Lemez: Felhajtóerő (Cesaria Evora: Anthology)

  • 2002. július 18.

Zene

Cesariától már jelent meg válogatás, kettő is, de most ez legyen a legnagyobb bajunk; hiszen csak pár nap, hogy a Zöld-foki-szigetekről az óbudaira érjen, Kelet-Európát először érintve tizenöt éves karrierje során. Befutni ugyan próbálkozott korábban is, de arról jobb nem beszélni: Hollandiában a hatvanas években rögzített zöld-foki rádiófelvételei láttak napvilágot húsz év múltán, Portugáliában pedig egy Bana nevű mornaénekes közvetítésével készített három albumot ´85 és ´87 között, de ezeket sehol nem jegyzik, ráadásul Cesaria egy buznyákot sem keresett velük. Ezután vette kézbe a dolgait a párizsi zöld-foki Jose de Silva, aki 1987-ben kimondottan azzal a céllal alapította meg Lusafrica nevű kiadóját, hogy egyikük se járjon rosszul. És hogy azóta Cesaria lemezeiből címenként kétszázötven-háromszázezret ad el, az a legkevesebb, amit bevallani kényszerül.
Cesariától már jelent meg válogatás, kettő is, de most ez legyen a legnagyobb bajunk; hiszen csak pár nap, hogy a Zöld-foki-szigetekről az óbudaira érjen, Kelet-Európát először érintve tizenöt éves karrierje során. Befutni ugyan próbálkozott korábban is, de arról jobb nem beszélni: Hollandiában a hatvanas években rögzített zöld-foki rádiófelvételei láttak napvilágot húsz év múltán, Portugáliában pedig egy Bana nevű mornaénekes közvetítésével készített három albumot ´85 és ´87 között, de ezeket sehol nem jegyzik, ráadásul Cesaria egy buznyákot sem keresett velük. Ezután vette kézbe a dolgait a párizsi zöld-foki Jose de Silva, aki 1987-ben kimondottan azzal a céllal alapította meg Lusafrica nevű kiadóját, hogy egyikük se járjon rosszul. És hogy azóta Cesaria lemezeiből címenként kétszázötven-háromszázezret ad el, az a legkevesebb, amit bevallani kényszerül.

Az Anthology nyolc sorlemezből szemezgethetett, de a ´88-as La Díva aux pieds nus és a 90-es Distino di Belita címűeket végül kihagyta. Hogy miért, én meg nem mondhatom, legfeljebb tippelhetek: a ´91-es Mar Azulra dőlt el, hogy a továbbiakban nem használnak szintetikus hangszereket, és azzal az albummal, pontosabban annak az akusztikus zenekarával adta Cesaria az első jelentős nyugat-európai koncertjeit. Nem kellett már sok, legfeljebb a következő évi Miss Perfumado album, hogy a "mezítlábas díva", "a morna királynője" egyszer és mindenkorra lecövekeljen a világzene felsőfokán. Ami persze korántsem érintette személyiségének meghatározóbb vonásait: a whiskyt meg a bagót, és legfőképpen azt a puritánságot, amely a világsztárok között még ebben a műfajban is szokatlan.

Stilárisan tekintve az Anthology tizenhat dalát, túlnyomórészt mornákkal, ellenzékben - akarom mondani: kisebbségben - coladeirákkal találkozhatunk. Lényegében a mornában testesül meg Cesaria és a zöld-foki szigetvilág "lélektana": az a keserédes melankólia, amely egykor éppúgy uralta a kikötőkben mulató portugál matrózok honvágyát, mint utóbb a biztosabb megélhetés reményében elvándorló-szétszakadó helybéli családok hangulatát. A portugál fado rokona ez a muzsika, míg a lényegesen táncosabb-feldobottabb coladeirából jóval masszívabb afrikai befolyás szűrődik ki. A kubai muzsikusok társaságában készített Café Atlantico, majd a sort záró Sao Vicente di longe album több derék példával is szolgál ez utóbbira - a Carnaval de Sao Vicente, a Nho Antone Escaderode és a Fala pa fala a körükből került ki. A mornák jegyében pedig újra összegyűltek páran Cesaria emlékezetes slágereiből - itt van a Cize, a Lua nha testemunha, a Petit pays, de - az antológiát súlyosbító három bónuszból - az eddig kiadatlan Fidjo Maguado, illetve az angolai Bongával idén újravett Sodade is csúcsminőség, mi több: padló.

Ezért mondom: az augusztus 3-ai koncerthez felhajtóerőnek feltétlenül kapóra jöhet ez az album, utána meg majd emlékeztetőnek annak rendjén a többi.

Marton László Távolodó

Lusafrica/RCA/BMG, 2002

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.