Lemez - Szalonképes vérhányás - Wolves in the Throne Room: Black Cascade

  • Kovács Marcell
  • 2009.04.09 00:00

Zene

Meghalt a black metal, éljen a... hmm... a filmzenés betétekkel tűzdelt, tisztán csengő női énekhanggal díszített, vadul ökotudatos poszt-black metal! A kilencvenes évek legkülönösebb underground jelenségét a mértékadó zenei sajtó sohasem vette komolyan, képviselőit hullamázas képpel csörömpölő fiatalkorú bűnözőkként könyvelte el, az undergroundot maguk mögött hagyó, kommersz hangzású sikerzenekarokat pedig egy múló tinihóbort olcsó kiszolgálóinak tekintette. Belterjessége és radikalizmusa révén azonban a black metal az elmúlt években a megalkuvásmentesség szinonimája lett, megkerülhetetlen fogalom a szélsőséges zenei megnyilvánulások témájában. A Sunn O))) gitárzaj-kollektívája black metal énekesekkel dolgozik (és az e havi WIRE címlapján virít), a divatdiktátor Vice magazin tavaly flancos black metal fotóalbumot jelentetett meg, az Iran néven az évtized elejének legjobb indie-zaj-pop lemezeit kiadó Aaron Aites a műfaj norvég aranykoráról forgatott dokumentumfilmet, divatos lemezkiadók, mint a Southern Lord, a Hydra Head, az Aurora Borealis vagy a Profound Lore black metal lemezeket adnak ki, és így a magukra valamit is adó sajtótermékek lemezkritikai rovataikat a black metal körül kapirgáló eszmefuttatásokkal töltik meg. Mint amilyen ez is.

Meghalt a black metal, éljen a... hmm... a filmzenés betétekkel tűzdelt, tisztán csengő női énekhanggal díszített, vadul ökotudatos poszt-black metal! A kilencvenes évek legkülönösebb underground jelenségét a mértékadó zenei sajtó sohasem vette komolyan, képviselőit hullamázas képpel csörömpölő fiatalkorú bűnözőkként könyvelte el, az undergroundot maguk mögött hagyó, kommersz hangzású sikerzenekarokat pedig egy múló tinihóbort olcsó kiszolgálóinak tekintette. Belterjessége és radikalizmusa révén azonban a black metal az elmúlt években a megalkuvásmentesség szinonimája lett, megkerülhetetlen fogalom a szélsőséges zenei megnyilvánulások témájában. A Sunn O))) gitárzaj-kollektívája black metal énekesekkel dolgozik (és az e havi WIRE címlapján virít), a divatdiktátor Vice magazin tavaly flancos black metal fotóalbumot jelentetett meg, az Iran néven az évtized elejének legjobb indie-zaj-pop lemezeit kiadó Aaron Aites a műfaj norvég aranykoráról forgatott dokumentumfilmet, divatos lemezkiadók, mint a Southern Lord, a Hydra Head, az Aurora Borealis vagy a Profound Lore black metal lemezeket adnak ki, és így a magukra valamit is adó sajtótermékek lemezkritikai rovataikat a black metal körül kapirgáló eszmefuttatásokkal töltik meg. Mint amilyen ez is.

A számkivetett műfaj szalonképessé válásában fontos állomás volt a Wolves in the Throne Room felbukkanása. A hippikülsejű amerikaiak zenéjüket black metalként hirdetik, de a szélvészgyors gitárrohamokat rendre meditatív hangulatú, esetenként akusztikus hangszerelésű instrumentális betétekkel törik meg, és a vérhányó acsarkodást tiszta női énekhanggal ellenpontozzák. Lemondtak a kötelező külsőségekről, nincs arcfestés, nincs kilónyi szegecs és szög, a militáns jobboldali és/vagy sátánista szövegek helyett pedig a természet erejéről, szépségéről énekelnek. Jó érzékkel kutyulják a black metal stílusjegyeit a korszellem diktálta absztrakt posztmetál hangzással. A modern felfogásban elővezetett black metal a menő Southern Lord kiadó támogatásával hamar népszerűvé tette a zenekart a Neurosis és az Isis bűvöletében élő fiatal közönség körében is, így idei, harmadik lemezükkel már komoly elvárásoknak kell megfelelniük. A Black Cascade pedig nem okoz csalódást. Szokás szerint négy hosszú tétel, a korábbiaknál még direktebb, "blackmetalosabb" megfogalmazásban. Lehet, hogy vannak, akik jobban érzik náluk a black metalt (legyünk őszinték: sokan vannak ilyenek), és bizony, a Neurosistól is vehetnének leckéket, de ezt a fura hibridet ők játsszák a legjobban. Okosan kitalálták.

Southern Lord, 2009

Neked ajánljuk