Interjú

„Nem erőltette senki”

Sisi

Zene

Miért lehet évek múlva is fontos néhány régi YouTube-videó, mi mindent lehet megtanulni az internetről, és hogyan függ össze a kilencvenes években ragadt Tatabánya az ürességtől való félelemmel? Többek között erről beszélgettünk a fiatal rapperrel.

Magyar Narancs: Már az első dalod megjelenése előtt aktív voltál a TikTokon, egészen népes követőtábornak gyártottál tartalmakat. Tudatosan készítetted elő ezzel a zenei karriered beindítását?

Sisi: Volt célom ezekkel a videókkal, azonban nem gondoltam, hogy azzal sikerül majd elérnem ezt a célt, hogy hülyeségeket posztolok. Nem törekedtem tudatosan a TikTokom kiépítésére. Az volt a fejemben, hogy videókat akarok csinálni, jó lenne minél több embert elérni, illetve tök jól jönne még egy platform, ha elkezdenék zenélni. Mindez azonban inkább vágy volt, mintsem egy terv. Amikor aztán az első pár videóm nézettsége elkezdett felpörögni és egyre több követőm lett, rájöttem, hogy ideje tudatos építkezésre használni ezt a felületet.

MN: A 2022 elején megjelent első videó­kliped is a TikTok-videók hangulatával és a különböző vicces Instagram-filterek használatával játszik.

Sisi: Amikor elkezdtem promózni a Yalla megjelenését Instagram-sztorikban, a producerem rám írt, hogy ezek a kis videók még klipnek is jók lennének. Rájöttem, hogy tök igaza van, szóval gyorsan lementettem az összes addigi sztorit, és összeraktam őket. Ez sem egy tudatos döntés volt tehát, hanem egy flow-élményben, a pillanat hevében alakult így. Úgy voltam vele, hogy legalább valami olyat nézhetnek az emberek, ami hamisítatlanul én vagyok. Nem volt többmilliós költségvetés meg ötvenfős stáb, akik azon dolgoztak, hogy megpróbáljanak úgy beállítani, mint a mai sztárokat. Ez senkit nem érdekel. Az az érdekes, hogy én ki vagyok. Ezért örültem, hogy megtaláltam egy ennyire önazonos formát. Utólag jöttem rá egyébként, hogy mennyire tetszett annak idején, amikor Fluor Tomiék egy webkamerával csináltak klipet a Halendához. Nem is vettem észre, hogy ez milyen nagy hatással volt rám, amíg több mint tíz évvel később ki nem találtuk mi is, hogy home videót kellene csinálni, és az lesz a klip.

MN: Később több dalodhoz is te magad készítetted a klipet. Hol szerezted meg az ehhez szükséges technikai tudást?

Sisi: Amikor 16–17 éves voltam, vlogger akartam lenni, ezért elkezdtem utánanézni, hogy milyen vágóprogramok léteznek. Úgy szereztem tapasztalatot, hogy ilyen kis őrült videóblogokat csináltam arról, hogy mi történik velem egy nap. Elég hiperaktív személyiségem van, a visszajelzésekből pedig kiderült, hogy ez szórakoztató. Úgy voltam vele, hogy miért ne tudnám a klipjeimet is magamnak megcsinálni, hiszen ez egy tök mókás kreatív folyamat. Ha kiadom a kezemből, az már nem az én agyszüleményem. Inkább legyen pixeles és legyen elcsúszva, de akkor is én csináltam és én vagyok.

MN: Tehát már gyerekkorodban is vágytál a figyelemre?

Sisi: Ahogy arra is vágytam, hogy kifejezzem, ami bennem van. Ahhoz azonban, hogy átadhassam a mondanivalómat, előbb a figyelmet kell megszerezni. A TikTok, a YouTube, az Instagram mind egy-egy híd, amelyeket először meg kell építeni. Ezért voltak fontosak az internetről szerzett skillek. Tulajdonképpen YouTube-egyetemre jártam. Aztán megnyertem az egyik klipszemlét a 16 évesen összeszedett tudásommal. Innen tudtam, hogy nincs lehetetlen.

MN: Ezek mind virtuális platformok, a dalai­dat viszont egy idő után kénytelen voltál színpadra állítani. Erre hogyan készültél?

Sisi: Időről időre azért korábban is felébredt bennem a vágy, hogy de jó lenne „nagyba’ lenni”, de jó lenne felállni egy színpadra, és elmondani a magamét. Ha jobban koncentráltam volna, szerintem hamarabb teljesült volna ez a vágyam, csakhogy nem igazán hittem magamban, mert a környezetem nem azt jelezte vissza, hogy ez sikerülhet nekem. Az évek alatt mégis összegyűlt bennem annyi motiváció és inspiráció, hogy egy idő után már tudatosan fantáziáltam arról, hogy színpadon állok. Pedig egyáltalán nem láttam magam előtt, hogy ez hogyan fog majd megvalósulni. Olyan sokat voltam színpadon a képzeletemben, hogy amikor elérkezett az első valódi fellépésem, már nem volt új a helyzet.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.