Lemez - Meleg tapintás - The Feelies: Here Before

  • Nagy V. Gergõ
  • 2011. május 19.

Zene

Hogy túl késő-e újrakezdeni, vagy éppen túl korai - ezt latolgatja Glenn Mercer énekes-gitáros a The Feelies visszatérő albumának legelső számában, ami a húszévnyi tetszhalálból ébredő zenekar esetében kétszeresen is érvényes felvetés. Hiszen azon túl, hogy egy történelmi érdemekkel bíró formáció ekkora kihagyás után ritkán tud felnőni az örökségéhez - s a hipnotikus punk-popjával az R.E.M.-től a Weezerig szakajtónyi college-bandát ihlető The Feeliestől aligha tagadható el az efféle súlyos hagyaték -, az is igaz, hogy a régi klasszikusokat újfent életre hívó poszt-punk reneszánsz már jócskán lecsengőben van.
Három-négy évvel a 2008-as reunió előtt talán Mercerék is közel hasonló figyelmet kaphattak volna, mint a némileg kedvezőbb zenei klímában egybecsődülő Gang of Four, a Mission of Burma vagy a Wire - manapság azonban már kevésbé érdekes a visszatérésük. Pedig az egykoron a CBGB's körüli színtér legjobbjának kiáltott banda fölötte sajátos példány a New York-i illetőségű posztpunkok között - elvégre nyakig begombolkozott, rút geekek és kardigános preppie-k alapították, s rendületlenül minimalista közelítésmódja ellenére valamiféle szégyenlős, ártatlan bájjal tudta telíteni kétakkordos kamaszdalait. Monoton, ideges ritmusokra épülő lecsupaszított tételek szólnak a Crazy Rhythms című debütalbumon, amely a vonalba dugott gitárok száraz hangzásának és a sokszínű ütőhangszereknek köszönhetően megkapóan fojtott, egyedi karaktert kapott - s a további három, konvencionálisabb gitárpopban utazó (s egyúttal jócskán kevésbé hatásos) lemezt is a hasonló hangoltság tüntette ki.

Hogy az ötödik soralbumot jelentő Here Before aligha fog a popzenében számottevő viharokat kavarni, az jószerével borítékolható - ám a két évtizedes hiátus után újra (méghozzá a Good Earthnél létrejövő felállásban) összeálló zenekar láthatólag nem is törekszik ilyesmire. Míg a posztpunk egyéb visszatérői új korszakukban is gyakran próbálták demonstrálni rendületlen újító kedvüket, a The Feelies anyagán nem érződik semmiféle modernista ambíció vagy bizonyítási vágy. Mintha csak a diszkográfia méltó továbbírása lett volna az egyetlen cél, s ennyiben látványos a siker: a Here Before szakasztott úgy szól, mint egy húszéves Feelies-lemez. A jószerint akusztikus hangszerekre komponált Good Earth békés, pasztorális világa az utolsó két lemez vagányabb megoldásaival keveredik, s a hangképben továbbra is a Mercer-Million-páros repetitív gitárjátéka, a minimál ritmusok, valamint Mercer fád (s olykor egyenesen a Yo La Tengo Ira Kaplanját idéző) énekhangja a meghatározó. Nincsenek igazán kiugró dalok, s a nyitány középtempós darabjai közt elsőre különbséget tenni is nehéz - ám később nagyot javul az összkép, s nagyrészt rokonszenvesen szerény, otthonosan meleg tapintású indie-pop zúg-zümmög az anyagon. Az utolsó harmad csendesebb, elégikus tételei pedig vonzóan törékeny arcát mutatják az érett Feeliesnek - a Bluer Skies vagy a záró So Far szemérmes melankóliája különösen szívet melengető.

Bar/None, 2011

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.