lemez - TORTOISE: BEACONS OF ANCESTORSHIP

  • - kovacsm -
  • 2009. június 25.

Zene

Posztrock? A tiédet! A posztrock kifejezés az utóbbi időben valósággal szitokszóvá vált, de igazából sosem volt értelme. Mert miről is van szó? A posztrock az ének kiiktatásával megszabadult a szavak terhétől, és a progresszív rock meg a dzsessz rafinált hangképeinek becsempészésével fokozta a zeneiséget.
Posztrock? A tiédet! A posztrock kifejezés az utóbbi idõben valósággal szitokszóvá vált, de igazából sosem volt értelme. Mert mirõl is van szó? A posztrock az ének kiiktatásával megszabadult a szavak terhétõl, és a progresszív rock meg a dzsessz rafinált hangképeinek becsempészésével fokozta a zeneiséget. Nem volt rossz elképzelés, de mára mindebbõl csak édeskés gitárszólamok szenvedõs hömpölygése maradt, egy buta, elcsépelt és hatásvadász trükk.

A chicagói Tortoise-t, a mozgalom élharcosát tapintatból nevezzük is inkább dzsessz-rock zenekarnak. Sokat nem tévedünk, fúziós dzsesszt játszottak világéletükben, eleinte a zenészek hardcore-punk múltjából hozott felhangokkal, késõbb brazilos ritmikával, szörfgitáros melankóliával és finom kraftwerkes elektronikával fûszerezve. A kilencvenes évek derekán ez a kombináció önkívületbe kergette a sajtót és a vájtfülû publikumot, a zenekarvezetõ John McEntire postaládáját megtöltötték a hangmérnöki, produceri felkérések. Azóta lassan elült körülöttük a zsivaj, legutóbbi igazi sorlemezük öt éve jött ki, és nem is a legjobb formájukban mutatta õket.

Az új album megjelenését nem kísérik fanfárok, de annál nagyobb öröm az érkezése. Már az elején felvillanyoz egy Herbie Hancockot idézõ, de mocskosul lerongyolt szinti-hangszín. Aztán kettõvel késõbb ismét egy kretén szintihang a fõkolompos, majd bekapcsolódnak a dobosok, és szokatlanul felajzott, szinte ibizai hangulatban masíroznak végig a hallgatón. De nincs vége a meglepetéseknek, félidõtájt egy brutálisan túlvezérelt basszusgitár-döngölés ráz fel, hogy a következõ számban újra gyengéd szörfgitár és morriconés prérifíling andalítson. Kevés finomabb dolog van annál, mint amikor a Tortoise virgonc dobképletei mindenféle analóg és digitális szószokkal nyakon öntve bugyborékolnak a fülünkben.

- kovacsm -

Thrill Jockey, 2009

****

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.