Egyre többet hallani az olaszokról is. Gianluigi Trovesi, Paolo Fresu, Roberto Ottaviano és még sorolhatnám a nálunk szinte ismeretlen neveket. Közéjük való Antonio Faraó, aki 1965-ben született Rómában, s miközben zenei tanulmányait végezte a Verdiről elnevezett konzervatórium zongora szakán, szorgalmasan látogatta a dzsesszklubokat. Számos díjat nyert, játszott fontos emberekkel - mint Branford Marsalis, Joe Lovano, Lee Konitz -, és ma már a New York-i dzsesszélet egyik kedvelt alakja.
A Next Stories a harmadik albuma, melyen két fekete, Gane Jackson és Pibo Marquez kíséri ütőhangszeren, valamint Ed Howard bőgőzik. Kilenc kompozíció hallható, kettő sztenderd, a többi Faraó-szerzemény. Szabályos, kerek mainstream dzsessz. Próbálok belehallani valami latint, olaszosat, de nem megy. Semmi szuvenír, semmi Európa. McCoy Tyner, Herbie Hancock, Kenny Kirkland vonalának egyenes folytatása. A fiatalok közül talán Brad Mehldauval rokonítható, ha másért nem, akkor a komolyzenei képzettség okán, annak melankóliája nélkül.
De nem kell megijedni, semmi esztétizálás, semmi sznobéria nincs az anyagban. Gurulós dzsessz felsőfokon, se több, se kevesebb, ami nyilván eladhatóvá teszi bárhol a világon. Viszont olyan, mint a többi. A showbusiness nemzetek feletti dolog, akár a hamburger, ha valaki a nagyok közé akar kerülni, nem a sajátosságait kell hangsúlyoznia.
Úgy tűnik, Faraónak ez sikerült.
Czabán György Hurka
Enja Records/Zenesegély, 2002
