Nos, először is bejön a hatvanas évek pszichedelikus rockja, csak itt már nem örülnek annyira a fiúk annak, hogy feltalálták a torzítós gitárt, inkább billentyűzgetnek meg egzotikus hangszerelnek, megtartva és megőrizve néhol az acidos lüktetést, de végig a háttérben, csak úgy emlékeztetőnek. Vannak aztán keleti motívumok, melyek inkább segítik az albumot, mint az első számban felhasznált madárcsicser, ami - hogy is mondjam - túl kézenfekvő választás. Én inkább kerestem volna valami érdekesebb állatot, például horkoló wombatot vagy duzzogó mosómedvét.
A koncepció - miszerint ez a zene megáll szöveg nélkül is a lábán - beigazolódni látszik, de hogy teljesen meg legyek győzve, nem ártana ráerősíteni, és nekimenni harmadszor is a nagyon evidens dallamnak, hátha kijöhet belőle valami kevésbé törvényszerű. Mert ha van valami gondom az anyaggal, akkor az ez: Zalatnay Sarolta szép szavaival hiányzik belőle a dög, amitől egyik szám más lesz, mint a másik, amitől egy hallgatható szám zseniális lesz, megjegyezhető és szükségszerű, amitől az ember kényszert érez, hogy újra és újra lejátssza, hogy reggel arra keljen, hogy este arra aludjon el. A Korai Öröm - szerintem harmadik - lemeze megbízható, jó munka, lehet rá számítani a nehéz időkben, meg lehet hallgatni többször, ám a csoda nem történik meg, hiába várom.
- pki -
Szerzői kiadás, 2000
