumot jelentő Here Before aligha fog a popzenében számottevő viharokat kavarni, az jószerével borítékolható - ám a két évtizedes hiátus után újra (méghozzá a Good Earthnél létrejövő felállásban) összeálló zenekar láthatólag nem is törekszik ilyesmire. Míg a posztpunk egyéb visszatérői új korszakukban is gyakran próbálták demonstrálni rendületlen újító kedvüket, a The Feelies anyagán nem érződik semmiféle modernista ambíció vagy bizonyítási vágy. Mintha csak a diszkográfia méltó továbbírása lett volna az egyetlen cél, s ennyiben látványos a siker: a Here Before szakasztott úgy szól, mint egy húszéves Feelies-lemez. A jószerint akusztikus hangszerekre komponált Good Earth békés, pasztorális világa az utolsó két lemez vagányabb megoldásaival keveredik, s a hangképben továbbra is a Mercer-Million-páros repetitív gitárjátéka, a minimál ritmusok, valamint Mercer fád (s olykor egyenesen a Yo La Tengo Ira Kaplanját idéző) énekhangja a meghatározó. Nincsenek igazán kiugró dalok, s a nyitány középtempós darabjai közt elsőre különbséget tenni is nehéz - ám később nagyot javul az összkép, s nagyrészt rokonszenvesen szerény, otthonosan meleg tapintású indie-pop zúg-zümmög az anyagon. Az utolsó harmad csendesebb, elégikus tételei pedig vonzóan törékeny arcát mutatják az érett Feeliesnek - a Bluer Skies vagy a záró So Far szemérmes melankóliája különösen szívet melengető.

Bar/None, 2011