Zene

„Elzavartam magam a dobok mögül”

A Radiohead eddigi utolsó lemeze 2016-ban jelent meg, a tagok azóta a saját projektjeikkel vannak elfoglalva. Philip Selway dobosnak a napokban jön ki a harmadik szólóalbuma Strange Dance címmel. A zenésszel az új dalokról, olasz hölgyekről és természetesen a Radioheadről beszélgettünk .

Amatőr, archív

A borító tipográfiája és grafikai megoldásai édes-vegyes emlékeket ébreszthetnek az ötven fölötti hallgatókban. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat az 1970-es évek végétől jelentetett meg hasonló kiszerelésű válogatásalbumokat olyan zenekaroktól, amelyeknek addigra 4–5 nagylemezük volt.

Müpa Jazz Showcase

A tizenhat éve futó versenyen két jelentős újítást vezettek be: végre nem a hangulatos, de kényelmetlen Zászlótérben és nem is egy akusztikailag megművelhetetlen előtérben tartják a tehetségek szemléjét, hanem a Fesztivál Színházban.

Mozart Estate: Pop-Up! Ker-Ching!

A birminghami születésű Lawrence a nyolcvanas években a Felt nevű kultikus indie-zenekar frontembere volt, majd a következő évtizedben a glamrock és az elektropop között egyensúlyozó Denim projektjével próbált betörni a slágerlistákra – sikertelenül.