Lemez: Lehunyt szemmel (Björk: Vespertine)

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
2001/36. (09. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nem tudom, ő maga hogyan van vele, de nekem ez a lemez egyenesen attól a Björktől jön, aki a megvakulás határán lépdel ide-oda börtöncellájában, s hogy meg ne bolonduljon a totális süket csöndtől, minden mozdulatából, a legapróbb neszből és hangfoszlányból is zenét teremt belül, fejben, ahol az égvilágon bármi megtörténhet - akár a moziban. Ez a Björk, ha valakinek netán kimaradt volna, Lars von Trier Táncos a sötétben című filmjének a főhőse, szerepe szerint Selma, akinek mindene a musical varázsos álomvilága. (A film zenéjét természetesen ő írta: SelmaSongs). Amikor a Vespertine dalai megfogantak, még erősen élhetett benne tavalyi szerepének a hatása. Legalábbis én ennek tulajdonítom azt az egyrészt apró zörejekre, másrészt tündéri tisztaságra épülő világot, ami a filmbéli lény zenében boldogságra lelő lelkével harmonizál, s ugyanakkor azt az árnyalatnyi, de határozott elmozdulást is, amitől a Vespertine más, mint előző albuma, a Homogenic, de csak annyira, amennyire kell. Ez Björk, összetéveszthetetlenül, a legelső hangtól fogva, mégis új; nem ismétli önmagát, hogy tutira menjen, és végképp nem erőlködik, hogy feltétlenül más legyen. Most ilyen, mert ilyennek kellett lennie. És muszáj vele menni, ahogy 1988, a Sugarcubes, majd 1993, a szólóalbumok (Debut; Post; Telegram; Homogenic) óta folyamatosan.

Nem tudom, ő maga hogyan van vele, de nekem ez a lemez egyenesen attól a Björktől jön, aki a megvakulás határán lépdel ide-oda börtöncellájában, s hogy meg ne bolonduljon a totális süket csöndtől, minden mozdulatából, a legapróbb neszből és hangfoszlányból is zenét teremt belül, fejben, ahol az égvilágon bármi megtörténhet - akár a moziban. Ez a Björk, ha valakinek netán kimaradt volna, Lars von Trier Táncos a sötétben című filmjének a főhőse, szerepe szerint Selma, akinek mindene a musical varázsos álomvilága. (A film zenéjét természetesen ő írta: SelmaSongs). Amikor a Vespertine dalai megfogantak, még erősen élhetett benne tavalyi szerepének a hatása. Legalábbis én ennek tulajdonítom azt az egyrészt apró zörejekre, másrészt tündéri tisztaságra épülő világot, ami a filmbéli lény zenében boldogságra lelő lelkével harmonizál, s ugyanakkor azt az árnyalatnyi, de határozott elmozdulást is, amitől a Vespertine más, mint előző albuma, a Homogenic, de csak annyira, amennyire kell. Ez Björk, összetéveszthetetlenül, a legelső hangtól fogva, mégis új; nem ismétli önmagát, hogy tutira menjen, és végképp nem erőlködik, hogy feltétlenül más legyen. Most ilyen, mert ilyennek kellett lennie. És muszáj vele menni, ahogy 1988, a Sugarcubes, majd 1993, a szólóalbumok (Debut; Post; Telegram; Homogenic) óta folyamatosan.

Aki látta az első kislemez, a Hidden Place videóját, az újra találkozhatott Björk megszokott bizarrságával (színes nedvpatakok kúsznak ki és be az arca különböző nyílásain), de ízelítőt kaphatott abból is, hogy milyen szégyentelenül érzelmes és intim a Vespertine világa. Ihletett és eltalált (telitalálat az éjszakai élőlényekre, Esthajnalcsillagra utaló cím is). Björk angyali kórusra, vonószenekari simogatásra (hangszerelés: Vince Mendoza), a hárfa lágy hangjára (Zeena Parkins) és a zenedoboz csilingelésére (Jack Perron) álmodta meg ezt a lemezt. Mindez önmagában is selymes burokba bélelhette volna énekét, minden suttogását, lélegzetvételét, és valószínűleg senkinek sem lett volna hiányérzete - csak neki. Szüksége volt még ezért a szinte észrevétlen, bársonyos basszusra, de mindenekelőtt azoknak az apró zörejeknek, zajoknak a ritmusára, amikről többségében képtelenség megmondani, honnan erednek, a stúdióban azonban zenévé transzformálta őket (persze nem egyedül, régebbi társai, Guy Sigsworth, Mark Bell, Valgeir Sigurdsson, Marius de Vries mellett ezúttal Matthew Herbert, Thomas Knak és a Matmos nevű San Franciscó-i elektroduó segítségével). S miközben énekel, ezek a kis meg nem mondom micsodák ott percegnek, pattognak, ropognak körülötte - Björk hangja a mennyekben szárnyal, ezek meg lenn maradnak a földön, olyan élményt szerezve a fülnek, mint amit a szem kap egy erős nagyítótól, ami hatalmasnak láttatja a legparányibb részleteket is. Nem tudom, átjön-e e pár sorból ennek a hangzó mikrovilágnak a mágiája, de aki lehunyt szemmel, elmerülten hallgatja a lemezt, odalesz tőle. Én már odavagyok.

Szőnyei Tamás

One Little Indian/Polydor/Universal Music, 2001

A Simon Lee vezényelte nagyzenekarral, egy grönlandi női kórussal és a Matmos duóval turnézó Björk szeptember 11-én Stuttgartban, 15-én Lausanne-ban, 18-án Frankfurtban, 21-én Roubiax-ban, 26-án Brüsszelben, 28-án pedig Amszterdamban adja elő a Vespertine-t

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
2001/36. (09. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...