Könyv - "Sodródni kell..." - Egressy Zoltán: Szaggatott vonal

  • Darvasi Ferenc
  • 2011. május 19.

Zene

Egressy Zoltán könyvének már a címe is ismerős lehet a szerző ezt megelőző kötetét ismerők számára. A Most érsz mellé című gyűjteményben volt ugyanis egy Záróvonal című novella - melynek hőse, Vertesz Aba, aki egyébként a Permet című kisprózában is feltűnt, fontos szereplője a Szaggatott vonalnak. Méghozzá úgy lesz központi alak, hogy csupán a fia, az egyes szám első személyű elbeszélő, Vertesz Antal elméjében tűnik fel.

Egressy Zoltán könyvének már a címe is ismerős lehet a szerző ezt megelőző kötetét ismerők számára. A Most érsz mellé című gyűjteményben volt ugyanis egy Záróvonal című novella - melynek hőse, Vertesz Aba, aki egyébként a Permet című kisprózában is feltűnt, fontos szereplője a Szaggatott vonalnak. Méghozzá úgy lesz központi alak, hogy csupán a fia, az egyes szám első személyű elbeszélő, Vertesz Antal elméjében tűnik fel.

Hogy milyen kiemelt mégis a szerepe, azt jelzi már az is, hogy az új könyv címe alatt az aparegény megjelölés áll. Nem kell különösebben magyarázni, Esterházy óta mennyire bejáratott lett ez a "műfaj". Egressynél a főhős a halott apjával kommunikál: a regény egyetlen forró, júliusi nap történetét meséli el délutántól másnap hajnalig - s miközben a narrátor-főhős újabb és újabb kalandokba keveredik, szinte felfüggesztés nélkül az apjához beszél.

Abához, aki nemigen törődött vele. Fia az emlékeit veszi számba, s eközben a megbocsátás útján halad, de több tényező miatt is nehezen megy ez neki: az anyját elhagyó apával egyfelől ritkán találkozott (és meg is gyűlölte), másrészt képtelen magának megfogalmazni, mit is szeretne pontosan a múlttól, az apja emlékétől. Ha már Esterházyt említettem: míg a Javított kiadás a fájó, kíméletlen szembenézés könyve, addig a Szaggatott vonal a letisztult önvizsgálatra való képtelenség története.

Antal motoros futár: amolyan botcsinálta postás, ha akarjuk, Hermész, a hírek vivője, médium. Mintha nem lenne határ élet és halál között, úgy kommunikál - bár egyirányúan - az apjával. Szereti a köztes tereket, például a szárazföldeket összekötő, folyó fölött átívelő hidakat, és hisz az angyalokban - a könyv címe utalhat a dimenziók közti átjárhatóságra, s a regény egész világában is, például a természeti jelenségekben, erőteljesen megmutatkozik az átmenetiség.

Az elbeszélővel először egy kocsmában találkozunk. Majd munka közben, amikor is lefekszik egy nővel, akinek kézbesít. Aztán kimegy az apjához a temetőbe, ahol berúg és elalszik. Egyetlen éjszaka alatt megjárja a Vidám Parkot, átél szemlélőként egy kocsmai verekedést, kórházba, utána egy horgásztóhoz keveredik. Nem lennének annyira kivételes események ezek, inkább az a fura, hogy ennyire sűrű ez a nap, és hogy Antal mégis mintha kívülről, passzívan szemlélné a saját életét. "Bármi megtörténhet", mondja, és mindez éppen azért lehetséges, mert hősünk céltalanul sodródik (még egy olyan napon is, ami akár kitüntetett is lehetne, hiszen a 30. születésnapjáról van szó) - önálló akarat híján csak úgy hagyja, hogy megtörténjenek vele az események.

A Szaggatott vonal tere mindvégig Budapest. Antal egyszer keveredik csak a város határain túlra, ahol idegennek is érzi magát. Régi szerelméről, a vidéki lányról is úgy beszél, mint egzotikus lényről. Ízig-vérig fővárosi ő. A mai Budapestet számtalanszor felismerhetjük a könyvben, a kül- és belvárosi helyszínek azonban inkább díszletként funkcionálnak, nem kelnek olyan színesen életre, mint mondjuk Térey Protokolljában. Közben meganynyi nyomorult portrét kapunk az ezeken a helyeken megforduló alakokról: többségében a narrátor közléséből ismerhetünk meg emlékezetesen lepusztult figurákat, de olykor a szereplők önjellemzéséből is.

A könyv kisebbik hányadát egy-egy szereplő - a narrátor beszédébe közbeékelt - monológja teszi ki: ezek általában szintén sivár sorsokra világítanak rá. Nagyobbrészt pedig litániaszerű belső monológot olvasunk, amely illik a főhős zárt személyiségéhez. Egressy se nem rövid, se nem hosszú mondataiban, ebben a remek nyelvi formában az önsajnálat, az érzelmesség, a humor és az önirónia színei egyaránt fellelhetők, s a választott hang megdöbbentően hitelesnek tűnik. A szöveg egésze nagyon is sodró erejű - nehéz letenni a könyvet -, a végtelen hömpölygés érzetét keltő beszéd ugyanakkor sajátos módon mégis korlátok közé van szorítva, hiszen a fejezetek mindössze ötoldalasak.

A narrátor túlérzékeny, sebzett lelkű figura. Nem véletlenül fordulnak elő hát már-már patetikus, túlcsorduló kifejezések a szövegben ("kiléptem a jeges otthontalanságba"), melyek kétségkívül adekvát módon jellemzik őt. Hiszen Antal egyébként sem racionális, sőt jócskán ezoterikus a gondolkodásmódja. Nemcsak hisz az angyalokban, de azt állítja, "nem egyszer élünk" és "senki nem hal meg". Auráról beszél. Úgy tartja, hogy mindenki végignézi a saját temetését, s csak utána távozik el, a halottaknak pedig nem szabad üzenni, mert az bajt hoz az emberre. Megtudjuk, hogy nagy szerelme ugyanígy gondolkodott: talán ő változtatta egykor ilyen figyelemre méltóan különössé hősünket.

Egressy Zoltánt sokáig szimplán drámaíróként könyveltük el. Ehhez képest már a Most érsz mellé című novelláskötetével jelezte, hogy prózaíróként is komolyan kell vennünk őt. A Szaggatott vonal ugyanazokat az erényeket mutatja, mint a kisprózagyűjtemény: jelentős hangulatteremtő erő, gazdag motívumháló, sokszínű - humoros, ironikus, érzelmes, önsajnáltató - elbeszélői karakter és az ezeket a jellemvonásokat tükröző sodró nyelv figyelhető meg benne. Fontos regény, ott a helye a szerző legjobb alkotásai mellett.

Kalligram, 2011, 271 oldal, 2900 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.