Lemez: Legalább kiderül (Agostino Di Giorgio Quartet: AD 2000)

Az olajár kártékony hatásaival együtt lassan a nemzetközi dzsesszvilág is begyűrűzik Magyarországra. A UP Records és a Fonó közös kiadványán az olasz nevű, New Yorkban született Agostino Di Giorgio gitározik, és feltehetően a hangszerelésért is ő felel. A ritmusszekció kanadai, Ron Seguin bőgőzik, Michel Lambert dobol, és a mi Oláh Kálmánunk zongorázik. A különböző kulturális és zenei háttérrel bíró zenészek hibátlanul beszélik a dzsessz egyetemes nyelvét, a zenekar úgy szól, mintha régóta együtt játszanának. A dolgot megkönnyítendő, alapvető sztenderdeket dolgoznak fel a Body and Soultól az Alone Togetherig.

Elegáns, kulturált a hangzás, arányos, lendületes szólók dúsítják a tematikus anyagot. Olyan, mint egy szappan: le van kerekítve, és csusszan. A globális falu egyik közös nyelve a dzsessz, amit Québectől a VIII. kerületig mindenki ért és beszél, akár anyanyelvi szinten is, függetlenül attól, hogy ki volt és mivel foglalkozott az anyukája. Ez az anyag erőssége, egyben a gyenge pontja is, merthogy nincs benne semmi egyedi vagy sajátos elem. Kompatibilis ezer más társával, könnyen dekódolható akárhol a világon, viszont fölcserélhető, behelyettesíthető bármi hasonlóra. Meg aztán ez nem az a világmegváltó kor, lehet, hogy ma Bartók is filmzenéket írna Amerikában, és nem a gyökerein rugózna.

Az album azért szerethető mégis, mert legalább az kiderül belőle, hogy magyar zenész és kiadó része lehet a zenei metacirkusznak. Aztán, ha majd megerősödik a hazai zeneipar, lesznek sztárszerűségeink, oda-vissza működnek az átjárhatóságok, akkor majd talán eljön az ideje annak is, hogy sajátos ízekkel fűszerezett, a szűkebb kulturális közegünkre épülő anyagok is készüljenek. Amik ráadásul jobban eladhatók, mert a globális masszával dolgozó, tőkeerős multikkal úgysem tudunk versenyezni a saját pályájukon.

Czabán Gy. Kórokozó

UP Records/Fonó, 2000