Interjú

„Nincs szó elbocsátásról”

Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója

Zene

Tizennegyedik éve vezeti a 140 éves Magyar Állami Operaházat, de az utóbbi időszakot sztrájk és forráshiány nehezítette. Ókovács Szilveszter azt állítja, nem került szóba a létszámleépítés, de arról is megkérdeztük, miért nem méltóságán aluli az Origo.hu felületén operáról értekezni.

Magyar Narancs: Korábban elárulta, hogy a legutóbbi igazgatói pályázatában ötéves koncepció helyett tíz évet vázolt fel, sőt 2050-ig tart a víziója az Operaház jövőjéről.

Ókovács Szilveszter: Ötvenig? Jézusom. Már nagyon öreg leszek. Arra gondolhattam, 2050-re biztosan kiderül, mi lesz az Eiffel Műhelyház útja.

MN: Miért van szükség ilyen távlatokra?

ÓSZ: Ez egy nagy hajó. Elcsépelt kép, mégis a legjobb. Egy óriás tanker, amelyet dobál a tenger, mert külső tényezők mindig lesznek, de ha egyszer sikerül irányba állítani, az sokáig tart, és onnan kimozdítani is nehéz. A világ nagy, gazdag házaiban letakarhatja a fejlécet és nem tudja, hol jár, mert világválogatott énekel a színpadon többszörös pénzből: chilei, kanadai, olasz, bárki. Idehaza egy nemzeti intézmény van, amelyet most, mivel helyzet van, új irányba kell kormányoznunk. Több működési modell lehetséges, magam sem tudom, a négy közül, amelyet a minisztérium elé tárni vagyok kénytelen, melyiket fogadják el, de valamennyire biztosan megváltozik a játékszisztéma, azzal pedig az egész életünk. Hangsúlyozom a döntéshozóknak, hogy most legalább egy évtizedre meghatározzuk, milyen kerete lesz az Opera működésének.

MN: Szeptember végén 130 költségvetési tételt húzott ki rendeletileg a kormány, köztük az Operaház plusz kormányzati forrását is. Milyen összegről van szó?

ÓSZ: Teljes félreértés, az egész sajtón, mármint a baloldali médián végigsöpört. Egészen szakmaiatlan ez a félreértés az újságírók részéről, de azt még annyira sem értem, miért nem igazította helyre senki.

MN: Lehet, hogy mégsem volt tévedés.

ÓSZ: De, tévedés. Esetünkben egy 2018-as határozat utókezelése, amely 2020-as támogatási összegről szól, amikor beépülő 1,3 milliárdot kaptunk az Eiffel Műhelyház üzemeltetésére. Embereket vettünk fel, rezsit fizettünk onnantól, most nyugtázzák, hogy a cél teljesült, nem kell hozzátenni. Abban mégis igaza lehet, hogy – ha nem is a 130-as „technikai saláta” miatt – ugyanakkor születnie kell a támogatásunkat, működésünket érintő fontos döntésnek. Az elmúlt két év után van egy bő 58 százalékos kumulált inflációs KSH-adat, és ezt egyetlen pluszfillér nélkül éltük túl: a kimeneten ugyanaz a teljesítmény, közben a befelé áramló központi forrás nominálisan nem nőtt. Fizetéseket is emeltünk ebben a két évben magunktól is, követelésre is, tehát a nyomás még tovább növekedett, ám ez a túlfeszített helyzet év végéig tartható csak, azután ki kell szelepelni. Decemberig jut erre forrás, ezért írhattam alá hét hónapja a papírt, amelyik véget vetett a sztrájknak, de 2025-től a modellnek változnia kell. Vagy a forrás nő, vagy a működés csökken.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.