Interjú

„Nem erőltette senki”

Sisi

Zene

Miért lehet évek múlva is fontos néhány régi YouTube-videó, mi mindent lehet megtanulni az internetről, és hogyan függ össze a kilencvenes években ragadt Tatabánya az ürességtől való félelemmel? Többek között erről beszélgettünk a fiatal rapperrel.

Magyar Narancs: Már az első dalod megjelenése előtt aktív voltál a TikTokon, egészen népes követőtábornak gyártottál tartalmakat. Tudatosan készítetted elő ezzel a zenei karriered beindítását?

Sisi: Volt célom ezekkel a videókkal, azonban nem gondoltam, hogy azzal sikerül majd elérnem ezt a célt, hogy hülyeségeket posztolok. Nem törekedtem tudatosan a TikTokom kiépítésére. Az volt a fejemben, hogy videókat akarok csinálni, jó lenne minél több embert elérni, illetve tök jól jönne még egy platform, ha elkezdenék zenélni. Mindez azonban inkább vágy volt, mintsem egy terv. Amikor aztán az első pár videóm nézettsége elkezdett felpörögni és egyre több követőm lett, rájöttem, hogy ideje tudatos építkezésre használni ezt a felületet.

MN: A 2022 elején megjelent első videó­kliped is a TikTok-videók hangulatával és a különböző vicces Instagram-filterek használatával játszik.

Sisi: Amikor elkezdtem promózni a Yalla megjelenését Instagram-sztorikban, a producerem rám írt, hogy ezek a kis videók még klipnek is jók lennének. Rájöttem, hogy tök igaza van, szóval gyorsan lementettem az összes addigi sztorit, és összeraktam őket. Ez sem egy tudatos döntés volt tehát, hanem egy flow-élményben, a pillanat hevében alakult így. Úgy voltam vele, hogy legalább valami olyat nézhetnek az emberek, ami hamisítatlanul én vagyok. Nem volt többmilliós költségvetés meg ötvenfős stáb, akik azon dolgoztak, hogy megpróbáljanak úgy beállítani, mint a mai sztárokat. Ez senkit nem érdekel. Az az érdekes, hogy én ki vagyok. Ezért örültem, hogy megtaláltam egy ennyire önazonos formát. Utólag jöttem rá egyébként, hogy mennyire tetszett annak idején, amikor Fluor Tomiék egy webkamerával csináltak klipet a Halendához. Nem is vettem észre, hogy ez milyen nagy hatással volt rám, amíg több mint tíz évvel később ki nem találtuk mi is, hogy home videót kellene csinálni, és az lesz a klip.

MN: Később több dalodhoz is te magad készítetted a klipet. Hol szerezted meg az ehhez szükséges technikai tudást?

Sisi: Amikor 16–17 éves voltam, vlogger akartam lenni, ezért elkezdtem utánanézni, hogy milyen vágóprogramok léteznek. Úgy szereztem tapasztalatot, hogy ilyen kis őrült videóblogokat csináltam arról, hogy mi történik velem egy nap. Elég hiperaktív személyiségem van, a visszajelzésekből pedig kiderült, hogy ez szórakoztató. Úgy voltam vele, hogy miért ne tudnám a klipjeimet is magamnak megcsinálni, hiszen ez egy tök mókás kreatív folyamat. Ha kiadom a kezemből, az már nem az én agyszüleményem. Inkább legyen pixeles és legyen elcsúszva, de akkor is én csináltam és én vagyok.

MN: Tehát már gyerekkorodban is vágytál a figyelemre?

Sisi: Ahogy arra is vágytam, hogy kifejezzem, ami bennem van. Ahhoz azonban, hogy átadhassam a mondanivalómat, előbb a figyelmet kell megszerezni. A TikTok, a YouTube, az Instagram mind egy-egy híd, amelyeket először meg kell építeni. Ezért voltak fontosak az internetről szerzett skillek. Tulajdonképpen YouTube-egyetemre jártam. Aztán megnyertem az egyik klipszemlét a 16 évesen összeszedett tudásommal. Innen tudtam, hogy nincs lehetetlen.

MN: Ezek mind virtuális platformok, a dalai­dat viszont egy idő után kénytelen voltál színpadra állítani. Erre hogyan készültél?

Sisi: Időről időre azért korábban is felébredt bennem a vágy, hogy de jó lenne „nagyba’ lenni”, de jó lenne felállni egy színpadra, és elmondani a magamét. Ha jobban koncentráltam volna, szerintem hamarabb teljesült volna ez a vágyam, csakhogy nem igazán hittem magamban, mert a környezetem nem azt jelezte vissza, hogy ez sikerülhet nekem. Az évek alatt mégis összegyűlt bennem annyi motiváció és inspiráció, hogy egy idő után már tudatosan fantáziáltam arról, hogy színpadon állok. Pedig egyáltalán nem láttam magam előtt, hogy ez hogyan fog majd megvalósulni. Olyan sokat voltam színpadon a képzeletemben, hogy amikor elérkezett az első valódi fellépésem, már nem volt új a helyzet.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.