Magyar Narancs
hetilap borító
Előfizetés
Hetilap

Lemez: Lehunyt szemmel (Björk: Vespertine)

Zene

Nem tudom, ő maga hogyan van vele, de nekem ez a lemez egyenesen attól a Björktől jön, aki a megvakulás határán lépdel ide-oda börtöncellájában, s hogy meg ne bolonduljon a totális süket csöndtől, minden mozdulatából, a legapróbb neszből és hangfoszlányból is zenét teremt belül, fejben, ahol az égvilágon bármi megtörténhet - akár a moziban. Ez a Björk, ha valakinek netán kimaradt volna, Lars von Trier Táncos a sötétben című filmjének a főhőse, szerepe szerint Selma, akinek mindene a musical varázsos álomvilága. (A film zenéjét természetesen ő írta: SelmaSongs). Amikor a Vespertine dalai megfogantak, még erősen élhetett benne tavalyi szerepének a hatása. Legalábbis én ennek tulajdonítom azt az egyrészt apró zörejekre, másrészt tündéri tisztaságra épülő világot, ami a filmbéli lény zenében boldogságra lelő lelkével harmonizál, s ugyanakkor azt az árnyalatnyi, de határozott elmozdulást is, amitől a Vespertine más, mint előző albuma, a Homogenic, de csak annyira, amennyire kell. Ez Björk, összetéveszthetetlenül, a legelső hangtól fogva, mégis új; nem ismétli önmagát, hogy tutira menjen, és végképp nem erőlködik, hogy feltétlenül más legyen. Most ilyen, mert ilyennek kellett lennie. És muszáj vele menni, ahogy 1988, a Sugarcubes, majd 1993, a szólóalbumok (Debut; Post; Telegram; Homogenic) óta folyamatosan.
Nem tudom, ő maga hogyan van vele, de nekem ez a lemez egyenesen attól a Björktől jön, aki a megvakulás határán lépdel ide-oda börtöncellájában, s hogy meg ne bolonduljon a totális süket csöndtől, minden mozdulatából, a legapróbb neszből és hangfoszlányból is zenét teremt belül, fejben, ahol az égvilágon bármi megtörténhet - akár a moziban. Ez a Björk, ha valakinek netán kimaradt volna, Lars von Trier Táncos a sötétben című filmjének a főhőse, szerepe szerint Selma, akinek mindene a musical varázsos álomvilága. (A film zenéjét természetesen ő írta: SelmaSongs). Amikor a Vespertine dalai megfogantak, még erősen élhetett benne tavalyi szerepének a hatása. Legalábbis én ennek tulajdonítom azt az egyrészt apró zörejekre, másrészt tündéri tisztaságra épülő világot, ami a filmbéli lény zenében boldogságra lelő lelkével harmonizál, s ugyanakkor azt az árnyalatnyi, de határozott elmozdulást is, amitől a Vespertine más, mint előző albuma, a Homogenic, de csak annyira, amennyire kell. Ez Björk, összetéveszthetetlenül, a legelső hangtól fogva, mégis új; nem ismétli önmagát, hogy tutira menjen, és végképp nem erőlködik, hogy feltétlenül más legyen. Most ilyen, mert ilyennek kellett lennie. És muszáj vele menni, ahogy 1988, a Sugarcubes, majd 1993, a szólóalbumok (Debut; Post; Telegram; Homogenic) óta folyamatosan.

Aki látta az első kislemez, a Hidden Place videóját, az újra találkozhatott Björk megszokott bizarrságával (színes nedvpatakok kúsznak ki és be az arca különböző nyílásain), de ízelítőt kaphatott abból is, hogy milyen szégyentelenül érzelmes és intim a Vespertine világa. Ihletett és eltalált (telitalálat az éjszakai élőlényekre, Esthajnalcsillagra utaló cím is). Björk angyali kórusra, vonószenekari simogatásra (hangszerelés: Vince Mendoza), a hárfa lágy hangjára (Zeena Parkins) és a zenedoboz csilingelésére (Jack Perron) álmodta meg ezt a lemezt. Mindez önmagában is selymes burokba bélelhette volna énekét, minden suttogását, lélegzetvételét, és valószínűleg senkinek sem lett volna hiányérzete - csak neki. Szüksége volt még ezért a szinte észrevétlen, bársonyos basszusra, de mindenekelőtt azoknak az apró zörejeknek, zajoknak a ritmusára, amikről többségében képtelenség megmondani, honnan erednek, a stúdióban azonban zenévé transzformálta őket (persze nem egyedül, régebbi társai, Guy Sigsworth, Mark Bell, Valgeir Sigurdsson, Marius de Vries mellett ezúttal Matthew Herbert, Thomas Knak és a Matmos nevű San Franciscó-i elektroduó segítségével). S miközben énekel, ezek a kis meg nem mondom micsodák ott percegnek, pattognak, ropognak körülötte - Björk hangja a mennyekben szárnyal, ezek meg lenn maradnak a földön, olyan élményt szerezve a fülnek, mint amit a szem kap egy erős nagyítótól, ami hatalmasnak láttatja a legparányibb részleteket is. Nem tudom, átjön-e e pár sorból ennek a hangzó mikrovilágnak a mágiája, de aki lehunyt szemmel, elmerülten hallgatja a lemezt, odalesz tőle. Én már odavagyok.

Szőnyei Tamás

One Little Indian/Polydor/Universal Music, 2001

A Simon Lee vezényelte nagyzenekarral, egy grönlandi női kórussal és a Matmos duóval turnézó Björk szeptember 11-én Stuttgartban, 15-én Lausanne-ban, 18-án Frankfurtban, 21-én Roubiax-ban, 26-án Brüsszelben, 28-án pedig Amszterdamban adja elő a Vespertine-t

Előző cikk a rovatban Film: Fehér por tegnap (Ted Demme: Betépve)
Következő cikk a rovatban Koncert: Buborékmentes (A Marilyn Manson Wiesenben)

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Kritika

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

Kritika

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

Kritika

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Érzések és emlékek

Kritika

Érzések és emlékek

A magyar származású fotóművész nem először állít ki Budapesten; a Magyar Fotográfusok Házában 2015-ben bemutatott anyagának egy része szerepel a mostani válogatásban is, sőt a képek installálása is hasonló (ahogy azonos a kurátor is: Csizek Gabriella).

Mozgó falak

Kritika

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

Kritika

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Akkor és most

Kritika

Akkor és most

Úgy alakultak dolgaink, hogy az 1991-ben írt, a 80-as évek Amerikájában játszódó epikus apokalipszis soha korábban nem volt számunkra annyira otthonos, mint éppen most. Néhány évvel ezelőtt nem sok közünk volt az elvekkel és mindennemű szolidaritással leszámoló, a nagytőkét a szociális háló kárára államilag támogató neoliberalizmushoz.

Gyurcsány abbahagyta

A szerk.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Színház

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.