Negyven év után jelent meg a Trabant legelső lemeze

  • narancs.hu
  • 2024. október 7.

Zene

A felújított dalokat egy brit kiadó dobja piacra, bakelitlemezen és streamingen is elérhető.

A nyolcvanas évek kultikus zenekarának első lemezét az Abbey Road Studiosban „porolták le” az eredeti szalagok alapján – írja a Recorder. Az albumon kilenc dal szerepel, pedig annak idején csak az Eszkimó asszony fázik filmzenéjének részletei jelentek meg egy kislemezen, a szűk, otthoni körben írt és játszott dalok másolt kazettákon terjedtek. Több próbálkozás is volt, hogy a dalok hivatalosan megjelenjenek – még arról is szó volt, hogy a Magyar Narancs 1998 karácsonyi lapszámának melléklete lesz a CD –, de egyikből sem lett semmi. A Purge.XXX brit kiadó az alkotók egyetértésével limitált, 300 példányszámos vinylen is kiadja a lemezt, amit a honlapjukon 25 fontért meg is lehet rendelni.

„Egy angol úriember, egy bizonyos Samuel Kilcoyne, az independent Augenblick Press motorja Budapesten egy pincében talált egy Trabant-kislemezt (az egyetlen hivatalos Trabant-hanghordozó). Ez a Xantus János Eszkimó asszony fázik című filmjének (1984) volt a zenéje, és csak azért jelenhetett meg, mert a János kiverekedte” – mesélte Vető János a Lángolónak. Ez a férfi kinyomozta, hogy Víg Mihály, Tarr Béla zeneszerzője is hallható a felvételeken, majd eljutott Lukin Gáborig. Közben kiderült, hogy ő életében nem foglalkozott lemezkiadással, csak annyira beleszeretett a zenekarba, hogy most ezt kiadná. Ő eddig csak fotóalbumokat publikált (...). Végül a lemez a Purge.XXX nevű anti-kiadó gondozásában jön ki.”

A lemezt itt lehet meghallgatni a Spotify-on és a YouTube-on.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.