„Nem fér a seggem a játszótéri hintába” – ismételgeti makacsul a szinkopált bluesdallamot Röhrig Géza, de ezután már nem zenél, csak felolvas.
A Budapesti Fesztiválzenekar francia előadók főszereplésével Ravelt és Saint-Saënst állította reflektorfénybe.
A Young Fatherst nem egyszerű műfaji kategóriák közé szorítani.
A hellének a hunyor gyökerét javasolták az erotikus hevület csillapítására, ifjabb Plinius az ájulásig erőltetett fizikai munkát, a 18. századi német orvosok pedig azt, hogy a szerelmes ifjú költözzön össze egy másik férfival.
Most szomorkodjunk vagy örüljünk annak, hogy „végre itt a világvége”?
Minket ne szeress! Először az életben.
A borító tipográfiája és grafikai megoldásai édes-vegyes emlékeket ébreszthetnek az ötven fölötti hallgatókban. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat az 1970-es évek végétől jelentetett meg hasonló kiszerelésű válogatásalbumokat olyan zenekaroktól, amelyeknek addigra 4–5 nagylemezük volt.
Különös karrier ért véget Tom Verlaine halálával: egy nagyszerű gitáros-énekes távozott, aki eredetileg nem akart gitárt venni a kezébe.
Vigyázó füleit Írországra érdemes vetnie annak, aki jó posztpunkot akar hallgatni mostanában.
A tizenhat éve futó versenyen két jelentős újítást vezettek be: végre nem a hangulatos, de kényelmetlen Zászlótérben és nem is egy akusztikailag megművelhetetlen előtérben tartják a tehetségek szemléjét, hanem a Fesztivál Színházban.
A birminghami születésű Lawrence a nyolcvanas években a Felt nevű kultikus indie-zenekar frontembere volt, majd a következő évtizedben a glamrock és az elektropop között egyensúlyozó Denim projektjével próbált betörni a slágerlistákra – sikertelenül.
