Lemez: Csizmát az asztalra! (Enzo Avitabile & Bottari: Save The World)

Zene

Ha kedve szottyan az embernek Olaszország világzenei feltérképezésére, a fõhadiszállást Nápolyban célszerû berendeznie. Olyan kiváló ismerõsök segíthetnek ott a tájékozódásban, mint a Spaccanapoli, a Nuova Compagnia di Canto Popolare vagy Daniele Sepe, de különben is: ott, a csizma alja felé a legélénkebb a népzenei hagyomány a környékbeli szentek vagy éppen a bõséges termésért adózó ünnepek rítusaival, melyekben a mai napig együtt ropja keresztény és pogány.

Sõt. Aki tutira megy, most már (a szaxofonos-énekes) Enzo Avitabilét sem hagyhatja ki ebbõl a forgatagból. Azt nem mondhatnám, hogy Enzo új arc, hiszen több mint húsz éve jelentette meg az elsõ lemezét, de alanyi jogon eddig nem sikerült befutnia. (Legalábbis a tekinté-lyét inkább a Tina Turnerrel, James Brownnal, Randy Crawforddal és az Afrika Bambaatával való kollaborációknak köszönhette.) A Save The Worlddel azonban - lemezen és fesztiválkörökben is - az év egyik legnagyobb dobását könyvelhette el.

Lássuk csak, mit hallunk rajta.

Mindenekelõtt a Bottarit. A Bottari di Portico a környék legrangosabb-népesebb ütõegyüttese, az diktál az összes számban Avitabile alá katonás szigorú ritmust. Hordókat és dézsákat ütnek, ahogy apáról fiúra szállt azon az égtájon, ahogy az õsidõkben a parasztok ütötték, hogy elûzzék a gonosz szellemeket a földjükrõl. Pengetõs hangszereket: mandolint, gitárt, mandocsellót ugyancsak hallunk, hiszen azok sem kevésbé illetékesek Nápolyban, és persze itt van Avitabile, az õ kiváló szaxofonjával és ellenállhatatlanul rekedtes-meleg hangjával.

No de a Save The World távolabbra is ellát a csizmája orránál. Szardíniából polifon pikulást (Luigi Lai) lát vendégül, Palesztinából lantost (Simon Shaheen), az egyik számban Khaled vokálozik, a másikban-harmadikban Manu Dibango és Hugh Masekala fúj.

Az impozáns névsor persze csak a hab a tortán - ez a lemez korántsem a sztárparádéról szól. Hanem arról, hogy Avitabile keze alatt micsoda nagyszerûséggel szervülhetett tradíció és nóvum, vidéki és nagyvárosi, lokális és globál. Ami nem kevesebbet tesz, mint hogy az elsõtõl az utolsó hangig élvezheti az is, aki nápolyira vágyik, meg az is, aki arrafelé nem éri be a mediterráneum nélkül.

Marton László Távolodó

Wrasse Records, 2004

Figyelmébe ajánljuk

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.