Egressy Zoltán könyvének már a címe is ismerős lehet a szerző ezt megelőző kötetét ismerők számára. A Most érsz mellé című gyűjteményben volt ugyanis egy Záróvonal című novella - melynek hőse, Vertesz Aba, aki egyébként a Permet című kisprózában is feltűnt, fontos szereplője a Szaggatott vonalnak. Méghozzá úgy lesz központi alak, hogy csupán a fia, az egyes szám első személyű elbeszélő, Vertesz Antal elméjében tűnik fel.
Hogy milyen kiemelt mégis a szerepe, azt jelzi már az is, hogy az új könyv címe alatt az aparegény megjelölés áll. Nem kell különösebben magyarázni, Esterházy óta mennyire bejáratott lett ez a "műfaj". Egressynél a főhős a halott apjával kommunikál: a regény egyetlen forró, júliusi nap történetét meséli el délutántól másnap hajnalig - s miközben a narrátor-főhős újabb és újabb kalandokba keveredik, szinte felfüggesztés nélkül az apjához beszél.
Abához, aki nemigen törődött vele. Fia az emlékeit veszi számba, s eközben a megbocsátás útján halad, de több tényező miatt is nehezen megy ez neki: az anyját elhagyó apával egyfelől ritkán találkozott (és meg is gyűlölte), másrészt képtelen magának megfogalmazni, mit is szeretne pontosan a múlttól, az apja emlékétől. Ha már Esterházyt említettem: míg a Javított kiadás a fájó, kíméletlen szembenézés könyve, addig a Szaggatott vonal a letisztult önvizsgálatra való képtelenség története.
Antal motoros futár: amolyan botcsinálta postás, ha akarjuk, Hermész, a hírek vivője, médium. Mintha nem lenne határ élet és halál között, úgy kommunikál - bár egyirányúan - az apjával. Szereti a köztes tereket, például a szárazföldeket összekötő, folyó fölött átívelő hidakat, és hisz az angyalokban - a könyv címe utalhat a dimenziók közti átjárhatóságra, s a regény egész világában is, például a természeti jelenségekben, erőteljesen megmutatkozik az átmenetiség.
Az elbeszélővel először egy kocsmában találkozunk. Majd munka közben, amikor is lefekszik egy nővel, akinek kézbesít. Aztán kimegy az apjához a temetőbe, ahol berúg és elalszik. Egyetlen éjszaka alatt megjárja a Vidám Parkot, átél szemlélőként egy kocsmai verekedést, kórházba, utána egy horgásztóhoz keveredik. Nem lennének annyira kivételes események ezek, inkább az a fura, hogy ennyire sűrű ez a nap, és hogy Antal mégis mintha kívülről, passzívan szemlélné a saját életét. "Bármi megtörténhet", mondja, és mindez éppen azért lehetséges, mert hősünk céltalanul sodródik (még egy olyan napon is, ami akár kitüntetett is lehetne, hiszen a 30. születésnapjáról van szó) - önálló akarat híján csak úgy hagyja, hogy megtörténjenek vele az események.
A Szaggatott vonal tere mindvégig Budapest. Antal egyszer keveredik csak a város határain túlra, ahol idegennek is érzi magát. Régi szerelméről, a vidéki lányról is úgy beszél, mint egzotikus lényről. Ízig-vérig fővárosi ő. A mai Budapestet számtalanszor felismerhetjük a könyvben, a kül- és belvárosi helyszínek azonban inkább díszletként funkcionálnak, nem kelnek olyan színesen életre, mint mondjuk Térey Protokolljában. Közben meganynyi nyomorult portrét kapunk az ezeken a helyeken megforduló alakokról: többségében a narrátor közléséből ismerhetünk meg emlékezetesen lepusztult figurákat, de olykor a szereplők önjellemzéséből is.
A könyv kisebbik hányadát egy-egy szereplő - a narrátor beszédébe közbeékelt - monológja teszi ki: ezek általában szintén sivár sorsokra világítanak rá. Nagyobbrészt pedig litániaszerű belső monológot olvasunk, amely illik a főhős zárt személyiségéhez. Egressy se nem rövid, se nem hosszú mondataiban, ebben a remek nyelvi formában az önsajnálat, az érzelmesség, a humor és az önirónia színei egyaránt fellelhetők, s a választott hang megdöbbentően hitelesnek tűnik. A szöveg egésze nagyon is sodró erejű - nehéz letenni a könyvet -, a végtelen hömpölygés érzetét keltő beszéd ugyanakkor sajátos módon mégis korlátok közé van szorítva, hiszen a fejezetek mindössze ötoldalasak.
A narrátor túlérzékeny, sebzett lelkű figura. Nem véletlenül fordulnak elő hát már-már patetikus, túlcsorduló kifejezések a szövegben ("kiléptem a jeges otthontalanságba"), melyek kétségkívül adekvát módon jellemzik őt. Hiszen Antal egyébként sem racionális, sőt jócskán ezoterikus a gondolkodásmódja. Nemcsak hisz az angyalokban, de azt állítja, "nem egyszer élünk" és "senki nem hal meg". Auráról beszél. Úgy tartja, hogy mindenki végignézi a saját temetését, s csak utána távozik el, a halottaknak pedig nem szabad üzenni, mert az bajt hoz az emberre. Megtudjuk, hogy nagy szerelme ugyanígy gondolkodott: talán ő változtatta egykor ilyen figyelemre méltóan különössé hősünket.
Egressy Zoltánt sokáig szimplán drámaíróként könyveltük el. Ehhez képest már a Most érsz mellé című novelláskötetével jelezte, hogy prózaíróként is komolyan kell vennünk őt. A Szaggatott vonal ugyanazokat az erényeket mutatja, mint a kisprózagyűjtemény: jelentős hangulatteremtő erő, gazdag motívumháló, sokszínű - humoros, ironikus, érzelmes, önsajnáltató - elbeszélői karakter és az ezeket a jellemvonásokat tükröző sodró nyelv figyelhető meg benne. Fontos regény, ott a helye a szerző legjobb alkotásai mellett.
Kalligram, 2011, 271 oldal, 2900 Ft
