Lemez: Két Aida

  • Csont András
  • 2001. november 15.

Zene

Nikolaus Harnoncourt, aki az ötvenes években az úgynevezett korhű előadásokkal vált előbb hírhedtté, majd világhírűvé, feltehetően e világhír nyomása alatt (nem elhanyagolhatóan az ő felvételeiben üzleti sikert remélő lemezcégek pressziójától) a nyolcvanas évek elejétől egyre inkább birtokába vette a repertoár Beethoven utáni részét is. Harnoncourt Schumannt, Brucknert, Bartókot dirigált, sokak szerint vitathatóan; tavaly ő vezette a híres bécsi újévi koncertet; és most elkészítette első Verdi-operafelvételét. Az Aida azonban még a legelvakultabb Harnoncourt-rajongóknak is csalódást okozhat.
Nikolaus Harnoncourt, aki az ötvenes években az úgynevezett korhű előadásokkal vált előbb hírhedtté, majd világhírűvé, feltehetően e világhír nyomása alatt (nem elhanyagolhatóan az ő felvételeiben üzleti sikert remélő lemezcégek pressziójától) a nyolcvanas évek elejétől egyre inkább birtokába vette a repertoár Beethoven utáni részét is. Harnoncourt Schumannt, Brucknert, Bartókot dirigált, sokak szerint vitathatóan; tavaly ő vezette a híres bécsi újévi koncertet; és most elkészítette első Verdi-operafelvételét. Az Aida azonban még a legelvakultabb Harnoncourt-rajongóknak is csalódást okozhat.

Kérdés: a sok ragyogó, főként az ötvenes és a hetvenes évek közt készült bejátszás után (és pontosan ilyen Riccardo Muti felvétele) mi indokolja egy újabb Aida-lemez kiadását? Ilyenkor azt reméljük, Harnoncourt olyan új elképzelés birtokában lépett be a stúdióba, amely nevetségessé teszi Recenzens nyűgösködését. Ám

a historikus fontoskodáson túl

(a karmester a bemutatón használt "Aida-trombitákat" szerepelteti a "Bevonulási induló"-ban, ezért képes volt elkészíttetni a már elveszett hangszerek kópiáit) nem sok újat kapunk ezen a CD-n. Harnoncourt egy interjúban elmondja, hogy Verdinek mindenekelőtt a hangzás volt a fontos a partitúra kidolgozásakor. Ennek érdekében megpróbált a megszokottnál áttörtebb, kamarazene-szerűbb színeket elővarázsolni a zenekarból; a harsogás helyett a piano és a pianissimo játssza a főszerepet. Rec. igaztalan lenne, ha nem ismerné el, e téren születtek bizonyos eredmények. Nagyon finom az előjáték hangképe, dekadensen fűszeres a papnők tánca az első felvonás második képében, megkapó a Nílus-parti jelenet bevezető zenéje, gyönyörűen sikerült a zárókép a misztikus kórussal, a vonósok üveghangjaival. Valóban kevés a harsányság, a cirkuszi csinnadratta. (Nota bene: vannak bizonyos pillanatok, amikor elkerülhetetlen a zajongás, hiszen mégiscsak egy háború kellős közepén játszódik a darab. Legyünk bár nagy hívei az intim szférának, mégis be kell látnunk, hogy a diadalmenetben harci elefántok szerepelnek, nem pedig mosómedvék.)

De mit tegyen a karmester, ha az operafelvételnél nem állnak a rendelkezésére megfelelő énekesek? E téren menthetetlenül megbukik a lemez. Vicenzo La Scola

tökéletesen alkalmatlan

Radames szerepére. A hang csenevész, inkább lírai (a "Celeste Aida" áriában ezért olykor megfelelő, ráadásul a zenekari kíséret itt valóban kamarazenei ihletettségű), mint hősi, a magasságok erőltetettek. E tenor inkább csak hőzöng, egy tragikus sors megrajzolására már nem képes - e tekintetben a legszánalmasabb a Nílus-parti jelenet. Itt egész egyszerűen a színpadra kell robbannia Radamesnek. Vicenzo La Scola ha kétségbeesett, akkor teátrálisan elcsuklik a hangja, érzelmek helyett öblöget. Aida szerepe részben ugyancsak megoldatlan a chilei Cristina Gallardo-Domas megformálásában; magasságai erőltetettek, egész szerepformálása tanácstalan, a legjobb még a halkabb intonációra alkalmat adó pillanatokban, különösen az opera csodálatos zárójelenetében vagy a "Patria mia" kezdetű áriában. Mit számít ilyenkor, hogy a Bécsi Filharmonikusok elbűvölően kísérnek?! A felvétel legjobb teljesítményét az orosz Olga Borodina nyújtja Amneris szerepében. Borodina hideg királylányt alakít, és nem tudni, hogy ez művészi alkatából következik-e, vagy csupán erre a szerepre fölvett maszk. Két éve Rec. abban a szerencsében részesült, hogy láthatta az orosz dívát Párizsban Eboli szerepében. Élőben a hölgy erotikusabb alkatnak látszott. Hangja leginkább a középső regiszterben meggyőző, fent már hajlamos a visítozásra, alul meg arra, hogy elvékonyodjon. De Borodina tud valami fontosat erről a féltékeny, olykor eszelős fáraólányról, és ezt képes is megjeleníteni. Az Amonasro roppant fontos szerepét adó Thomas Hampson, mint mindig, ezúttal is megfelelő, kulturált, okos, a hang szép, de nem több. ´ persze mindig tudja, mit kell csinálni, ám egészében egy fáradt énekes benyomását kelti; mintha már túl lenne pályája csúcsán, ami meglepő, hiszen mindössze 46 éves. Ne legyen tévedés, Rec. nem a szép éneklést hiányolja, hanem a kifejezés hiányát. E tekintetben érdemes megemlíteni a veterán finnt, Matti Salminent, aki Ramfis szerepében olykor nem fél eltorzítani a hangját, de mivel ez az alakformálás érdekében történik, csak üdvözlendő. A zenekar mellett a lemez legbiztosabb pontja a bámulatos Arnold Schoenberg kórus, valamint az új német sztár, Dorothea Röschmann a Papnő szerepében.

Mennyire más operai világ az, amelyet Riccardo Muti tár elénk 1974-ben rögzített lemezén! Igazi olasz felvétel az övé: tüzes, színes, de csak olykor harsány, gyors, de nem sietős, dolce, de csak ritkán édeskés. Persze Harnoncourt-ral szemben behozhatatlan előnyre tett szert, amikor kiírta a szereposztást. Igazi dalszínházi nagyvadak énekelnek minden szólamot: Radames: Placido Domingo; Aida: Monserrat Caballé; Amneris: Fiorenza Cossotto; Ramfis: Nikolai Gyaurov; Amonasro: Piero Capuccilli. Hát igen, ilyen gárdát

ma már lehetetlen

összehozni. Domingo igazi hős, szenvedélyes, tüzes, és képes arra, hogy bemutassa, mit jelent a valódi tragikum: olyan helyzet, amelyből nincs kiút. Hogy csodálatosan énekel, azt mondani sem kell. Ugyanez igaz Fiorenza Cossotto alakítására, aki valószínűtlen energiával és érzelmi skálával énekli végig a negyedik felvonás első jelenetét. A végső Aida-Radames-kettős épp olyan hatású, amilyennek Thomas Mann leírta: Hans Castorp úgy érezte, "ennél a dallamvonalnál még sosem hallott átszellemültebbet, megrendítőbbet". És aki nem érzi elég meggyőzőnek Rec. érvelését, az hallgassa meg egymás után Harnoncourt és Muti vezényletével a Nílus-parti jelenetet. Rádöbben majd, hogy egy operai kultúra menthetetlenül sírba szállt.

Csont András

(Warner/Teldec 8573 85402-2; EMI 07243 567613 22)

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.