Lemez: Csizmát az asztalra! (Enzo Avitabile & Bottari: Save The World)

Zene

Ha kedve szottyan az embernek Olaszország világzenei feltérképezésére, a fõhadiszállást Nápolyban célszerû berendeznie. Olyan kiváló ismerõsök segíthetnek ott a tájékozódásban, mint a Spaccanapoli, a Nuova Compagnia di Canto Popolare vagy Daniele Sepe, de különben is: ott, a csizma alja felé a legélénkebb a népzenei hagyomány a környékbeli szentek vagy éppen a bõséges termésért adózó ünnepek rítusaival, melyekben a mai napig együtt ropja keresztény és pogány.

Sõt. Aki tutira megy, most már (a szaxofonos-énekes) Enzo Avitabilét sem hagyhatja ki ebbõl a forgatagból. Azt nem mondhatnám, hogy Enzo új arc, hiszen több mint húsz éve jelentette meg az elsõ lemezét, de alanyi jogon eddig nem sikerült befutnia. (Legalábbis a tekinté-lyét inkább a Tina Turnerrel, James Brownnal, Randy Crawforddal és az Afrika Bambaatával való kollaborációknak köszönhette.) A Save The Worlddel azonban - lemezen és fesztiválkörökben is - az év egyik legnagyobb dobását könyvelhette el.

Lássuk csak, mit hallunk rajta.

Mindenekelõtt a Bottarit. A Bottari di Portico a környék legrangosabb-népesebb ütõegyüttese, az diktál az összes számban Avitabile alá katonás szigorú ritmust. Hordókat és dézsákat ütnek, ahogy apáról fiúra szállt azon az égtájon, ahogy az õsidõkben a parasztok ütötték, hogy elûzzék a gonosz szellemeket a földjükrõl. Pengetõs hangszereket: mandolint, gitárt, mandocsellót ugyancsak hallunk, hiszen azok sem kevésbé illetékesek Nápolyban, és persze itt van Avitabile, az õ kiváló szaxofonjával és ellenállhatatlanul rekedtes-meleg hangjával.

No de a Save The World távolabbra is ellát a csizmája orránál. Szardíniából polifon pikulást (Luigi Lai) lát vendégül, Palesztinából lantost (Simon Shaheen), az egyik számban Khaled vokálozik, a másikban-harmadikban Manu Dibango és Hugh Masekala fúj.

Az impozáns névsor persze csak a hab a tortán - ez a lemez korántsem a sztárparádéról szól. Hanem arról, hogy Avitabile keze alatt micsoda nagyszerûséggel szervülhetett tradíció és nóvum, vidéki és nagyvárosi, lokális és globál. Ami nem kevesebbet tesz, mint hogy az elsõtõl az utolsó hangig élvezheti az is, aki nápolyira vágyik, meg az is, aki arrafelé nem éri be a mediterráneum nélkül.

Marton László Távolodó

Wrasse Records, 2004

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.