Az idén márciusban elhunyt, kétszeres Kossuth-díjas világhírű zeneszerző tizenharmadik és immár utolsó operáját tíz közül választották ki és díjazták a müncheni Prinzregentheaterben .
Varga Bence rendező a díj átvételekor köszönetet mondott mindenkinek, aki a Magyar Állami Operaház előadásának létrejöttében közreműködött, köztük a színpadon ugyancsak jelen lévő Mezei Marinak, a zeneszerző özvegyének és librettistájának, valamint Szennai Kálmánnak, a darab karmesterének. A rendező külön megemlékezett a 80 éves korában elhunyt szerzőről, akinek megköszönte a közös munkát és emlékének megőrzésére hívta fel az egybegyűlteket.
Eötvös Péter egyetlen magyar nyelvű operája megkomponálására 2018-ban kapott felkérést az Operaháztól. A zeneszerző a Nemzetközi Man Booker-díjjal kitüntetett Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című, 1989-ben megjelent regényét választotta (ebből készült Tarr Béla Werckmeister harmóniák című filmje is). Az opera librettóját Eötvös Péter Mezei Marival, valamint Keszthelyi Kinga dramaturggal közösen készítette el. A címszerepet Haja Zsolt, a további főszerepeket Miksch Adrienn, Szabóki Tünde, Farkasréti Mária, Hábetler András és Cser Krisztián énekelték. Az előadás december 2-ig ismét megtekinthető az OperaVision felületén.
A Magyar Narancs kritikusa így írt a darabról: „Még érdekesebb a zene szövete, amely többnyire szüntelenül mozgó kakofóniának tűnik, s néha – Valuska átszellemült, a kozmosz működéséről szóló előadása közben – groteszkül hintázó fúvósokat, csillagporként szóródó cintányérokat tartalmaz. Mellé pedig sok humort, Eötvös operája ugyanis meglepően bátran domborítja ki a Krasznahorkai-regény tragikus, a mi bőrünkre menő tréfáit. A faluban uralkodó nihilt, s a közönyből táplálkozó kicsinyes hatalomvágyat nem nehéz nevetségesnek látni, de minderre rátelepszik az a baljóslatú diszharmónia, ami Valuska bezárásához – az ártatlanság, tisztaság száműzéséhez – vezet.”
Eötvös Péterre áprilisi nekrológunkban emlékeztünk: „Eötvös Péter három életet élt: zeneszerző volt, karmester és tanár. Elsősorban persze alkotó, a világ szemében magyar, a mi szemünkben európai, világpolgár, aki zavarba ejtő otthonossággal járt-kelt a nagy operaházakban és koncerttermekben. Több mint három évtizedet töltött Németországban, Franciaországban, Hollandiában, azután tért haza, hogy 2004-ben az ország csatlakozott Európához. Nem bírta a bezártságot, azt mondta, a Föld épp elég kicsi, annál kisebbre ne is szűkítsük a látóterünket.”
