Jimi Tenor, mint hivatalos életrajzából is kiderül, eredetileg a kevésbé poétikus Lassi Lehto nevet viselte - 'Jimi' az egyik Osmond testvér, a 'Tenor' pedig kedvenc hangszere, a szaxofon után ragadt rá. Az ifjú Lassi a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján, mintegy a kor beteg divatját követve, saját ipari/vasverõs bandája, a Shamans tagjaként ment a hallgatóság idegeire, majd elhagyta hóval-faggyal bélelt hazáját, Finnországot, s elõbb Berlinbe, majd New Yorkba költözött. Utóbbi helyen gyakorlatilag a konyhában komponálta elsõ sikeres szólólemezét, a Sahkömiest s elsõ igazi maxislágerét, a Take Me Babyt. Magától értetõdik, hogy az elsõ sikeres opust még számos követte, mint az Europa vagy a már a Warpnál megjelent Intervision, Organism, Out Of Nowhere trió. A megérdemelt sikereket követõen Jimi megnõsült, Londonba, majd Barcelonába költözött, elhagyta a Warp kiadót, s ismét a a Sahkönél adta ki az új évezred elsõ Jimi Tenor-lemezét, a Utopian Dreamet. Tavaly óta új kiadójánál, Kitty-Yo cégér alatt publikálja lemezeit - az idei Beyond The Stars már a második e sorban, s tovább folytatja a haladó tenori hagyományokat. A recept már tíz éve változatlan: ironikus reflexió a szórakoztatózene utóbbi pár évtizedére, dzsessz, soul, funk, afro/latin, easy listening és techno sajátos, változó arányú elegye, alkalmanként nagyzenekari hangzással, vegyes kórussal (!) és ritmusszekcióval súlyosbítva.
A Beyond The Stars egy kifejezetten finom hangzású, néha álomszerû, ha úgy tetszik, filmre való zenéket felsorakoztató album, rajta minden, ami szem-szájnak ingere: helyenként big band dzsesszhangzás, mindez az Aventur vegyes kórius, a Rhythm Taxi nevû, berlini illetõségû ütõszenekar, no és persze saját bevált zenészei (majd egy tucat) közremûködésével. A lemez a finom, atmoszferikus Barcelona Sunrise-zal indul - rajta egy barcelonai önjelölt költõ, bizonyos Allonymous ritmikus prózájával -, közben mintha egy 1965-ös évjáratú film intróját hallanánk. A Moon Goddess ehhez képest egy kis afro/latin finomság sok fúvóssal és ütõssel, s némi Moog-hangzással. A címadó Beyond The Stars alapja tinglitangli kis dalocska a szerzõ ihletett elõadásában, majd az óvatlan hallgató kisvártatva a nagy-zenekari dzsungel kellõs közepén találja magát. Az Asteroid Belt a lemez talán legkaotikusabb darabja - ám ha a b. hallgató túléli, úgy további élményekben lesz része. Mindenekelõtt jön egy újabb tenorizmus, a kissé már Zappát idézõ Miracles, majd a Take Off: klasszikus kemény funkalapokon nyugvó mûdarab, szárnyaló fuvola-, trombita- és a szaxofonfutamokkal - alkalmasint igazi élõ zene. A Sirens Of Salo egy újabb easy listening, virtuális filmsláger, a Gamelavad szintúgy - ez utóbbi, részben vegyes kari darabhoz leginkább egy régi olasz B szériás zsánerfilmet társítana az ember. A könnyed, vokális Going For The Gold után jön az afrobeat alapú Gimme Little Bit, majd a keményre hangolt Tsunami, a címhez illõen síró gitárokkal körítve. A zárószám (Strawberry Place) optimista és elõremutató, mint egy választási program: tessenek leülni és megnyugodni, a jármû ma már nem megy tovább. S egy újabb adalék: e héten csütörtökön (július 1-jén) az A38-on lép fel a Jimi Tenor Band - a fent leírtak alkalmasint élõben is verifikálhatók, s akkor még nem is beszéltünk a pótolhatatlan zenei élményrõl.
- minek -
Kitty-Yo, 2004
