Könyv: A másik New York (Loic Wacquant: A nyomor börtönei)

  • Szerbhorváth György
  • 2001. október 18.

Zene

Hogy New York nem csak annak a szimbóluma, aminek most a terror-támadások nyomán és okán beállítódik, olvasóink előtt aligha szorul bizonyításra - Baudrillard az Amerikában már rég megírta,

Lo•c Wacquant: A nyomor börtönei

Hogy New York nem csak annak a szimbóluma, aminek most a terror-támadások nyomán és okán beállítódik, olvasóink előtt aligha szorul bizonyításra - Baudrillard az Amerikában már rég megírta, hogy NY bolond város. Wacquant szerint pedig Manhattan egyenesen az új büntető ész kohója is sok egyéb más mellett.Amagyarul nemrégiben, eredetiben 1999-ben megjelent Wacquant-mű persze (és főleg) nem csak az események miatt aktuális, bár így még inkább érdekesnek tűnik, éppen a jelképkreálás miatt. Az USA-ban is oktató fiatal francia szociológus-politológus kötetéhez Tamás Gáspár Miklós írt értő és fölöttébb dicsérő előszót, s ez utóbbiból nem von le téves következtetést az, aki arra gondol, hogy Wacquant és munkája balos (ha e szónak még van pontos értelme). De ez biztosabban következik abból, hogy a szerző Pierre Bourdieu-vel is írt/interjúzott már össze könyvet - ami a szociológiában azért igencsak jó ajánlás -, így habitusát, politikai-szociológiai gondolkodásmódját látatlanban is körülírhatják a vállalkozóbb szelleműek. Bourdieu főleg arról ír, hogy a gazdagokból és hatalmasokból hogyan lesz még azabb, a szegényekből és elnyomottakból meg még emezebb. Nos, Wacquant is ezen az úton halad, és jól teszi.

Én azért megkockáztatnám, hogy A nyomor börtönei mégsem egy nagyon egzakt tudományos okoskodás: Wacquant néha egyenesen fröcsög, amikor nekiesik az újkonzervatív thinkthankeknek, olykor pedig - legalábbis a hangnem tekintetében - nemhogy a politológián, de még a publicisztikán is túl van.

De ettől függetlenül jó kis könyv ez, nézzük is röviden, miről szól: "a szabad piac/egyéni felelősség/patriarchális értékek" szentháromságának mai következményeiről.

Bővebben: Arról, hogy az egykori jóléti állam rengeteg területről kivonul ugyan - a gazdaságból pláne, de egyre kevesebbet szán az oktatásra, az egészségügyre, a szociális kiadásokra -, ám egyben erőteljesen nyomul: a büntetés terén. A gondoskodó államból büntető lesz, amely a nincsteleneket, hajléktalanokat, kéregetőket, munkanélkülieket nem segíti, hanem bünteti és fegyelmezi, hisz a javukat érdemtelen nyomorgónak tekinti. Olyan már nincs is, hogy érdemes szegény (ti. hogy valaki önhibáján kívül, a körülmények miatt került volna hátrányos helyzetbe). Aki nem tud vagy esetleg nem akar beilleszkedni, az bűnöző, segélyre ne, csak közmunkára számítson, ha még söprögetni se hajlandó, irány a dutyi. S mindez történik "a szabad társadalom civilizálása" érdekében - jó lesz ez nekik is, de nekünk meg pláne.

Wacquant szerint ez az esztelen gondolkodás, a "zéró tolerancia" elve, melyet a nyolcvanas évekbeli, Reagan és Thatcher által levezényelt újkonzervatív fordulat alapozott meg, az elmúlt évtizedben már hivatalos állásponttá merevedett. Washingtonból és NY-ból indulva ez a doktrína az egész fejlett világban, de Mexikóban és Dél-Amerikában is elfogadottá vált, elsőként a most hősként tisztelt Rudolf Giuliani polgármester vezette be NY-ban. A megemelt létszámú rendfenntartó erők szabad kezet kaptak a kis stílű bűnözők, koldusok és hajléktalanok kisöprésére a város centrális részeiből. "Mi itt New Yorkban tudjuk, hol az ellenség" - mondották a kilencvenes évek közepén: kicsiben dolgozó kábszerkereskedők, prostik, koldusok, graffitifestők, no és persze azok a hajléktalanok, akik az útkereszteződéseknél egy kis apróért felajánlkoznak az ablak lemosására. A rendőrség "értelemszerűen" ránézésre dolgozott, úgyhogy NY-ban ma már több afroamerikai ül börtönben, mint ahányan közülük egyetemre járnak. Nesze neked, olvasztótégely!

Aki pedig látni akarja, hogyan működik mindez nálunk, nézzen ki tíz percre a Keleti pu.-ra, ahol a fokozott rendőri ellenőrzés, mint korábban a nem fokozott, azt jelenti, hogy az arabokat, romákat, hajléktalan kinézetű, egy nejlonszatyorral mászkáló (rosszabb esetben kukázó) szegényeket és a valamilyen szubkultúratagnak kinéző, de inkább szintén csak szegényes, kopottas öltözékű, ápolatlan hajú fiatalokat ellenőrzik nonstop. A fehéreket és a jobban öltözötteket meg sosem. Nos, ez a zéró tolerancia: gyanús az, aki eleve gyanús. Vissza Lombrosóhoz. Innen már csak egy ugrás, hogy a rendőr-adémiákon meghonosodjon a gyanús kinézetű elemek elnevezésű tantárgy.

NY-ban, "a rendfenntartás Mekkájában" a "jó" bűnüldözési mutatók persze nem maradhattak el, más kérdés, hogy azokban a városokban, ahol az angol típusú, úgynevezett közösségi rendőrség mellett maradtak, dettó csökkent a bűnözés. Ennek persze emitt ára is van: NY Kalifornia után az USA legnagyobb büntetőállamává vált, tíz év alatt 76 százalékkal növelte a börtönökre fordított kiadásokat, míg 29-cel csökkentette az egyetemi oktatásra szántakat. Az új, erős állam tehát már inkább egy "kérlelhetetlen erkölcsi gyámhoz" hasonlít, mintsem a gyermekeit gondosan nevelő-szocializáló szülőre, aki nemcsak a megbocsátásra, hanem a jutalmazásra is hajlamos. A zéró tolerancia csak büntet. De a megtért bárányt is inkább nyársra húzza, ha úgy szottyan kedve, ebben is különbözik a jó apától.

A Manhattanből világ körüli útjára induló doktrína további nemzetközi "sikerei" nyomon követhetők a kötetben, végezetül inkább magam is úgy ajánlanám a könyvet, miképpen TGM az előszóban: azért kell elolvasni, hogy szemügyre vegyük a világot, amelyben élünk. Megvallom, elég egyszerű és logikus, ily mód semmitmondó tanács ez, de NY tragédiája, s főképpen azután, ahogyan egyesek az elnyomottak üldözéséről papolnak ezzel kapcsolatosan, tényleg nem árt megnézni, mit is jelent az elnyomottak üldözése és a nyomor kriminalizálása.

Szerbhorváth György

Helikon Kiadó, 2001, 173 oldal, 1280 Ft; fordította Köböl Anna

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.