Daeninckx sem marad adós a kifejtéssel, s alig több mint 80 oldalra van ehhez csak szüksége. Kisregénybe kiskritika - gondolhatnánk nagy naivan, elvégre a szereplõknek is el kell férniük valahol, nélkülük - fene se érti, miért - valahogy olyan üresnek tûnik minden elbeszélés. De van úgy, hogy velük is, Daeninckx szereplõi ugyanis valamilyen velük született társadalomkritikusi kényszer hatására képtelenek olyat tenni, enni, inni vagy gondolni, amirõl a szerzõnek ne valamilyen Párizsban vagy vonzáskörzetében megesett igazságtalanság jutna az eszébe. Arra gondolni se merünk, hogy azért lett a fõszereplõ egy rádiós mûsorvezetõnõ, hogy fõnöke hosszan sorolhassa, ki mindenki számít ma a franciáknál nemkívánatosnak. Róluk, azaz a bevándorlókról, a hajléktalanokról, a munkanélküliekrõl, a börtönökben sínylõdõkrõl, a házfoglalókról, a rendõri és családi erõszak áldozatairól, illetve a nehéz sorsú takarítónõkrõl sok szó esik mintegy mellékesen, és ez a mintegy mellékesség nagyjából be is tölti a csekély regényidõt.
A fennmaradó bekezdésekben a mûsorvezetõnõ és frissen szabadult rajongója szeretik egymást nagy erõkkel. "Hajnalig csak a szemük és a testük beszélt." Szép, miként a Nap is, mely egy igazságtalanságokkal teli nap végén mint jó noirhõs, maga is lebukik, és a hidak kovácsoltvas korlátjának árnyéka az autópályát szegélyezõ kertekre vetül.
Fordította: Makádi Balázs. Jószöveg Mûhely, 2011, 112 oldal, 1990 Ft
**
